Párom soha nem fog szabadulni a családja befolyása alól?

23 éves férfi vagyok, barátnőmmel 19 hónapja vagyunk együtt. Már a kezdetekkor is voltak problémák, mégpedig a barátnőm nővérével. Szerelem volt első látásra, voltak dolgok, amiket titkolt a múltjában, én csak azt kértem tőle, hogy azokat a dolgokat mondja el, amelyek a későbbiekben esetleg befolyásolhatják a kapcsolatunkat. Ennek ellenére mégsem volt velem teljesen őszinte. Ezt elfogadtam, mert nagyon szeretem, azt gondoltam, hogy később mikor majd jobban meg fog tudni bízni bennem, akkor úgyis megnyílik előttem. Visszatérve a nővérére, kapcsolatunk legelején történt egy számomra teljesen elfogadhatatlan dolog, megkért hogy feküdjek le vele. Természetesen ezt visszautasítottam. Azután elkezdett utálni, annak ellenére, hogy a húgával teljesen jól megvoltunk. Elkezdett mindenféle férfiakat keresni a húgának. Persze a párom nem engedett ennek a dolognak, hisz szeretett engem. Ekkor eldöntöttem, hogy tisztázom ezt a dolgot a nővére és közöttem. Négyszemközt megkértem, hogy fejezze be amit csinál és fogadja el hogy boldogok vagyunk. Nem tudtam vele dűlőre jutni, folyton azt hajtogatta, hogy ő a nővére és én nem vagyok senki és én nem mondhatom meg, hogy ő mit tegyen. Rettenetesen mérges lettem és azt mondtam neki, máig is emlékszem a szavaimra, "ne akarj a húgodból is k…át csinálni!". Attól a pillanattól fogva én lettem maga a sátán. Párom anyját akkor még nem ismertem, de mint később kiderült úgy hallotta az egész történetet, hogy én odamentem a nagyobbik lányához és csúnya dolgot mondtam rá. Páromnak elmeséltem az esetet, ő próbálta elmagyarázni az anyjának, hogy szó sincs rágalmazásról, indulatból mondtam és a mondanivalója abszolút nem arra irányult, hogy valamilyen formában is megítéljem a nővérét, de nem lett eredménye. Ez a mondatom végigkísérte egész eddigi életünket. A nővér mindenben megpróbált keresztbe tenni a kapcsolatunknak, az anyukának se voltam szimpatikus. Mindeközben párom, mint 2 malomkő között a búza, őrlődött. Súlyos veszekedések alakultak ki, közötte és a nővére között, miközben az anyuka folyamatosan azt hajtogatta neki, hogy nincs semmi probléma, a család a legfontosabb, hárman mindent megoldunk. 7 hónapja tartott a kapcsolatunk, amikor párommal elutaztunk külföldre 3 hónapra. Kapcsolatunk legcsodálatosabb időszaka volt. Nem volt semmilyen kapcsolata a családjával (2 hetente egy sms). Az alatt a 3 hónap alatt, elkezdett előttem megnyílni, beszélt az érzéseiről a jövőnkről. A szerelmi együttléteink is sokkal érzelmesebbek voltak, éreztem, hogy kötődik hozzám, szeret, tisztel és teljes mértékben meg tud bízni bennem. Miután visszajöttünk összeköltöztünk (külföldön együtt éltünk). Szépen lassan elkezdődött minden elölről. Párom magába fordult, elhanyagoltuk egymást, elkezdtem belefáradni, annak ellenére is, hogy nagyon szeretem. Szexuális életünk megromlott. Mindeközben egyre több időt töltött a nővérével, aki számos rövid ideig tartó párhuzamos kapcsolatot tart fenn több férfival. Az ünnepeket a párom családjánál töltöttem (mindeközben a nővér terhes volt egy 2 gyerekes családapától, és közvetlenül az ünnepek után volt az abortusza, persze titokban). Gyakorlatilag amint átléptem a küszöböt úgy éreztem, mintha megvetnének, utálnának, levegőnek néznének. Az ominózus egy mondatom pedig végígkisértette az egész ünnepet. Mivel ez volt az első eset, hogy találkoztam párom anyjával, mindenképen tisztázni szerettem volna a közöttünk levő konfliktus okát. Láttam, hogy ennek nem lesz jó vége. Nem tudtam beszélgetni vele. Egyszerűen nem szólt semmit. Nem tudtam beszélgetést kezdeményezni. Ekkora párom már nagyon furcsán viselkedett, nem törődött egyáltalán velem. Egyedül éreztem magam, borzalmas volt. Mikor vége lett az ünnepeknek, párom nővére egy csapásra rettentő kedves lett a húgával. Nyoma nem volt semmilyen konfliktusnak, eltérő véleménynek, mintha megszűntem volna létezni és velem együtt az összes probléma is. Mindez nem zavart volna, ha közöttem és a párom között minden rendben lett volna, gyakorta kimaradozott. Gyakran kapott üzeneteket, amiket rögtön törölt (ismertem a telefonjának a törlés gomb hangját). Amikor jeleztem páromnak, hogy valami nem működik, beszéljünk róla biztos meg tudjuk oldani. Azt javasolta szakítsunk. Azt éreztem akkor, hogy valaki kitépte a mellkasomból a szívem és a szemem láttára csapta földhöz. Hosszas beszélgetés után azt mondta, tartsunk egy kis szünetet, biztos rendbe jön a dolog; mikor rákérdeztem, hogy megcsal-e valakivel azt mondta, hogy szó sincs erről. Nem aludtam aznap éjjel. Másnap 1 órával korábban kelt fel és azt mondta munkába menet előtt elmegy a gyógyszertárba. Akkor még zárva volt a gyógyszertár (megnéztem neten), fel akartam hívni telefonon, hogy megmondjam neki, de ki volt kapcsolva a telefonja. Utána mentem és a második kávézóban, ami a környéken volt megláttam az ablakból, hogy egy idegen (nála kb. 8 évvel idősebb) férfival kávézik. Mondanom sem kell leblokkoltam teljesen, csak álltam és nem reagált a testem semmire, mintha órák teltek volna el abban a 3 másodpercben mely alatt észrevette a párom, hogy kinn állok. Láttam az arcán, hogy megijedt összezavarodott, nem igazán tudott semmit sem mondani. Nem igazán észleltem a körülöttem lévő világot. Ő elment dolgozni és csak annyit mondott, hogy ő még nincs kész egy komoly kapcsolatra, de szeretné, ha barátok lennénk, stb. Ezután én egy láda sörrel hazamentem, és elkezdtem sorra meginni. Elolvastam közben az összes szerelmes levelét, amit nekem írt. Amikor már rettenetesen részeg voltam, minden dolgát és azt is ami közös volt kukás zsákokba raktam és kitettem az ajtó elé. Amikor megjött egyből a nővérével jelent meg, aki nagyon kedves volt hozzá segített neki mindenben... Párom annyit mondott nekem, hogy vigyem ki a könyveit. Reflexből azt mondtam neki, hogy nem vagyok hordár és otthagytam azzal a mondattal, hogy este 9-kor jövök addigra mindent vigyen el, és most én mondom ki: VÉGE. Valamikor hajnalban tántorogtam haza. Ő már nem volt ott, üres volt a szoba. Lefeküdtem ruhástól, erre belépett az ajtón, odajött hozzám és meg akart csókolni, nem hagytam és csúnyán beszéltem vele, lehordtam őt is és a családját is. Ő folytatta a kapcsolatát azzal, akivel láttam. Közben néha-néha meglátogatott (naponta, kivéve a hétvégéket), beszélgetni akart, hogy hallgassam meg legyek a barátja. Nagyon hiányzott, belementem. Legbelül bennem rettenetes űr tátongott, csak arra vágytam, hogy láthassam, hogy megöleljem. Összeszedtem magam, döntenem kellett és mivel nem tudtam a barátja maradni, megszakítottam vele minden kapcsolatot. Mint kiderült, míg én az anyjával próbáltam tisztázni az ünnepek alatt a konfliktusok okát, már akkor megcsalt. Valamikor az ünnepek előtt kezdődhetett. Öt napig tartott a teljes elszigetelődés. Ő keresett meg. Kezdtünk egyre jobban közel kerülni egymáshoz, azt kérdezte tőlem szakításunk után 3 hónappal, hogy újra kezdhetnénk-e. Mondtam neki, hogy csak abban az esetben beszélhetünk "rólunk", ha elhagyja azt akivel megcsalt, szerzünk közös barátokat és közös programokat is szervezünk (színház, mozi, vacsora). Elfogadta a feltételeimet. Ez kb. 3 hónapja történt, az anyja még mindig nem tudja, hogy újra kezdtük. A nővér tud róla, de nekem úgy tűnik, hogy "fél" tőlem. Párom azt mondta, szégyelli magát mert úgy érzi, hogy hibás abban ami történt velünk fél éve. Sajnos olyan szinten elveszítettem, mind a páromban mind az egész családjában a bizalmamat, hogy nem tudom ez egy újabb színjáték vagy tényleg komolyan gondolja. Párom újra közös jövőről beszél, azt mondja hogy szeret. Azóta kétszer voltunk együtt, gyakran arra hivatkozik, hogy fáradt. Nem beszél magáról, sem a kapcsolatunkról. Odafigyelek rá, meghallgatom, mindent megteszek, hogy jól érezze magát velem. Magamat adom, nem csapom be. De nem tudom, hogyan tudnám megbeszélni vele azt, hogy szeretném, hogy jobban éreztesse velem azt hogy szeret és bízhatok benne. Akárhányszor belekezdek kiforgatja a szavaimat és előjön azzal, hogy csak szemrehányásként mondom és őt tekintem egyedüli felelősnek a történtekért. Szerinte az sokkal súlyosabb dolog, hogy "kiköltöztettem", mint az, hogy ő becsapott engem a hátam mögött. 3 hete azt mondta 2 hónapra oda fog költözni a nővéréhez, azt mondta, ez majd segít neki, hogy még biztosabb legyen abban, hogy velem akar lenni. Azóta már többször elmondta, hogy már tudja hogy velem akar lenni, biztos benne, de mégis el akar költözni 2 hónapra. Teljesen tanácstalan vagyok, mert most úgy tűnik egy-két apróságon kívül minden rendben van közöttünk, mégis félek, hogy újra be fog csapni. Fogalmam sincs hihetek-e neki. És ezen az sem segít, hogy a "kaszanova" nemrég felkeresett azzal a szándékkal, hogy majd ő olyan dolgokat mond nekem a páromról, hogy leesik az álam, mikor elküldtem a fenébe akkor elkezdte taglalni, hogy milyen sokat voltak együtt és szó szerint: "rengeteget b….unk". Mondanom sem kell, idegileg kikészültem, próbálok sokat sétálni, zenét hallgatni, stb. Ami még ront a helyzeten, és talán fontos megemlítsem, az ünnepek előtt édesapám meghalt, a szakításunk után pedig kirúgtak a munkahelyemről és a főiskoláról. Az összes barátom elfordult tőlem, arra hivatkozva, hogy ők nem kedvelték a párom és megmondták előre, hogy így lesz. Azóta rendbeszedtem az életem, jelenleg van két munkám, újrafelvételiztem a suliba, közben egy esti suliban is tanulok, de nem hagyom hogy mindez közénk álljon (ha választanom kell a saját dolgaim és közötte, mindig őt választom). Félek ettől a kapcsolattól. Folyamatosan rémálmok gyötörnek, melyek középpontjában az áll, hogy elveszítem a párom ő pedig csak mosolyog rajtam, mikor felriadok az éjszaka közepén és oldalra nézek olyankor pedig őt látom, ahogy ölel engem. Tanácstalan vagyok, mert ha ránézek, rá gondolok azt érzem, hogy szeretem, ugyanúgy mint akkor mikor megismertem és soha nem csaltam / csalnám meg, egy kedves, aranyos, gyönyörű és okos nő. Nem szeretném újra kizárni az életemből csak azért, mert a családja rá van telepedve idegileg. Mit gondoltok, merre kéne továbblépnem??