Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Rokoni kapcsolat » Mit csináljak, hogy az unokanő...

Mit csináljak, hogy az unokanővérem ne gonoszkodjon?

Figyelt kérdés
Tizenöt éves vagyok. Az unokanővéremmel egy iskolába járunk, én most kezdtem a szakmunkásképző iskolát, ő a gimnáziumba tanul. Amikor találkozunk, állandóan beszólogat, mindig kigúnyol, hogy ő okos mert gimibe jár. Olyanokat mond, hogy nem véletlenül mentem szakmunkás iskolába, legalább az agyszintemnek megfelelő emberek között vagyok, meg hogy míg ő majd ül az irodájában, én majd túrom a földet, mint közmunkás. Mások előtt is folyton megaláz, az ő szülei jól iskolázott emberek, jó munkahellyel, mindent megkap, amit kér, márkás, jó ruhákban járkál, az én ruháim többsége turis, vagy kínai ruha. Ezért is állandóan beszólogat. Alig egy hete kezdődött el az iskola, már sikerült megríkatnia. Állandóan hangoztatja, hogy a gólyaavatón majd a csicskák (ő úgy nevez minket szakmunkásokat) lesznek a legjobban megszívatva. Szóltam már anyáéknak is, hogy beszéljenek a szüleivel, de az ő anyukája elintézte annyival, hogy ők arról nem tehetnek, hogy az én értelmi szintem nem éri el, az ő lányukét. Valóban buta vagyok, mert a szakmunkás iskolába járok? Női szabónak tanulok.

2015. szept. 6. 13:27
1 2 3 4 5
 1/46 anonim ***** válasza:
78%

Azert mert rokonod nen muszály vele szóba állni sem!!

Ilyen hozza allasal anyukád helyében meg a lakasba sem engednem be az olyan "rokont"aki lenez engem vagy a gyermekemet!!!

2015. szept. 6. 13:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/46 A kérdező kommentje:
Kicsi korunk óta ilyen velem. Mindig piszkált.
2015. szept. 6. 13:44
 3/46 anonim ***** válasza:
49%
Muszáj észrevennem, hogy már volt egy ugyanilyen kérdés.
2015. szept. 6. 13:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/46 anonim ***** válasza:
83%
Alázd meg te is, szólj vissza.
2015. szept. 6. 13:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/46 anonim ***** válasza:
80%
Az hogy ő ilyen csak őt írja le ;) . Kellenek a szakmunkások a világba, nem szabad őket lebecsülni. Ha tényleg okos lenne ezt ő is belátná.
2015. szept. 6. 13:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/46 A kérdező kommentje:
Nem merek neki visszaszólni mert neki sok barátja van és félek, hogy tényleg nagyon megaláznak a gólyaavatón. Meg nagyon félénk vagyok.
2015. szept. 6. 14:02
 7/46 anonim válasza:
73%

Nem hiszem, hogy télleg okos lenne, aki okos nem érez rá szükséget, hogy másokat megalázva ezt hangoztassa foylton.


Valószínűtlen, hogy 170 IQ-ja lenne, mint Fischernek, vagy egyáltalán kiemelkedően jó lenne matekból vagy fizikából

2015. szept. 6. 14:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/46 A kérdező kommentje:
Jó tanuló a gimnáziumban is, tavaly két négyese lett, meg egy hármasa. A többi ötös, általánosban végig jeles, vagy kitűnő volt.
2015. szept. 6. 14:09
 9/46 anonim ***** válasza:
82%
Frappáns válasz lenne a "akkor érzed magad erősnek, ha mást próbálsz alázni?" vagy a "pszichológustól tanácsot kérhetnél arra vonatkozóan: miért érzed szükségét, hogy mást próbálj alázni, valószínűleg valamilyen önbecsüléssel kapcsolatos problémád van, hogy attól próbálsz erősebbnek tűnni, ha mást önmagadhoz képest leértékelsz."
2015. szept. 6. 14:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/46 anonim ***** válasza:
84%
Okos ember nem hangoztatja, hogy okos.
2015. szept. 6. 14:51
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!