Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Rokoni kapcsolat » Mit csináljak, hogy az unokanő...

Mit csináljak, hogy az unokanővérem ne gonoszkodjon?

Figyelt kérdés
Tizenöt éves vagyok. Az unokanővéremmel egy iskolába járunk, én most kezdtem a szakmunkásképző iskolát, ő a gimnáziumba tanul. Amikor találkozunk, állandóan beszólogat, mindig kigúnyol, hogy ő okos mert gimibe jár. Olyanokat mond, hogy nem véletlenül mentem szakmunkás iskolába, legalább az agyszintemnek megfelelő emberek között vagyok, meg hogy míg ő majd ül az irodájában, én majd túrom a földet, mint közmunkás. Mások előtt is folyton megaláz, az ő szülei jól iskolázott emberek, jó munkahellyel, mindent megkap, amit kér, márkás, jó ruhákban járkál, az én ruháim többsége turis, vagy kínai ruha. Ezért is állandóan beszólogat. Alig egy hete kezdődött el az iskola, már sikerült megríkatnia. Állandóan hangoztatja, hogy a gólyaavatón majd a csicskák (ő úgy nevez minket szakmunkásokat) lesznek a legjobban megszívatva. Szóltam már anyáéknak is, hogy beszéljenek a szüleivel, de az ő anyukája elintézte annyival, hogy ők arról nem tehetnek, hogy az én értelmi szintem nem éri el, az ő lányukét. Valóban buta vagyok, mert a szakmunkás iskolába járok? Női szabónak tanulok.

2015. szept. 6. 13:27
1 2 3 4 5
 21/46 anonim ***** válasza:
88%
Azon elgondolkodott már, hogy a márkás ruháit is varrónő varrja? Mit ér az olyan ember, aki tanult, de egy bunkó paraszt? Nem kell lenézni az olyan embereket, akik nem olyan okosak, mert jó szakemberek igenis kellenek.
2015. szept. 14. 19:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/46 anonim ***** válasza:
56%
hibátlan a helyesírásod, jól fogalmazol, értelmesnek tűnsz. nálad sokkal hülyébbek is leérettségiznek. ki magyarázta be neked, hogy szakmunkásképzőbe kell menned?
2015. szept. 15. 21:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/46 A kérdező kommentje:
Köszönöm szépen a véleményt, nagyon jól esik. Én választottam a szakmunkás képzőt, mert nem voltam valami jó tanuló. Matematika, fizika, földrajz, ezek nem nagyon mentek, matematikából végig kettes voltam a nyolc év alatt. Az idegennyelv se az erősségem. Magyarból (nyelvtan, irodalom) és történelemből viszont jó voltam mindig. Ezenfelül a rajz ment nekem. Ez meg úgy éreztem, hogy kevés, egy gimnáziumba, vagy szakközépiskolába, le szeretnék érettségizni, de egyenlőre úgy éreztem, hogy nem vagyok eléggé felkészült hozzá.
2015. szept. 15. 21:28
 24/46 anonim ***** válasza:
100%

Röviden az unokatesód egy műveletlen büdös bunkó, ami a borzalmas nevelés eredménye. Nem kell vele foglalkozni, amennyire lehet meg kell szakítani vele a kapcsolatot.

A szüleikről meg csak annyit, hogy a diplomához nekik sem adtak műveltséget. A munkában nincs semmi szégyen, ez a viselkedés viszont szégyen és szánni való.

Sokan a pénzükkel is szeretnek felvágni, én viszont személyesen is ismerek több szakmunkást akik simán megkeresik egy nap alatt a havi fizetésüket, vagy a dupláját.

Sok beszédnek sok az alja, rázd le magadról a sértéseket és legyél jó a szakmádban. Majd ha az irodai melójával megkeres havi 150-et, te meg egy öltönnyel ennek a felét, meglátjuk akkor merre fog konyulni a szája.

2015. szept. 15. 23:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/46 anonim ***** válasza:
92%

Lehet, hogy az unokatesód jól tanul, jó eredményeket hoz, most éppen a gimi "queen bee"-je, lehet, hogy felveszik majd egy egyetemre, amit esetleg el is végez...

De.

De olyan emberi képességek hiányában áll, amik egész életében hátráltatni fogják. Gondold végig. Téged aláz folyamatosan, lenéz, amiért te szakmunkásképzőbe jársz, beszólogat. Ez egy védekező reakció. Valamit próbál takarni. Véleményem szerint az az ember, aki ilyen szinten és eltökélten próbálja megkeseríteni más életét, aki ennyire el van foglalva VELED, ahelyett, hogy MAGÁVAL foglalkoznak, az okkal nem foglalkozik magával. Mert nem mer. Félénk, gyáva, nem tud magába nézni, nincs meg a lelki békéje, nincs egyensúlyban önmagával (és még ennek hangot is ad). Nem tud békességben meg lenni, mert fogalma sincs, hogy kell. Később ez az élet minden területén hátrányt fog neki okozni.


Nagy valószínűséggel a szülei egész életén át ezt nevelték bele, hogy a külsőségek a fontosak, az iskola meg a papír, meg a jó jegyek, meg hogy minél több ember tudjon róla. Nem tanították meg, hogy legyen jó ember, hogy mi az az empátia, hogy viszonyuljon az emberekhez.


Elmondom neked, hogy az unokanővéredet majd felnőtt korában nagyon szépen el fogják taposni, vagy előbb-utóbb beleroskad ebbe a rengeteg utálatba, ami belülről feszíti.


Mint mondtam, hiányoznak olyan emberi tulajdonságok (empátia, önérzet, tisztában lenni a határokkal), amik nélkül nagyon nehezen fog boldogulni. Az ilyen emberek általában nehezen alakítanak ki emberi kapcsolatokat (vagy ha mégis, azok rettenetesen felszínesek), nem képesek megnyílni, felfedni a valóságot: hogy rettenetesen szomorúak és magányosak legbelül.


Azt tanácsolom neked, hogy emeld fel a fejed, és légy büszke. Te több vagy nála. Te is megtehetnéd, hogy mindenféle szép szóval illeted és vitába szállsz vele, megtehetnéd, hogy ráküldesz valakit vagy tudom is én, de nem teszed. Higgy nekem, hogy szakmunkásképző ide vagy oda, már sokkal többet értél el az életben, mint ő. Nemcsak a papír számít a világban, te olyan értéket képviselsz, ami benne nincs meg.

2015. szept. 16. 00:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/46 A kérdező kommentje:
Nagyon szépen köszönöm mindenkinek a válaszokat, nagyon kedves minden válaszoló. Nagyon jól esik és megerősíti a hitemet, hogy hasznos és jó amit én csinálok.
2015. szept. 16. 20:49
 27/46 anonim ***** válasza:
34%

Sokra mégy a húsz diplomával meg a rossebtudja milyen iskoláiddal, ha olyan egyszerű vagy, mint egy faék.

Tudod mit? Köpj egy jó turhásat majd állj alá.

Kérdező, hidd el, többet érsz mint ő! Én csak annyit szólnék vissza, hogy ha gondolja, ajánlhatok egy jó orvost:D

2015. okt. 29. 19:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/46 anonim ***** válasza:
50%
ne hagyd magad, nyugodtan mond meg neki, hogy lehet, hogy neki jobb jegyei vannak de ő csak egy beképzelt l.ba, és az érzeli intelligenciája egy nulla. Hiába mert ha okos lenne nem alázna meg másokat és nem hangoztatná mindig azt, hogy ő okos. Egy a lényeg, hogy állj ki magadért. Ha pedig attól félsz, hogy megszivatnának a gólyaavatón akkor ne menj el. Nyugadtan nevesd ki ha elkezdi mondani a hulyesegeit. Ha látja, hogy nem veszed fel akkor majd abbahagyja.
2015. okt. 30. 10:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/46 anonim ***** válasza:
50%
De ismerős a sztori! velem is ugyanez volt a helyzet, egy osztályba jártam az unokatesómmal. Ő jobb tanuló volt, szebb és gazdagabb. Állandóan alázott engem is, a végén már nagyon utáltam. Felnőttünk és most mégis nekem van jó állásom,családom és önerőből házam. Ő ellenben korán szült egy lúzernek akit évek óta nem látott. Gyerektartást nem kap. Nincs rendes munkahelye csak héba-hóba részmunkaidős. Otthon lakik a gyerekével és és még mindig a szülei tartják el.
2015. okt. 30. 10:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/46 anonim ***** válasza:
78%
kerüld a társaságát, nem muszáj vele beszélgetned, vedd levegőnek, és ne beszélj vele. Maradj a barátaiddal és vele ne beszélj egyáltalán. Azért mert rokonod, nem azt jelenti hogy neked muszáj vele beszélned. Kezeld úgy mint 1 idegent.
2015. nov. 14. 09:50
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!