Ez miatt most szemét, rosszindulatú ember vagyok?

Nincs egy tipikus idilli családunk, mint másoknak vagy mint az amcsi vígjátékokban. Elég őszinte ember vagyok, ami a szívemen az a számon és a sggnyalás sem az erősségem. Nem igazán kedvelem a rokonaimat (unokatestvérek, keresztszülők, nagyszülők egyik oldalról stb.,) én bőven meglennék a szűk családdal, azaz szüleim, tesók, nagyi(másik oldalról) és kész. Állandó jelleggel megy a színjáték a családi eseményeken, bájcsevejgés, kétszínűség. A rokonok, akik nem is kedvelnek teszik a "kedves", de tolakodó megjegyzéseiket, úgy tesznek mintha kedvelnék az embert pedig tudom, hogy nem. Megszoktam figyelni az embereket, van szemem már ahhoz hogy kiszúrjam, amikor valaki csak játsza az eszét. A szüleim közölték, hogy én velem van a baj, mert kihúzom magam minden eseményből, meg milyen ember vagyok hogy nem ülök le cseverészni a rokonsággal, akivel amúgy nincs is semmi témánk. Ha lenne sincs kedvem, mert látom a színjátékot. Megegyszerűen én ilyen vagyok, nincs közük az életemhez, csak mert papíron rokonnak számítunk. A szűk család nekem bőven elég vagy a barátaim. Nem szeretek menni hozzájuk, ha van valami alkalom, de cserébe én se várom hogy ők jöjjenek. Konkrétan teljesen hidegen hagynak. A szüleim szerint paranoiás vagyok, mert hogy úgy érzem nem kedvelnek. Pedig évek óta érzem, észreveszem az emberek arcán a képmutatást, a mosolyt ami csak illendőség és kb. tudom mit mondanának őszintén nekem, ha nem kéne a színjátszás. Mondjuk nekem nem kell, elmondhatnák igazán, ha van valami gond, de ugye azt nem lehet mert az nem illő. Tény, hogy akkor ezekszerint kilógok a sorból, de nekem ez nem megy így. Inkább legyen körülöttem kevés ember, de az legyen őszinte ember, ne egy kétszínű nagynéni például. Mindenesetre megkaptam már párszor a szüleimtől, hogy változzak meg, hogy én vagyok a különc, aki nem tud beilleszkedni meg ilyenek. Van még jó pár ok, ami miatt kialakultak ezek a dolgok az évek alatt, nem részletezném mindet most mert hosszú. De például bőven elèg annyit mondanom, hogy az egyik rokonság oldalàról az a divat, hogy férjhez menjen gyorsan a lány, meg aztán gyerekszülés. Nekem ez nem játszik, majd egyszer ha megtalálom azt, aki az én emberem oké. De addig simán élem az életemet, nem rohanok, normàlis emberek szerint is teljesen időben vagyok mèg. Nekem nem kell 19-20 évesen család még. A másik példa az önjelölt sztárkölykök, az unokatesók.. minden találkozáskor lesni kell a fellépésekről a videókat, nagy elismerően dícsérgetni őket. Engem nem érdekel a magamutogatásuk, csinálják a hobbijukat, de miért kell kicsikarni másokból a dícséretet. Leszarom, tök őszintén. Nekem is van hobbim, mégsem mutogatom magam végig minden családi eseményen, hogy igen gyertek dícsérjetek. Nekem elèg, hogy magamnak csinálom.

Szóval nem kedvelem ezt a rokonságot, meg ezeket kötelező köröket sem, csak mert úgy illendő. Anyum rendszerint mindig kezét lábát töri, hogy a kis rokongyerekeknek a kedvében járjon. Elfingták magukat, hogy ők most nem esznek csokit, valami oknál fogva (mondjuk egy gyerekről ezt nehezen hiszem, max az anyjuk dönthetett így), erre anyum rögtön ajàndékot vett nekik a legközelebbi találkozásra. Mert szokott nekik venni valamit mindig, ha más nem akkor édességet. Fordítva mondanom sem kell nekünk senki nem nyalja így a sggüket, de mindegy is. Nem szorulok rá a csokijukra, se semmi másra. Karácsonyra is kapnak ajándékot az én szüleimtől, fordítva mi hozzánk odavágnak egy tábla csokit. Nem, nem a pénz a lényeg itt. Bár mindig előadják a szegényt, de évente többször mennek valamerre. Mi nem tudunk nyaralni menni amúgy.

Ha egyszer tényleg férjhez megyek, akkor sem rendezek ilyen erőltetett lagzit, és fogok meghívni olyanokat akikkel nem kedveljük egymást. Csak a legfontosabbakkal ünnepelnék. Sorolhatnám a példákat, valahogy nem érzem úgy, hogy velem lenne nagy gáz mert ilyen vagyok. Nekem nincs szükségem ezekre az emberekre, se a felszínes kapcsolattartásra.