Tipikusan örök vesztes/proli, mégis nagyképű, okoskodó szülőkkel hogy éljem túl a kötelező pofavizitet?

Egyáltalán semmi közös témám nincs a szüleimmel.

Sosem beszéltem meg velük semmit, nem is lehetett.

Olyan emberek, akiknek nem lett volna való gyerek.

Folyton stagnálnak az életben, vagy visszafelé haladnak.

Egyszerűen semmi nem igazán érdekel, amiről beszélnek.

Soha nem ügyeskedtek, hónapról hónapra éltek.

Szórakozás egyedül a tv, számítógép (már amennyit értenek hozzá) nekik.

Tipikus ilyen panelprolik, akik ráadásul ki sem mozdulnak.

Én már régóta külön élek, de igényt tartanak rá, hogy menjek, számomra ezek az órák iszonyatóak.

Van egy húgom, aki még velük él. Neki volt egy elfuserált házassága, ahol nyilván anyagilag függött a férjétől.

Evidens, hogy menekült abba a kapcsolatba szüleim elől, ám most ő a jó kislány a szemünkbe, hiszen nagyon jól meg tudja játszani magát.

Annak idején a taníttatása viszonylag sok pénzt vitt el, és be se fejezte az iskolát.

Én ennek ellenére igen, önerőböl, illetve Diákhitellel, amit persze én nyögök.

Húgom nem ad bele a háztartásba, mondván, hogy trauma érte, és független akar lenni. Ennek ellenére szinte minden pénzét magára költi.

Külcsín, ruhák stb.

Szóval herótom van a szánalmas sztoriktól, a lepukkant lakástól, a vissza felé fejlődéstől, amit ők véghez visznek.

Ráadásul emellé még iszonyúan okoskodnak, nagyképűek a semmire.

Én haladnék az életbe és haladok is, de az a néhány pár óra annyira leszív a hétvégén, hogy az valami hihetetlen.