Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Tipikusan örök vesztes/proli,...

Tipikusan örök vesztes/proli, mégis nagyképű, okoskodó szülőkkel hogy éljem túl a kötelező pofavizitet?

Figyelt kérdés

Egyáltalán semmi közös témám nincs a szüleimmel.

Sosem beszéltem meg velük semmit, nem is lehetett.

Olyan emberek, akiknek nem lett volna való gyerek.

Folyton stagnálnak az életben, vagy visszafelé haladnak.

Egyszerűen semmi nem igazán érdekel, amiről beszélnek.

Soha nem ügyeskedtek, hónapról hónapra éltek.

Szórakozás egyedül a tv, számítógép (már amennyit értenek hozzá) nekik.

Tipikus ilyen panelprolik, akik ráadásul ki sem mozdulnak.

Én már régóta külön élek, de igényt tartanak rá, hogy menjek, számomra ezek az órák iszonyatóak.

Van egy húgom, aki még velük él. Neki volt egy elfuserált házassága, ahol nyilván anyagilag függött a férjétől.

Evidens, hogy menekült abba a kapcsolatba szüleim elől, ám most ő a jó kislány a szemünkbe, hiszen nagyon jól meg tudja játszani magát.

Annak idején a taníttatása viszonylag sok pénzt vitt el, és be se fejezte az iskolát.

Én ennek ellenére igen, önerőböl, illetve Diákhitellel, amit persze én nyögök.

Húgom nem ad bele a háztartásba, mondván, hogy trauma érte, és független akar lenni. Ennek ellenére szinte minden pénzét magára költi.

Külcsín, ruhák stb.

Szóval herótom van a szánalmas sztoriktól, a lepukkant lakástól, a vissza felé fejlődéstől, amit ők véghez visznek.

Ráadásul emellé még iszonyúan okoskodnak, nagyképűek a semmire.

Én haladnék az életbe és haladok is, de az a néhány pár óra annyira leszív a hétvégén, hogy az valami hihetetlen.



2020. jún. 6. 10:08
1 2 3
 1/28 anonim ***** válasza:
65%
Mi értelme a kérdésnek? Hogy sajnáljunk, milyen rettenetesen nehéz életed van? Ha enniyre nem bírod a szüleidet, ne menj! Nem kötelez senki.
2020. jún. 6. 10:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/28 A kérdező kommentje:

Fel kell vezetni valahogy, különben (vagy inkább még ennek ellenére is, lásd a válaszod) jönnek a szinten okoskodó, főleg a kérdező ellen irányuló, támadó "válaszok".

Nem akarok menni, hidd el, ha rajtam múlna nem mennék.

De nekik van rá igényük, hogy még egy plusz embert traktáljanak, aki ráadásul a gyerekük.

A kérdésem az volt tehát hogyan legyek túl ezeken a kötelezőkön.

2020. jún. 6. 10:16
 3/28 anonim ***** válasza:
85%

"De nekik van rá igényük,"

Neked meg döntési jogod, hogy mész, vagy nem mész.

Amúgy mintha idáig is túlélted a látogatásokat,, hiszen még nem haltál bele.

2020. jún. 6. 10:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/28 anonim ***** válasza:
88%
Pszichológus segíthet rajtad
2020. jún. 6. 10:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/28 anonim ***** válasza:
90%

Fogadd el, hogy nekik jó így. Nem a te dolgod egyengetni az életüket.

A testvéred is felnőtt ember, a szüleid is azok, az ő dolgok miben egyeznek meg. Ha nem kell fizetnie, ahhoz sincs közöd. Mégha rossz érzés neked az, hogy különbséget tesznek köztetek.


Ha nem foglalkozol velük, akkor nem fognak tudni leszívni.

2020. jún. 6. 10:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/28 anonim ***** válasza:
59%
Te vagy a proli
2020. jún. 6. 10:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/28 anonim ***** válasza:
77%
Nos a stílusod alapján te sem vagy különb ,sőt tipikusan olyan lehetsz aki nagyképü,másokat lekezelő,márpedig én jobb és különb vagyok mindenkinél típusú ember vagy. Úgyhogy nem esett messze az alma a fájától,csak egyszerűbb másokban a szàlkát...
2020. jún. 6. 10:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/28 anonim ***** válasza:
20%
Hazudd azt,h kulfoldre mentel egy evre dolgozni. Es ne menj egy evig hozzajuk.
2020. jún. 6. 11:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/28 anonim ***** válasza:
78%
Nem ertem miert kell ennyire megvetni a szuleidet, mert mas az eletstilusuk, eletformajuk, mint a tied. Attol, hogy teveznek, relativ szegenyek es panelban laknak meg szerethetnek es akarhatnak jot neked. Inkabb feltekenyseget es rosszindulatot erzek a hugod iranyaba, mert szerinted neki tobbet segitettek a szuleid. Orulj neki, hogy onerobol megcsinaltad az egyetemet es kulon elheted az eleted a szuleidtol, mig a tesod veluk el. Minek foglalkozol azzal, hogy o belead-e a kozosbe vagy sem? A szuleid dolga, hogy mennyit kernek el a tesodtol, ahhoz meg vegkepp semmi kozod, hogy o mire kolti a sajat penzet. Ha meg ennyire rosszul vagy toluk - bar igazan nem artottak neked - akkor ne menj oda. Mit lehetne meg erre mondani? Az embernek egy anyja es apja van, ha ennyire megveti es lenezi oket, akkor elje az eletet egyedul, toluk fuggetlenul. Csak nehogy majd kesobb megband, mert ezt nem lehet visszacsinalni.
2020. jún. 6. 12:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/28 anonim ***** válasza:
80%

Hmm, lehet, azért segítenek a húgodnak, mert ő nem úgy beszél róluk, mint valami utolsó senkikről...Rád is kíváncsi lennék, mert ugye itt mindenki azt mond, amit akar. Nagyon jól tudjuk, hogy a kérdés célja az, hogy a számunkra teljesen idegen szüleidet szidjuk veled együtt, holott ők még ide sem tudják leírni a saját verziójukat (tudod, kulturált ember akkor mond csak ítéletet, ha mindkét felet meghallgatta).


“Nem akarok menni, hidd el, ha rajtam múlna nem mennék.“

És kin múlik mégis, ha nem rajtad? Mit tudnak csinálni veled a csúnya panelproli szüleid, ha nem mész el? Te mit veszíthetsz? Az ideokádott szidalmaid alapján egy cseppnyi tisztelet vagy szeretet sincs benned feléjük, úgyhogy nem értem, mit töröd magad. Csak mártírkodsz, mert ezek alapján az érzéseiket nem tiszteled egyáltalán.

2020. jún. 6. 12:14
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!