Rossz anya vagyok?

Figyelt kérdés

Van egy két éves fiam, aki sajnos apám utálatoskodása miatt március óta velük él. Közben dolgozom, de kb megélni elég csak, egyszer takarítottam meg nagyobb összeget, kizsebeltek. Sajnos úgy érzem főleg mióta nincs velem, hogy nem állok rá készen, a saját életem se tudom rendbe szedni, nem hogy egy gyereket felneveljek. A gyereket úgy vállaltam be, hogy naívan hittem az exemnek, hogy mellettem lesz. Eleinte nagyon szerettem, de a terhességem középső harmada nagyon rossz volt. Elidegenedtem tőle a 6. hónapra, hazakerültem. Akkor is többször mondtam, hogy örökbe akarom adni, de a szüleim hallani se akartam róla. És ugye elsőnek őket kérdeznék meg. Anyám azt mondta majd ha megszülöm minden más lesz, erre csak szülés utáni depresszióm, hasfájós babám lett, és a nemi betegségem fellángolt. Elég volt újszülött mellett kezeltetni járnom, pszichológusra nem volt időm. Anyám meg csak azt hajtogatta, hogy: “Hát nem örülsz?”; “Nem egy kis csoda”; “Van ennél nagyobb boldogság?”; “De hát egészséges!”. Kb egy éves korára békültem meg vele, de otthon meg nem bírok élni. A higiénia borzasztó, állandóan marják egymást.

Egyébként is depresszív alkat vagyok, egész iskolás koromban “bullizva” voltam, többször is akartam öngyilkos lenni, csak nem voltam elég bátor.

Ja, és sosem volt 7 hónapnál hosszabb kapcsolatom akárhogy is igyekeztem.

Dokihoz se tudnák elmenni, mert a tulaj nem hajlandó bejelenteni, és vidéki a lakcímem (2,5 óra vonattal).

Plusz infó: az apai nagyim pszichés betegséggel küzd, talán skizo. Képzelgései vannak, agresszív, gyógyszert nem szed.



2020. nov. 12. 10:51
1 2 3 4 5
 1/42 A kérdező kommentje:
Ja, és légyszi ne fikázzatok, így is elég sz@rul érzem magam.
2020. nov. 12. 10:51
 2/42 anonim ***** válasza:
81%

7 honapos volt a leghosszabb kapcsolatod? Tegat alig 1-2 honap "kapcsolat" utan gyereket valaltal a nagy semmire...


Errol tobbet inkabb nem irok..

A kerdesre valaszolva, igen! A gyereked hatrahagyva mented a sajat borod. Szegenynek lehet jobb ott, legalabb nem ereztetik vele, hogy csak egy nyug...

2020. nov. 12. 10:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/42 anonim ***** válasza:
90%
Tegyél meg mindent azért,hogy meggyógyuljál.Orüljél,hogy az anyud foglalkozik vele és nagyon szereti.Nem irhatom azt,hogy jó anya vagy, de ez a betegségedbõl is adódhat.
2020. nov. 12. 10:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/42 anonim ***** válasza:
84%
Hány éves vagy?
2020. nov. 12. 10:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/42 A kérdező kommentje:

Nem, az a valaha volt leghosszabb kapcsolatom, nem abból van a gyerek.

Akárhányszor lemegyek hozzá játékot, ruhát, játékot kap. Bár tudom ez engem nem pótol.

A gyerekemet meg hoztam magammal, csak apám addig szaladgált a gyámügyhöz, hogy haza kellett adjam.

2020. nov. 12. 11:00
 6/42 A kérdező kommentje:
23
2020. nov. 12. 11:00
 7/42 anonim ***** válasza:
94%
Nem bántásból írom, csak a kérdésre válaszolva; nyilvàn nem vagy jó anya, hisz nem is te neveled a gyermeked. De az, hogy felismered a problémát és változtatni akarsz rajta, már fél siker. Nagyon sok erő fog kelleni a talpra álláshoz, ez biztos! De ne az elszalasztott éveket nézd, hanem még mennyi minden áll a gyermeked előtt, amiben szüksége lesz rád!
2020. nov. 12. 11:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/42 A kérdező kommentje:
Akkor valaki írjon végre értelmest választ, légyszi! Gőzöm sincs hol találhatnék olyan magán pszichodokit akire nem megy rá a gatyám, és nem egy kontár (X ker).
2020. nov. 12. 11:05
 9/42 anonim ***** válasza:
55%

Nincs az az isten hogy a gyerekem eldobjam, még ha csak a rokonokhoz se..

Akkor megyek anya szállóra,utcát sepregetek de a gyerekem akkor sem adom senkinek.

Tölem is el akarták venni apumék,mert még nem állok készen. De nem engedtem.

Egy hónap alatt felálltam ment a bölcsibe én meg dolgozni.. Egy gyereknek az anyja mellett a helye. Szedd össze magad.

2020. nov. 12. 11:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/42 anonim ***** válasza:
49%

Ne sajnáltasd magad.. Nem kell ide semmi agyturkász, mivel belátod hogy min kellene változtatni.

Egy pszichés beteg akinek elvan borulva az agya, az nem akar dokihoz menni, ő azt mondogatja hogy semmi baja..

Változz a gyerekedért könyörgöm

2020. nov. 12. 11:11
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!