Jogosan haragszom az anyámra, amiért elmondta mindenkinek, hogy beteg vagyok?

22 éves vagyok, így nem lett volna muszáj tudnia, de jobbnak láttam. Főleg, mert elég hosszú lesz az út...

PCOS-em van, mellé IR. Az endokrinológusom annyit kért, hogy ne a webbetegről, házipatikáról és egyéb helyekről tájékozódjak, mert attól csak szorongani fogok és sehová nem vezet. Mondta, hogy hívhatom bármikor, áll a rendelkezésemre, elfogadja azt is, ha szeretnék mástól szakvéleményt, de annak sosincs jó vége, ha egy beteg online akarja gyógyítani magát. Elismert szakember, az országban az egyik, ha nem a legjobb. Én maximálisan megbízom benne.

Mondta, hogy ez a betegség diétával, gyógyszerekkel kordában tartható. Ezt elmondtam az anyámnak is és kértem, hogy másoknak ezt ne mondja, mert utálom, ha mindenki az én gondomról, bajomról beszél. Nem érzem, hogy ez másra is tartozna. Erre ma hazajöttem Pestről, se anya, se a férje nem volt itthon és elkezdtem tanulni, tételek kidolgozni. Hazajött a férje és elkezdte nekem mondani, hogy hallotta beteg vagyok és hogy ő ennek utána olvasott és most is minek döglök a kanapén, ennél a betegségnél sportolni kell. Igen, tudom, de van más dolgom is. Utána felhívott a nagynéném anyósa, hogy mesélte neki a nagynéném, hogy hogy jártam és hogy az ő testvérének a lányának is ilyen betegsége van, ő képtelen is volt teherbe esni egész életében és akárhogy fogyókúrázott, képtelen volt tartósan fogyni. Majd a nagyanyám, hogy ő egész nap miattam sírt, hogy mi lesz velem ezután... Meg hogy én miért Pesten mentem nőgyógyászhoz, ő már 35 éve ugyanahhoz jár és sosem csalódott benne, hozzá kellett volna elmenjek, de most úgyis itthon leszek a vizsgaidőszakban, majd ő elvisz engem.

Nekem ez nagyon kellemetlen, mert valamiért van bennem egy bizonyos védekező mechanizmus, hogy nem szeretem, ha a hibáimat, gyengeségeimet tudják mások. Főleg a nevelőapám, aki ezekre később rendre megjegyzéseket tesz (pl azt a mai napig felhozza, hogy anno 17 évesen 2x megbuktam a forgalmin). Vagy a nagyszüleim, akik azon betegre aggódják magukat, ha sokat eszek és fáj a hasam utána.

Így is nehéz ez nekem, mert bármennyire próbált nyugtatni az orvosom, ezek betegségek, bármennyire is szépítjük. Valahol pánikolok, hogy mi lesz, valahol kudarcként fogom fel. Nem könnyebb attól, hogy anya ezzel telekürtölte a családot és mondtam neki, hogy ez rosszul esett, mert nem ezért avattam be. Ő meg annyit mondott, hogy csak aggódnak értem és ennyi joguk had legyen már.