Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Hogyan segítsek anyának?

Hogyan segítsek anyának?

Figyelt kérdés

Állandóan fáj a feje, mostanában egyre többször, mert mindenen idegeskedik. Angliában élünk, viszont gyűlöl itt lenni, nagyon hazavágyik, meg azt mondta, hogy élete legrosszabb döntése volt, hogy idejöttünk. Hosszú sztori, hogy hogy kerültünk ide ki, szóval ebbe most nem megyek bele. Amióta itt vagyunk az életünk csak rosszabb lett, semmivel nem lett jobb, sőt. A lelki állapota csak még rosszabb lett, pedig sosem volt lelkileg kiegyensúlyozott, de itt még depressziósabb lett. Apámat nem bírja elviselni, apám viszont nem akar hazamenni, és anyámat fenyegeti, hogy ha hazamegy akkor semmi pénzt nem kap, még gyerektartásra sem (én és öcsém vagyunk). Anya viszont itt nem bírja, neki hiányzik a családja, minden rokonuk, barátunk otthon van, az egész életünk. Nem éltünk otthon sem rosszul, jól megvoltunk, ide is apám erőltette, hogy jöjjünk ki, aztán anyám elhitte, hogy itt még jobb lesz, mert apám beígért mindent, de még annyi dolgunk sincs mint otthon volt, mert apám mindenre sajnálja a pénzt, pedig jól keres. Most a vírus miatt nem tudjuk mikor jutunk haza, nyáron voltunk otthon utoljára, anya már nem bírja itt tovább, de képtelen erről apámmal beszélni, mert akárhányszor próbálta ő megsértődik, meg felnőtt ember létére bevágja a hisztit, képtelen megérteni, hogy anyának itt nem jó, meg rajta kívűl senkinek, és ha ezt normálisan meg merjük jegyezni, hogy mi haza tervezünk menni akkor őrjöng. Ezenkívűl anya csinál mindent itthon, főzés, takarítás, az összes házimunka, azért is állandóan idegeskedik, hogy mit főzzön, meg, hogy még ki kell vasalnia...stb. A takarítást át tudom vállalni én is, sőt a nagyrészét megcsinálnám én, de nem akar engem sem ezzel leterhelni, szóval sokszor nem is szól ha kell takarítani, csak csendben egyedül megcsinálja, de ezzel is leterheli magát. Apám rohadtul idegesíti, de mindenkit irritál, őt is nehezen tudja elviselni. Sose tudja kikapcsolni az agyát, folyton azon jár az agya, hogy mikor jutunk már haza, meg a vírus miatt ki tudja mikor tudunk menni. Meg, hogy a szüleivel minden rendben legyen, aggódik, hogy elveszíti őket a vírus miatt, és akkor még a közelükben sem tudtunk lenni. Hiába mondom neki, hogy kapcsolja ki az agyát és ne aggódjon minden miatt, azt mondja, hogy neki ez nem megy és nem tudja elterelni a gondolatait meg relaxálni, pedig azt kéne neki. Ma már olyan rosszul volt, nem is evett egész nap semmit, hányingere is volt és a feje is nagyon fájt. És sokszor vannak ilyen időszakai amikor lelkileg még rosszabbul van, mint általában. Én nem bírom nézni, hogy ennyire kikészíti magát, még csak azt kéne, hogy valami betegség kialakuljon nála és elveszítsem, lekopogom. Mindenen idegeskedik, és ezzel kikészíti magát. Azt mondja nem tehet róla, hiába mondjuk neki, hogy legyen jó kedve, ez nem ilyen egyszerű, mert amíg itt vagyunk addig nem tud boldog lenni. Amíg otthon éltünk sosem voltak ilyen gondjai, pont ma mondta, hogy milyen jó életünk volt még otthon.


Hogyan tudnék neki segíteni? Vagy van bármi ötletetek, hogy valaki hogyan tudna kikapcsolni és lazítani, aki mindig idegeskedik? Mert hiába akarom, hogy boldog legyen, itt nem tud az lenni, apámmal meg pláne nem, akkor inkább azt szeretném, hogy legalább ne idegeskedjen, már azzal sokra menne.



2021. jan. 25. 18:42
1 2 3
 1/23 anonim ***** válasza:
73%

Kérdezd meg apádat, mennyire örülnek, ha egy idegösszeroppanás miatt anyád pár hónapig csak egy helyben feküdni tudna. Mert effelé tart. Nektek is örjöngenetek kéne, amikor apátok örjöng, úgy látszik, máshogy nem lehet rá hatni. Ha ordít, nektek is ordítani kéne vele, hátha egyszer észbe kap. Például lehetne azt ordítani, hogy "nem veszed észre, anya milyen rossz lelkiállapotban van, miattad? Ki akarod készíteni teljesen?"

Nekem csak ennyi jut eszembe.

Egyébként nem vagytok talán rá szorulva. Mi lenne, ha fognátok magatokat és hazajönnétek? Apád meg maradna ott. Ti döntitek el, hova mentek, ha meg ő örjöng, azzal nem kellene ilynekor foglalkozni.

Hogy hogyan tudsz anyádnak segíteni? Rendeld meg a repülőjegyet és menjetek haza. Nyilván tájékozódjatok a vírus miatti szabályokról, meddig kell otthon karantémban lenni, mikor mehettek haza, stb. Anyuddal ezt beszéld meg szerintem.

2021. jan. 25. 18:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/23 anonim ***** válasza:
86%

anyukádnak volna idehaza munkája? el tudna benneteket - te és öcséd - tartani? te vagy már annyi idős, hogy elmehessél dolgozni? (szükség esetén?) mehetnétek lakni a nagyszülőkhöz?

mi van a Magyarországon lakott ingatlanotokkal? volt? van? eladtátok?

2021. jan. 25. 19:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/23 A kérdező kommentje:
Azt még megvárjuk amíg én itt befejezem a sulit, itt még 1,5 évem van vissza a suliból, és azt már megvárjuk, hogy legalább meglegyen az érettségim. Én mindig bíztatom anyát, hogy már nincs sok hátra, több mint 3 éve vagyunk itt, már túlvagyunk a felén. De a baj az, hogy apám egy érzelmi zsaroló, mert azzal zsarolja anyát, hogy ha mi innen elmegyünk akkor nem ad semmi pénzt az öcsém eltartására, aki akkor még kiskorú lesz, én már addigra nagykorú. Anyát ez jelenleg nem érdekli, úgy van vele, hogy az se érdekli, ha nem fogja apám támogatni anyagilag semmivel, akkor is húz innen haza 1,5 év múlva. Csak aztán nehogy az legyen, hogy amikor ott leszünk, hogy mehetnénk haza, meggondolja magát, mert fél, hogy nem fogja tudni eltartani az öcsémet. Na mindegy, ez még odébb van. Ami most a lényeg, hogy ideges azért, hogy mikor láthatja újra a szüleit (mamámékat), meg mindig előjönnek neki a negatív gondolatok, és annyira sajnálom, hogy nem tudok segíteni rajta. Figyeli ő is a repjegyeket, de mivel most itt újra egyre szigorúbb korlátozások vannak így kilátástalan a helyzetünk egyelőre. És még apám is itthon van, mert karantén van, pedig ha nincsen akkor alig látjuk, mert egész nap dolgozik. Így viszont minden nap szem előtt van. Állandóan ott van ahol anyám, figyeli minden lépését, ha valamiről beszélünk anyával, akkor ő hallgatózik meg beledumál mindenbe állandóan. Anya még egy filmet sem mer megnézni a gépén mosogatás vagy főzés közben, ami elterelné a figyelmét a házimunkáról meg a rossz dolgokról, mert akkor tuti ott lesz apám hirtelen és kérdezgeti, hogy mit csinál, mit néz, és anyám nem szívesen beszélget vele. Teljesen más az ízlésük, hiába mondja neki anyám, hogy mit néz, azt apám tuti sz*rnak tartja, szóval felesleges közölni vele, meg amúgyis mi köze hozzá. Semmi nyugta sincs anyámnak mellette amióta itthon van egész nap. Mindig anyám nyomában van, ő döglik egész nap, nyomja a gépét, anyám meg egy hülye filmet sem mer megnézni főzés közben, mert akkor meghallja apám és egyből ott lesz, meg kérdezgeti.
2021. jan. 25. 19:15
 4/23 A kérdező kommentje:
2-es, van lakásunk otthon. Azért is idegeskedik anya, hogy minden rendben van-e, nem törtek-e be...stb.
2021. jan. 25. 19:16
 5/23 anonim ***** válasza:
78%

Javasold neki, hogy neten keresztül keressen Magyarországon online pszichológust, akivel meg tudja beszélni ezt.

Ne te (gyerek) segíts neki. Felnőttként beszélje meg szakemberrel problémáját.

Kedves vagy, hogy segíteni szeretnél, nem lekicsinylően írtam amit írtam, véletlenül sem. Vannak szerepek és nem lenne jó ha segítő szerepet vennél fel.

2021. jan. 25. 19:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/23 anonim ***** válasza:
100%

Első voltam, nyilván több dolgot figyelembe kell venni. De én tudom, milyen az, amikor valaki pocsék lelkiállapotban van és az összeroppanás szélén áll. Ezért javaslom a hazajövetelt, csak többet ér, mint megvárni, míg tényleg összeroppan. Csak boldogabb lennél te is, kérdező, ha anyukádat boldogabbnak látnád, és erre most nem látok más megoldást, mint a hazajövetelt. Így most egy tömény stressz a te életed is, a tesódé, pláne anyádé, így talán többet érne feladni, elhalasztani pár dolgot a stresszmentességért cserébe. Nyilván csak ha apátok ott marad Angliában, mert ha megy veletek, akkor ugyanott vagytok. Én az érettségit is meggondolnám, hogy elhalasztom, otthon fejezem be a sulit, de nyilván nem az én döntésem, de azért egy békés, boldog családi közösségért nem lenne rossz áldozatokat is hozni, ha tényleg annyira rossz a helyzet, ahogy írod.

Írtad, otthon is jól életetek, ezért nem kérdeztem, otthon lenne-e munkája anyudnak, stb., de ezeket is át kell gondolni. Még azt mondom, pár hónap munkakeresés otthon, még azis megérné, inkább az, mint ez az állandó stressz, feszültség.

2021. jan. 25. 19:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/23 anonim ***** válasza:
79%
Na, még lepontozzák az 1. válaszom után a 6.-at is, biztos nem fogom itt irogatással tölteni az időmet, hogy mások problémáját próbáljam segíteni
2021. jan. 25. 19:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/23 A kérdező kommentje:
7-es, én nem pontoztalak le, sőt felpontoztam mindenkit. Nem értem ki pontoz le mindenkit. És köszönöm a tanácsot, meg, hogy próbálsz segíteni. Sajnos mindenképp itt kell maradnunk amíg itt befejezem a sulit, mert otthon nincs meg 2 osztályom általánosból, plussz mivel itt annyira más dolgokat tanulok a középiskolában mint otthon, ezért ezt nem fogadnák el, így nem vennének fel egy középsuliba sem otthon, ha csak minden tantárgyból le nem vizsgáznék azokból a tanévekből amik nekem kimaradtak. Úgy sokkal egyszerűbb ha kijárom már itt a sulit, és az érettségit amit itt kapok lehet honosítani. Már az is elég lenne egyelőre, ha látogatóba haza tudnánk menni, ha csak pár hétig otthon lehetnénk, az mindenki lelki állapotának jót tenne, de ez a helyzet mindenkit kikészít. Apám tuti itt marad, mert ő megmondta, hogy nem megy haza innen többé, szóval az a veszély nem fenyeget, hogy ő is jön majd.
2021. jan. 25. 19:54
 9/23 anonim válasza:
5%
Na ezt el nem olvasom.
2021. jan. 25. 20:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/23 A kérdező kommentje:
Akkor minek írsz? Idióta...
2021. jan. 25. 20:38
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!