A születési név megváltoztatása után miben változott meg az életetek?
A vér szerinti apám elhagyta anyukámat, mikor kiderült, hogy érkezem, sosem nevelt hála Istennek, sosem láttam, anyu elmondása szerint egy erőszakos, durva ember volt. Nagyon fiatalok voltak még, mikor születtem, 18-19 évesek. A születésemkor anya ragaszkodott hozzá, hogy az ő vezetéknevét viseljem, "apám" viszont egyszer bement hozzá a kórházba (akkor sem engem akart megnézni), és ő meg ahhoz ragaszkodott, hogy az övét. Így a vér szerinti apám vezetéknevét viselem, immáron 34 éve.
Egy éves voltam, mikor anyu összejött a nevelőapukámmal, aki azóta is nevel, 3 voltam, mikor összeházasodtak. Máig érthetetlen számomra, hogy akkor apu miért nem fogadott örökbe, vagy miért nem kerültem az ő nevére. Emiatt borzasztóan sok harag és düh van bennem, de anya mindig azzal érvelt, hogy ő nem vehette el az én identitásomat.
Az "indentitásom" és a vér szerinti apám vezetékneve az egész életemre rányomta a bélyegét. 9 voltam, mikor megtudtam, hogy apu nem az igazi apukám, mert egyszerűen csak megkérdeztem anyut, hogy a családunkban miért "Szabó" mindenki, én meg miért vagyok "Kovács". Nagyon röviden elmesélte a sztorit, én meg ebből azt fogtam csak fel, hogy még meg sem születtem, de már elhagytak.
Rövidre fogva, kamaszként is voltak súlyos szorongásaim, és bár a családom sosem éreztette velem, mindig kívülálló voltam.
Apu egyszer ajánlotta, hogy örökbe fogad, de én ezen kiborultam és nemet mondtam (12 voltam, fogalmam sem volt, mit csinálok). Évek teltek el, és anyu egyre több dolgot mesélt. Hogy a vér szerinti apám rendszeresen megverte, bántotta, kicsinálta, akkor is, amikor velem várandós volt. Mindezek mellett a mai napig bűnöző, már akkor is az volt. Emiatt anyunak a terhessége velem és a születésem nem egy szép emlék, ami rám lelkileg is kihatással val. Ezért a párkapcsolataim, a lelkivilágom és minden amiatt kezdett újra és újra tönkremenni, mert mindig azt éreztem, elhagyható vagyok, semmit sem jelentek. Mindig azt éreztem, fájdalmat okozok anyunak, ha rám néz, mert a vér szerinti apámra emlékeztetem. A harmincas éveim elején súlyosbodott annyira a dolog, hogy pszichológushoz fordultam, akivel elkezdtük feldolgozni ezt a traumát, annak ellenére, hogy a nevelőapukám csodálatos ember,a gyermekkorom szép volt, őszintén sosem éreztette velem tényleg senki, hogy a nevem vagy bármi más miatt más lennék.
A kapcsolatom anyukámmal mindig nagyon szoros volt, mindig azt mondta, sokáig csak én voltam neki, de egy ideje újra és újra feltör bennem, miért nem jutott eszükbe a nevemet megváltoztatni, kitörölni ezt az egészet az életemből. Hiszen kicsi voltam, nem tehettem róla, teljesen más életem lehetett volna így.
Nem akarom őket sem hibáztatni, mert tudom, hogy mindent megtettek, hogy boldog legyek.
Elhatároztam, hogy megváltoztatom a nevem, és ennyi év után felveszem apu nevét, pénteken megyek elintézni a dolgot. Hogy miért idáig húztam, őszintén mondom, nem tudom. A pszichológusom szerint ez egy remek ötlet, az új név új identitást ad, lekerül a vállamról egy súly az erőszakos, bűnöző vér szerinti apám után.
Nagyon bízom abban, hogy így ennyire felnőttként, már a harmincas éveim közepén pozitív fordulatot vesz az életem. Apukám pedig határtalanul boldog, hogy végre az ő nevét fogom viselni.
Azok,akik átmentek hasonlón, és megváltoztatták a nevüket, hogyan élték meg ezt? Könnyebb lett tőle?
Mindenkinek köszönöm a válaszokat!
válasza:Ennek inkább eszmei értéke van.
Soha nem leszel új ember, a régi dolgok ugyan úgy megmaradnak kitorolhetetlenul.
Legfeljebb önmagad jobb verziója tudsz lenni.
Ilyen múlttal ezeket a könyveket javasolnám:
Örökölt sors
Örökölt csaladmintak
Belénk égett múlt
Sorsdöntő találkozások.
Otthonról hoztuk.
Tudapallapotok szivárványa.
válasza:Nem saját tapasztalat, hanem a keresztapumé. Őt elismerte sajátjaként a nevelőapja, anyukája halála után is úgy tekintett rá, mintha az édesapja lenne.
Kicsit más, de nekem a fiam azért lett az én nevemen, mert az apja már akkor eldöntötte, hogy nem akarja látni amikor még csak terhes voltam, így nem is szerettem volna, hogy egyezzen a vezetéknevük.
Köszönöm szépen mindkettőtöknek a választ!
Azt sajnos tudom, hogy nem fog egy csapásra megváltozni minden, nagyon sok munka van még előttem, hogy ezt a dolgot le tudjam tenni, el tudjam felejteni.
2-es, nálunk is ez volt a helyzet, de amikor bement a kórházba, mégis ragaszkodott hozzá, hogy az ő nevét viseljem. Nekem a mai napig nem világos, hogy miért. Elég tehetős ember lett a bűnügyeiből,de nekem tőle semmi sem kell, se örökség, se más, ezért sem értem, miért maradtam a nevén.
válasza:Ez már lehet,hogy az ego szólt belőle.
Nem akarlak megbántani,mivel írtad,hogy anyukád elmesélése alapján erőszakos volt lehet abba a pillanatba is ez járt a fejébe azért is az lesz amit én akarok bár ez részemről szimpla tipp.
És azt se felejtsük el nem tudjuk anno hogy müködtek a dolgok bár úgy látom egyidősek vagyunk én és te lehet,hogy nem volt beleszólás abba kinek a nevére kerülhet az ember passz fogalmam sincs
Ennyire nem volt szabad a világ mint most!
Ha ennyire nem jó akkor vedd fel édesanyád nevét szóval nem tudom mit mondhatnék neked
válasza: válasza:Már megbocsáss, de 34 évesen kicsit tájékozottabb is lehetnél.
Az nem úgy van, hogy csak úgy örökbe fogadnak, meg a "nevére vesz" valaki.
ha a vérszerinti apád nevére kerültél, mert ebből hiúsági kérdést csinált, akkor jog szeint ő az apád.
Ami annyit tesz, hogy hiába megy férhez anyád, ha apád nem egyezeik bele, nem fogadhat örökbe anyud házastársa, ha megfeszül le.
jog szeint ez csak úgy lehetséges, hogy az apai "lemondás", beleegyezés után örökbe fogad a szülő házastársa, egyik sem megy a másik nélkül.
Ergo nem lehet pont ezért csak úgy lemondani egy gyerkeről, ha nincs aki ezzel párhuzamosan örökbe fogadja, mert a jog nem engedi.
Így ezt a dolgot akkor a biológiai apáddal kellett volna lemeccselniük, de ha semmi kapcsolattartás nincsen és nem si volt, akkor lehet nem akarták a macerát a nyakukba venni, hiszen így is úgyis anyud párja nevelt fel és gondoskodott rólad, papír nélkül is, mármint úgy is, hgogy hivatalosan nem ő volt a másik jog szeinti szülőd.
Pont rá haragudni e miatt meg végképp röhejes, mert az apád beleegyezése nélkül 18 éves kor alatt nem tudják a vezetéknevedet megváltoztatni, így hiába szerette volna ezt a nevelőapád, nem úgy megy, hogy besétál a hivatalba és a nevére vesz. Ha jog szeint a biológiai apád a másik teljes jogú szülőd, akkor ehhez is az engedélye kellett volna.
18 éves korod után, meg te is felvehetted volna, akár nevelőapád, akár anyud vezetéknevét, én is így tettem anno, mert az én apám is csak papíron volt az, 9 éves korom óta nem is láttam, de bezzeg a törvény szerint nem vehettem le a nevét, anyum sem adhatta a sajátját az engedélye nélkül.
Az, hogy benned ez miatt harag, meg düh van, az nonszensz, már elnézést és inkább szakember után kiállt, ahogy az is, hogy azt gondolod az életed eseményei és balszerencséi annak tudhatóak be, hogy nem fogadtak örökbe, meg éppen apádé a neved.
Rég lecserélhetted volna, de inkább a nevelőapád felé hőbörögsz, aki szeretetben, tisztességben, anyáddal együtt felnevelt.
Elhiszem, hogy nehéz ez a múlt és a személyiségedből fakadóan ezzel nehezen küzdesz meg, de ilyesmi miatt a múltat hibáztatni pusztán a flelősség hárítása.
Az életedet te irányítod, a szerencséd kovácsa magad vagy és egészen biztosan nem befolyásolja az, hogy apád miket művelt akkor, mikor még meg sem születtél.
Sokunk élete hordoz traumákat, egy példa az enyémből, az én apám anno válás után hozzánk be is tört (mehetett volna akkor már random más lakásba, de tudta elutaztunk) és elvitte mindenünk ami könnyen mozdítható volt, értsd ez alatt a biciklinket (amit anyám egy fizetésből, -mert nekünk nem volt nevelőapánk, de még tartásdíj sem-, nyögvenyelősen végre megvett), a gyerkei biciklijét, a perselyeinket, az egyetlen lemezjátszónk. Mindezt még az átkosban, akkor nem futott az ember másikat venni, nem is tudott anyu, a legközelebbi biciklim már a saját fizetésemből lett.
És mindezt én megéltem, erre emlékszem, nem anyum mesélte el.
Trauma? Igen, az, ahogy yelhiszem, hogy a te múltad is nyomaszt téged, de nem okolhatod a saját boldogtalanságodért apád gazságait, amikre nem is emléákszel, csupán mesélték neked. Mégis felnőttem, családom lett, boldog ember vagyok és még valamikor a lázadó kamaszkorban elengedtem végérvényesen a múltat.
Tudom, nem vagyunk egyformák és mindenkinek megvan a maga útja, kívánom találd meg a sajátodat. ha ehhez névváltoztatás kell, akkor lépd meg, de ez csupán szimbólikus tartalommal bír majd. Lehet úgy éled majd meg, hogy leraktál egy mázsás terhet, ezt értem is, hiszen ahogy én elmúltam 18 rohantam az anyakönyvi hivatalba a névváltozatatást kérvényezni, azóta is anyuét viselem, pedig férjhez mentem.
Sok sikert és nem szabad ennyire belsüppedni a múltba, meg kell tanulni vállalni a felepősséget az életünkért, a döntéseinkért és nem a tőlünk teljesen független eseményeket és történéseket hibáztatni, még ha teher is tudni róluk.
válasza: válasza:"de nekem tőle semmi sem kell, se örökség, se más, ezért sem értem, miért maradtam a nevén"
A kettő között nincs semmi kapcsolat. Örökölhetsz utána akkor is, ha más a neved. A név nem jelent semmit.
Ha neked fontos, az persze más, akkor változtass nevet. Remélem, segít majd.
válasza: válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!