Tényleg olyan nagy kérés anyám felé, hogy indokolatlanul, pláne szó nélkül ne érjen hozzám? Miért kell ezen folyamatosan vitát rendezni? 19

Alapvetően nehezen viselem a bármilyen fizikai kontaktust, pláne ha indokolatlan és váratlan. Nem tudom mi ennek az oka, nem voltam szexuális zaklatás áldozata, amióta az eszemet tudom ez van, csak van ami évről évre rosszabb. Főképp abban az esetben nem borít ki, ha hozzámér ek, amikor nagyon ritkán én kezdeményezek. Például, ha egy közeli barátom random elkezd ölelgetni, én attól teljesen kiborulok, de ha várható, hogy megtörténik az ölelés, mert mondjuk hosszú időre búcsúzunk, vagy más okból indokolja a szituáció, esetleg kifejezetten én kezdemenyeztem, akkor még jól is esik az ölelés. Családon belül egyáltalán nem szokás az ölelés, ha családtag ölelne meg bármilyen szituációban, nem tudom hogyan reagálnék, nem emlékszem, hogy valaha történt volna ilyesmi. Családon belül inkább puszit adunk egymásnak, azt is egyre rosszabbul viselem, de annyira nem gond, mert többnyire a nagyon ritkán látott rokonokkal fordul elő, illetve a nagymamámmal, de tőle kifejezetten nem zavar. De pl ha buszon tömeg van, és kényszer szerűen összepréselődés van idegenekkel, akkor azt jelentősebb stressz nélkül el tudom viselni, de csak ha állok.

Na és ott van az, ami a jelen kérdésnek a tárgya, amikor valaki igazgatja a ruhámat esetleg a hajamat.... Ezt viselem a lehető legrosszabbul, amióta az eszemet tudom, és meg tudom magamon igazítani a ruhát, konkrétan a hányinger elkap attól, ha valaki más kezdi el igazgatni rajtam, pláne ha szó nélkül teszi azt. A nagymamám volt ezalól kivétel, tőle maximum kellemetlen volt, de igazából ő már leszokott róla. Rajta kívül tök mindegy volt, hogy ki csinálja ezt, ugyanolyan rossz érzés volt anno, ha ovónéni, alsós tanító, napközis tanár, vagy éppen a saját anyám. Konkrétan jobban felzaklat, mint amikor megkerget egy pár kóbor eb az utcánkban, és még undorodok is ettől, és ténylegesen hányinger kerülgetett az ilyen helyzetektől. Nyilván a koromból adódóan már az ovis, alsós és a napközis dolgok már nem történnek meg velem hál istennek, de egyszerűen anyám nem tud leszokni erről. Például állok a tükör előtt, igazítom meg magamon a dolgokat, és random odajön és elkezdi szó nélkül ő is igazgatni a dolgokat rajtam, pedig amúgy nyilvánvaló, hogy amúgy is megigazítanám magamon ha el tudnék jutni addig, anélkül, hogy belenyúlna. Vagy ha épp nem nyúlkál bele közben, akkor azután kezdi el igazagatni a ruháimat, hogy végeztem, ami egyébként azután, hogy ő is megigazította, pont ugyanúgy áll, mint azelőtt, hogy hozzámért volna. Vagy ha felveszek egy hátizsákot és felhúzódik miatta a kabátom, és véletlenül nem veszem észre, akkor is, ahelyett, hogy szólna, elkezdi ő húzgálni. Konkrétan volt olyan, hogy megnéztem direkt, hogy fel van-e húzódva a kabátom, nehogy véletlenül hozzám nyúljon, erre tíz perccel később elkezdi rajtam igazagatni, és tuti, hogy nem csúszott fel, mert tíz perce ott álltunk a megállóban. És én már nyugodt pillanatban is megkértem, százszor rászóltam, amikor éppen csinálta, hogy ne csinálja ezt, veszekedtünk is miatta, akár a megállóban, akár otthon, egyszerűen nem fogja fel, hogy engem zavar, csak azzal jön, hogy mi az, hogy engem zavar, ait csinál, meg mi az, hogy nem lehet hozzámérni. Nem értem miért nem tudja ezt megérteni, amikor kiskorom óta ez van, és nem csak vele. Meg ha nem lenne ez, sem hiszem, hogy normális, hogy akár kamu ürüggyel elkezdi igazgatni a ruháim. Pláne, hogy elég idős vagyok, hogy megoldjam magamnak, ha esetleg nem veszem észre, akkor bőven elég lenne szólni. Nem, ehelyett ő azon hepciáskodik, hogy mi az, hogy nem lehet hozzám érni. Most nyilván nem fogok rávágni a kezére, amikor ezt csinálja, és azt se fogom hozzávágni, hogy ez számomra gyomorforgató, gusztustalan és hányingerem van tőle, mert egyrészt csak az anyám, másrészt őt ismerve arra a következtetésre jutna, hogy tőle van hányingerem. Csak azt nem értem, hogy miért nem lehet egyszerűen elfogadni, hogy én nem szeretném, ha váratlanul, szó nélkül ráadásul indokolatlanul hozzámérne.

Ráadásul egyébként is rossz a kapcsolatunk, nem értem miért kell még ezzel is tetézni. (Bőven elég, hogy saját bevallása szerint is hallgatózik utánam, kutakodik, és mivel nem nem talál semmit azzal vádaskodik, hogy titkolózok előle, vagy az, hogy folyton azt hiszi, hogy ha váltok a telefonomon, vagy a laptopomon, akkor mindig bebeszéli, hogy ez biztos amiatt van, hogy én hú de érdekes dolgot titkolok, és emiatt jelenetet is rendez előszeretettel, vagy éppen az, hogy lopott már meg több tízezer forinttal, amit végülis nagynehezen visszaadott, de valahányszor szóba hoztam engem hozott ki rossznak, és had ne soroljam a többit...)

Na de ne is foglalkozzunk a kis rossz kapcsolat okának kifejtésével. És légyszi ne írja senki, hogy költöztek el, mert nem ez a kérdés, és egyébként is, dolgozom az ügyön.

Tényleg olyan sokat kérnék azzal, hogy ne érjen hozzám így, pláne szó nélkül?

(Ugyanitt, ha valakinek volt olyan problémája akár magával, akár gyerekével, hogy ennyire nem bírja elviselni az érintéseket nagyjából senkitől, annak mi volt az oka? Hogyan lehet ezen segíteni, ha lehet? Mi miatt van ez?)