Akinek a szülei nem váltak le a saját szüleikről, annak hatására sem, hogy ők maguk is szülők lettek, azok hogy élték meg a leválás hiányát?

Lehet a mi esetünk kicsit más, de azért elmesélem.

Nagymamámnak 2 gyermeke lett, az egyik külföldre ment elég hamar és azóta vissza se nézett. Anyám a másik gyermeke. Apám hiába dolgozta ki a belét, akkor más világ volt, és nem is voltak nagyon lehetőségek, ezért egy kisebb lakásba költöztek, egy emelettel nagymamám alá.

Abból a szempontból ez nagyon jó volt, hogy a szüleim nagy családot akartak, és gyereknevelés, házimunka kérdésében osztozni tudtak, pláne, hogy nagymamám imádott minket, unokákat.

Azonban nyilván voltak konfliktusok, de mivel anyukám is hamar munkába kellett álljon, ezért nagymamám úgymond muszáj volt minket, unokákat ellásson, addigra már amúgy se dolgozott és unatkozott. Így sokszor volt ilyen duli-fuli hangulat, hogy a szüleim nem beszélnek a nagyszülőkkel, de nagymamám így is minden nap jött és segített nekünk tanulni, ételt főzött nekünk, meg takarított.

A szüleim szerintem nehezen viselték, hogy nem tudtak teljesen önállósodni, ugyanakkor hálásak is lehettek amiért volt segítség. Azonban mikor már mind kirepültünk a családi fészekből, a szüleim elköltöztek onnan egy várossal arrébb kertesházba, ami amúgy is nagy álmuk volt. Ez abból a szempontból volt problémás, hogy ebben az időszakban halt meg a nagyapám és nagymamám már azóta nagyon szemtelen és figyelemhajszár lett. Én részben ezt a tulajdonságát nemcsak a gyásznak tulajdonítom, hanem annak is, hogy effektív egymás hegyén-hátán voltak mindig a szüleimmel, és másik gyerek ignorálása híán nincs ki törődjön vele. Megkeseredett és már barátai sincsenek, ezért folyton a szüleimet zaklassa. Így ha úgy vesszük fordítva sült el nálunk a kérdés, mert nem amikor a szüleim végre meg tudták élni a leválást, akkor már a nagymamám kezdett ragaszkodóbb lenni és nem engedni.

Nálunk a családban nem volt, de egy munkatársnőm esete: Ő és a szülei egymás szomszédságában éltek (a szülők a szomszédba építettek ugye a lánykájuknak házat). Teljesen az anyjára volt cuppanva még 60 évesen is, nem tudott az anyja seggéből kibújni (közben azért jó sok konfliktusuk is volt egymással).

És ugyanez a munkatársnőm nagyon zokon vette, amikor a 26 éves lánya el "mert" költözni az ország másik felébe a párjához, és ott alapítottak családot 300 km-re. Egyszerűen nem fért a fejébe, hogy ilyen hogy lehetséges. Közben csak egy hülye minta volt előtte, és azt hitte, az az etalon.

Hát a saját példánkból tudok kiindulni én is. Én első ygerekként mindig is önálóbb voltam és jobban megvolt a véleményem mindennel kapcsolatban. A húgom kicsit kéynelmesebb típus, nem szeret főzni, takarítani, szereti ha ki van szolgálva, elé van téve minden. Leváltam úgymond a szüleimről 25 évesen és ezt nehezen viselték, a húgom pedig azóta is vígan sütkérezik a kiszolgált gyerek szerepében, főznek rá, vagy meghívják kajálni a családjával együtt. Ajnározva van, küldik nekik a befőttet meg ilyenek. Én megcsinálom ezt mind magunknak, de ettől nem én leszek a hű de talpraesett ügyes gyerekem van, hanem "miért nem engedem hogy segítsenek"...

Szóval azt tapasztalom aki nem válik le azt jobban szeretik :D

1

Ne haragudj meg de a szüleid nem voltak ferek a mamàval szemben. Amíg kellett a segítség addig jó volt a mama. Mihelyst nem kellet veletek tanulni, segíteni nektek a szüleitek elhúztak. Pont most kellene a nagyinak segítség, öreg korára, mikor egyedül maradt. Nem voltak tisztességesek a szüleid. Mikor már nem kell akkor eldobom. Az lett volna fer, ha az elejèn levàlnak és nem a mama mellé költöznek. Most ki törödik vele? Ti unokàk mennyit foglalkoztok vele? Látogatjátok azért?

5-ös:

Viszont te most úgy ítélkeztél, hogy nem ismered a hátterünket. Amiket nem fejtettem ki a sztoriba. A kirepültünk a házból nem azért lett lényeges a sztoriba, mert már nem kell minket pátyolgatni, hanem mert anyagilag nem szorulunk a szüleinkre, akik így tudtak venni házat.

A nagyapám viszont nagyon durván beteg volt, és a szüleim anyagilag és energia befektetés szempontjából is rengeteget segítettek neki. Az utolsó 1-2-3 évébe amikor élt, akkor szinte már önmagukat áldozták fel a szüleim. Tehát megvolt ez a kockafordulás is, hogy eddig ők láttak el minket, majd mi őket.

És azt sem mondanám igaznak, hogy a szüleim nem voltak tisztességesek, mivel mikor nagymamám gondoskodott rólunk, akkor anyagilag is el volt látva, de akkor is jött hozzánk amikor nem kértük. Konkrétan nem volt mit csináljon nagymamám és jobban élvezte azt, hogy a mi háztartásunkat vezeti és minket rendez, mintha nem jöhetett volna.

Ki törődik vele? A szüleim. Mivel én és a tesóim külföldön élünk. Nem tudjuk látogatni, nem tudunk annyit kiesni munkából, hogy évi többször elmenjünk hozzá, de telefonon beszélgetni szoktunk heti egyszer. És igen, a szüleim törődnek vele, de nekik is van munkájuk, van ügyük-bajuk, nem tudnak 0-24-be vele lenni, és nagymamám önző, aki ezt akarná.

5 vagyok

Igen ítélkeztem azok alapján amit leírtál. Ha kívűlállóként olvastad volna soraid te is ezt gondoltad volna. Ez jött le így , hogy lènyeges dolgokat hagytál ki.