Normális dolog az, hogy nem tudom elfogadni, hogy a lányomnak barátja van?

Lehet valamilyen fiatalkori kellemetlenségre vezethető vissza (mint amikor ennyi idős voltál, történt valami).

Lehet az is, hogy nagyon aggódsz és attól félsz: butaságot csinál és/vagy könnyen odaadja magát, teherbe esik vagy kihasználják.

Azt láthatod, hogy nem normális dolog frusztráltnak lenni valamitől, ami a gyereked számára boldogság.

Attól hogy ő a gyereked, attól ő meg egy különálló ember, saját élettel, lelkülettel, érzésvilággal, döntésekkel. Félteni egy dolog, de nem várhatod el tőle hogy ne tapasztalja meg magát és az életet, mert nem azért született hogy melléd legyen ragasztva. Tanuld meg ezt így felfogni, mert semmi nem változik azzal hogy ő gyarapodik tapasztalattal.

Apránként szoktasd magadat a gondolathoz :)

Már nem kislányod van, hanem nagylányod. Attól, mert pasizik, még nem fogod őt elveszíteni. Mindig is a lányod marad.

Amúgy hallottam már olyanról, hogy ment a lányhoz az udvarló, a papa meg sörétes puskával a kezében fogadta :)

Nem az a dolgod, hogy a lelkét megnyomorítva magad mellé kötöd, hanem hogy szép lassan elengedd. Ha így teszel, vissza fog találni hozzád. Ha láncolni akarod, úgy elmenekül, és esetleg többé sose látod őt.

Nem lehet mögötte valami olyan dolog, hogy fiatalabb korodban te vagy a baráti köröd rosszul álltatok a lányokhoz?

Talán saját tapasztalataid alapján félted most őt ennyire.

Azt kell éreznie, ha bármi konfliktus is adódik a kapcsolatában, akkor is mellette vagy.

Itt most nem arra gondolok, hogy azt mondod neki, hogy megölöm a fiút….

De éreznie kell, hogy ezt veled és az anyjával meg tudja beszélni, talán tanácsot is tudtok neki adni, hogy a következő kapcsolatánál mire figyeljen.

Őszintén szólva szerencsés a lányod, valahol, mindig egy ilyen apukára vágytam anno.

34 éves éves vagyok, házas és van egy kisfiúnk.