Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Ilyen helyzetből lehet szabadu...

Ilyen helyzetből lehet szabadulni ebben a pillanatban úgy, hogy ne kelljen kihagyom napot a suliból pl bíróság vagy hasonlók miatt?

Figyelt kérdés

A helyzet a következő:

A szüleim elváltak, apa erősen nárcisztikus személy, ha nem tetszik neki amit csinálok, pokollá teszi az életemet, ellehetetleníti a helyzetemet. Már olyan szinten vagyok, hogy nem bírom elviselni azt, ami ott van mind a környezet(akkora a káosz, mint egy disznóólban), mind a hangulat meg hasonlók miatt. Konkrétan anya férjét szívesebben mondanám az apámnak, mint ezt az embert. Nemrég vagdostam is magam, szerencsére már szokom le róla, de most megkértem anyát, hogy had legyek nála inkább, mert apáék környezetében elgyengülök, és újrakezdem.

Ezen kívül ott nem tudok rendesen tanulni, a feladataira koncentrálni, iskolára készülni, stb.

Még úgy sem, hogy kollégiumban vagyok, amit egyébként azért intéztem el, hogy ne kelljen annyit látnom apát.

Hozzátartozók továbbá az, hogy őt nem érdekli semmi azon kívül, hogy meglegyenek a napjai.

Szóval 16 (már betöltöttem, ha az számít valamiben) évesen szerintetek tudok tenni bármit ezen kívül bármit, hogy megszabaduljak tőle?

Vagy jelenleg ennyit tudok tenni, hogy amennyire csak legálisan tudom, lecsökkentem a láthatás idejét?

Előre is köszönöm a válaszokat.



2022. ápr. 24. 07:37
1 2
 1/18 anonim ***** válasza:
97%

NEm egészen egyértelmü, amit írsz.

Most kinél élsz?

Mert elöször úgy tünt, hogy apádnál, utána hogy anyádnál, aztán jött a láthatás, ami megint nem egészen érthetö.

Leginkább az, amit ebböl ki tudok hozni, hogy most apádnál vagy, anyádhoz akarnál költözni és utána nem akarod apáddal a kapcsolatot tartani. Ha tévedek, igazíts majd ki.


Az elhelyezés megváltoztatására a különélö szülö adhat be a bíróságon kérelmet, a gyerek nem.

Ha anyád egyetért azzal, hogy nála élj, neki kell lépni.

Töled feltétlen megkérdezik, hogy miért akarsz változtatni, erre fel kell készülnöd, enélkül nem megy. MEg lehet próbálni úgy kérni a tárgyalás idöpontját, hogy ne ütközzön az iskolával, de nem biztos, hogy megoldható.

A láthatás miatt meg a gyámhatósággal kell beszélni, de elvileg ilyen idösen már megtagadhatod.

2022. ápr. 24. 07:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/18 A kérdező kommentje:

Egyrészt köszönöm a választ, most már egy kicsit jobban látom.

Másrészt tényleg nem írtam le világosan. Jelenleg anyánál van a felügyeleti jog, de meg van határozva egy idő, ami alatt apánál kellene lennem láthatás címén. Én ezt nem szeretném, teljesen szeretnék anyáéknál lenni. Remélem, sikerült világosabban leírnom.

2022. ápr. 24. 08:05
 3/18 anonim ***** válasza:
88%
Besetalsz a gyamhivatalba és előadod a problémádat.
2022. ápr. 24. 08:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/18 anonim ***** válasza:
1%
16 évesen mire kiemelik onnan kb be is tölti a 18 at.
2022. ápr. 24. 08:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/18 anonim ***** válasza:
89%

4-es: szó sincs kiemelésröl!Még ha az elhelyezés megváltozatásáról lenne szó, akkor sem két év, max. két hónap lenne!


Kérdezö: menj be a gyámhivatalba és ott mondd el a problémádat.

2022. ápr. 24. 08:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/18 anonim ***** válasza:
14%
Fogadj el egy jótanácsot, állítsd be, hogy ne mutassa a nevedet, ez ultra gáz.
2022. ápr. 24. 08:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/18 anonim ***** válasza:
89%
Apukad ragaszkodik a lathatashoz? Annyira, hogy birosagra menne, ha egyszeruen nem mennel el hozza? Csak mert ha nem, akkor kozlod vele, hogy nem fogsz menni aztan ennyi. Csak akkor lehet baj ebbol, ha apad hivatalos utra terelne a temat, de nem hinnem, hogy ennyire ragaszkodna hozza, altalaban nem szoktak.
2022. ápr. 24. 08:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/18 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszokat!

7. Egy nárciból minden kitelik. Szóval képes a bíróságra menni. Apának az a fontos, hogy meglegyenek a napjai. Ehez mindennél jobban ragaszkodik és úgy állítja be, mintha ez az én érdekem lenne. Egyszer a felvételi miatt átmentem anyához, az az ügy a bíróságon végezte, miután telefonon közölte velem, hogy menjek vissza hozzá azonnal, ha nem akarok óriási balhét. Egyébként a bíróságon nem volt semmi különös, majdnem kiröhögték, nem volt komolyan vehető. Nekem viszont ki kellett hagynom emiatt egy iskolanapot.

(6. Köszi, hogy szóltál, eddig nem vettem észre, hogy látszik a nevem, remélem most már nem látszik)

2022. ápr. 24. 09:11
 9/18 anonim ***** válasza:
85%

"Egyszer a felvételi miatt átmentem anyához, az az ügy a bíróságon végezte, miután telefonon közölte velem, hogy menjek vissza hozzá azonnal, ha nem akarok óriási balhét. Egyébként a bíróságon nem volt semmi különös, majdnem kiröhögték, nem volt komolyan vehető. Nekem viszont ki kellett hagynom emiatt egy iskolanapot."


Hm....Kár, hogy túltoltad a kamut. Elmaradt lathatas miatt amúgy is csak a gyamugy léphet eloszor, ők is csak figyelmeztetnek és majd a sokadik alkalommal jön pénzbírság. Bíróság szóba se kerül.

2022. ápr. 24. 09:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/18 anonim ***** válasza:
86%

Szerintem 16 évesen már jogod van ahhoz, hogy azt mondd, nem mész át apádhoz.

16 évesen azt is eldöntheted, hogy válás után kivel akarsz élni, szóval ez ebből következik.

2022. ápr. 24. 09:29
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!