Ha anyámmal csak a kötelező/tanulmányaimmal kapcsolatos dolgokról tudunk beszélni, akkor várható, hogy ez a kapcsolat meg fog szakadni, ha elköltözöm?

Hát ja, kb. Nálunk is ez volt, mióta dolgozok azóta csak ilyen "funkcionális" beszélgetéseink vannak, pl ha arra járunk akkor nagyimnak vigyünk be valamit, elhoznék-e egy könyvet neki pestről, ilyesmik.

A munkámról hallani se akarnak, a hobbijaim mind hülyeség, stb.

Én nem beszélgettem túl sokat anyukámmal, míg otthon laktam, nem volt rossz a kapcsolatunk egyáltalán, de tiniként elvoltam a kis világomban, utána meg még sajnos nem tudtam mennyit is jelent a család, elhanyagoltam őket, inkább a haverokkal és barátnőmmel voltam.

Azt kell, hogy mondjam, így, hogy barátnőmmel lakom sokkal jobb és tartalmasabb a kapcsolatom az egész családdal. Én vágyok oda sokszor, ők várnak engem, úgyhogy sokkal harmonikusabb, mint régen volt.

25/f

Érdekes, nekem is hasonló volt az élethelyzet, csak mi éppen ezekről nem tudtunk beszélni. Kérdezett, meséltem, de ha két mondatnál többet, láttam, hogy nem érti/nem érdekli. Ettől függetlenül megvan a kapcsolatunk, csak tudom, miről mennyit meséljek neki - a barátnőm sem feltétlen élvezi, ha fél órát mesélek a munkámról.

Az meg, hogy mindenből vita van... Hát, sajnos nem igazságos de nagyobb mértékben múlik rajtad ezeknek a kezelése, az ügyes megfogalmazás, a robbanékony szituációk hatástalanítása, hogy egészséges maradjon a kommunikáció. Fogd fel soft skill tréningnek. :) A szüleid sokkal másabb emberek valószínűleg, mint akikkel az időd nagy részét töltöd, és mivel "viszonylag" ritkán látod őket, ez a kontraszt még inkább ott van, csak nem tudatos egyikőtök részéről sem. Mondjuk azt sem értem, a társasági életedről minek mesélsz nekik részletesen, belőlem pont a "voltál valahol szórakozni?" "kivel voltál" stb. kérdésekre nem lehet kirángatni a választ, mert a magánéletem nem véletlenül MAGÁNélet.

Mondtam volna azt, hogy a nem napi szintű találkozás majd javíthat a kapcsolatotokon. Azonban mivel írod, hogy kolis vagy és emiatt eleve kevesebb a találkozás így az esély erre kisebb. Természetesen nem lehetetlen, hogy az idő és a még ritkább találkozás javít ezen. A lényeg, hogy szerintem nem lesz vele a kapcsolatod ideális soha, kérdés az is volt-e egyáltalán ilyen időszak.

Nézd nem minden szülő jó arc és való neki a gyerek. Nyilván ilyenkor az emberekben feljön a "Legjobb Anyuka" bögrés történet, mert mindenkinek a saját anyja az a legkirályabb, általánosan azért ezt vallják az emberek. Sajnos azonban mi sem áll messzebb a valóságtól. Az én nézeteim szerint kevesebb felnőtt alkalmas anyának, apának mint amennyi igen.

Ettől függetlenül lehet a gyerek is hibás, valószínűleg te sem egy hétköznapi gyerek vagy, talán egy kicsit fura. Viszont ugye a szülők többségének az a szimpatikus (meg az embereknek is), ha úgy csinálja a gyerek a dolgokat, ahogy ő is csinálná. Hasonló érdeklődési köre legyen, hasonló hobbik, hasonló gondolkodás és még sorolhatnám. Még sokszor az is előfordul, hogy a szülő a gyerekkel próbálja elérni az ő el nem ért céljait. Legyen ez egy iskola elvégzése, vagy akármi.

Összességében próbálj vele türelmes lenni és finoman szépen megbeszélni vele a dolgokat. Kérd, hogy fogadja el a dolgokat amik téged érdekelne és hagyja, hogy éld az életed ahogy szeretnéd. Ez persze nem vonatkozik arra, ha mondjuk tényleg hülyeséget csinálsz, vagy mondjuk nem igazán tanulsz. A mi világban brutálisan megnehezíted a dolgokat, ha nem lesz egy jó szakmád esetleg nem végzel egyetemet. Persze még külföldre mehetsz, de oda meg a nyelv kell. Te döntésed, te életed, de próbáld meg kihozni a maximumot magadból akkor fogsz a legjobban járni!

Nálunk ugyanez pepitában, anyámmal csak és kizárólag a házimunkáról lehet beszélgetni.

Már rég nem próbálkozom, 47 éves vagyok, többezer kilométerre, mikor hazamegyek, nem mesélek neki semmit, sose érdekelte.

Messze nem feltétlenül.

Nekem mondjuk nem volt annyira rossz a kapcsolatom a szüleimmel, de mióta elköltöztem, nagyot változott pozitív irányban.