Most már tényleg nem tudom.. mit csináljak? Meg tud ez javulni?

Apukámmal 15 éves korom óta nem felhőtlen a viszonyom. Amióta kapcsolatban vagyok, ez nem csak rám van kihatással.

18 éves lány vagyok, ~1 éve van barátom. Rendes fiú, az osztálytársam, rendes családból, és mindenekelőtt nagyon szeret és megbecsül. A szűk családomból mindenki kedveli, a tágabbal még nem találkozott, éppen apám miatt. Bármikor feljön a téma, esetleg el szeretnék menni valahova vele, ideges lesz és defenzív. Nem kell nagy dolgokra gondolni, nyáron volt, hogy a Margitszigetre nem akart elengedni sportolni a fiúval. Egyszerűen már nagyon nehéz, nekem és az egész környezetemnek, főleg neki.

Folyamatosan feszült vagyok, jó, ha egyáltalán havonta fel merem hozni a témát, akkor is sírással végződik. Apa egész családja igyekszik le-és rábeszélni őt, hogy változtasson a hozzáállásán, nem gyerek vagyok már, és nem házasodni készülök..

szerintem egyébként az egész probléma abból ered, hogy nem tudja elfogadni, hogy felnövök (?)

Alapvetően nem tartom magam problémásnak, tanulok, sportolok, egyetemre készülök, nyáron pedig dolgozok.

Tényleg nem értem, ekkora baj lenne ennyi idősen kapcsolatban lenni?

Indoklást nem igazán szoktam kapni a nemleges válaszra, legfeljebb, hogy engedjem el ezt, nem kell ilyenkor még komoly kapcsolat. Mikor évekkel ezelőtt azt mondta, 25 év alatt nem hozhatok haza senkit, nem vettem komolyan.. de ez hiba volt

Most legutóbb csak annyit kezdtem el mondani, hogy lenne egy kérdésem, erre közbevágott, hogy elege van a kérdéseimből..

Ott tartok, hogy (anyukám tudtával, ő támogat, de apára nincs hatása..) egyszerűen nem mondom el neki, mit csinálok, kivel vagyok, és ez szerintem senkinek sem előnyös.

A fiú természetesen tud erről, de nagyon nehezen viseli, hiába mondom neki, hogy nem vele van a baj, bárkivel ilyen lenne.. nagyon fontos nekem, és rossz látni, hogy neki is rosszul esik.

A kiköltözés nem igen jön szóba, nincsen állandó munkám/ lehetőség erre, anyával nem beszél egyszerűen évek óta, és annyira belemerült ebbe a “konzervativizmusba”, hogy senkire nem hallgat. Esetleg ilyen vagy hasonló szituációban volt már valaki? Nagyon rányomja a bélyegét az egész kapcsolatunkra. A húgaimmal jóban van apa, de velem már nem viselkedik normálisan.

Mit tegyek?

Nagyon kétségbeesett vagyok.

Ha valakinek bármilyen tanácsa van, ne tartsa magában!