50-60 év körüli szülők, akiknek felnőtt gyerekeik átmenetileg velük laknak, ti erre hogyan reagálnátok?

Következő a szituáció:

Megosztoztok minden költségen, megbeszélitek, ha valami zavar stb.. nagyjából feszültségmentesen telnek a napok, sőt legtöbbször támogatjátok egymást

Néha azért vannak problémák, feszültségpontok.

Mai nap pl az volt a gond, hogy én - a 20-as éveiben járó átmenetileg szüleinél lakó felnőtt -, nem úgy viselkedtem egy bizonyos szempontból mint a szüleim által kialakított ideális perszóna, aki az én helyemben kellett volna, hogy viselkedjen

Éppen a példa kedvéért arról volt szó, hogy szüleim vettek müzlit kb 3 kg-t, több csomagot összesen, hogy jó sok ideig elég legyen, és ha látják, hogy mondjuk én hirtelen egyszerre egynap többet eszem a kelleténél akkor azt mondják, hogy "ne egyek annyit, enyhén kontrolláló hangnemben"

Én meg mondom nekik erre, hogy "veszek majd jóval többet ezen ne aggódj, higgadtan".

Arra gondoltam, hogy vennék kb 50-100kg-t hogy a legközelebb ne a szükölködés szülje a kommunikációt kettőnk között, hanem az, hogy ha van egy probléma akkor az nem probléma, hanem csak egy helyzet amit meg lehet oldani, nem kell nagy ügyet csinálni belőle

Ez lényegében egy burkolt módja annak, hogy többel is hozzá járulhatnék a közös költségekbe, vagy mi áll e mögött? Mert egészen biztos vagyok benne, hogy ebbe még rengeteg dolog benne van, csak szerintem ők sem tudnak róla

Egyébként a közös költségeket illetőleg egy kicsit többet adok bele, mint amennyit kajaként fogyasztok, + néha veszek zöldséget, gyümölcsöt a közösbe, kiveszem magam a közös munkából stb.. nettó nem teher vagyok nekik, hanem építően járulok hozzá az életükhöz bizonyos szempontokat nézve mindenképpen, amellett, hogy nyilván a magamét építem

Ez egy megszokás lenne a részükről, visszamegyünk a gyerekkorukba és ott megtanulták ezt a szűkölködő gondolkodást, amikor mindenkinek vissza kell fognia magát és egy ilyen visszafogott állapotban leéllni az életét?

Sokszor úgy érzem, hogy lényegében azt kell megtanulnom a velük együt élés alatt amíg itt vagyok, hogy meghúzom az érzelmi határjaimat és nem engedek annak amikor nem önmagukat adják, hanem a belső traumáikat akarják valahogyan kiadni..

Igazából azért lenne fontos nekem ez, hogy vegyek legalább 50 vagy 100kg müzlit, hogy egyfajta módon kommunikáljam feléjük azt az abszurditást amit felém is kommunikálnak néha, és úgy érzem, ez egy annyira hatásos üzenet lenne, hogy sosem felejtenék el, kb mint a Keresztapa c. filmben, amikor a levágott ló fejet megkapja álmában a film rendező

Úgy érzem, hogy sokszor nagyon nem elég szavakkal kommunikálni feléjük, hanem egy olyan pontot kell eltalálni, amire tényleg emlékeznek, és lehet, hogy pont az ilyenek javítanák a viszonyunkat.

Valszeg egy jót röhögnénk rajta, és pár hónap alatt elfogyna, a lényeg az lenne, hogy a kommunikációmnak legyen nyoma

(Az esetek nagy részében, magamra főzök, tehát ez sem a megoldás, itt nem is ezen van a lényeg, hogy mindent önállóan csináljam stb..

"Költözz el" hozzá szólások nem érdekelnek, köszönöm, az folyamatban van)