Anyák és lányaik? belső tulajdonságra, anyukák, a lányotok más, mint ti voltatok annyi idősen? vagy lányok, mások vagytok mint amilyen anyukátok volt ennyi idős korában belső tulajdonságokban?

Teljesen más személyiségek vagyunk, külsőleg sem hasonlítunk annyira. Szeretjük egymást, de tény, hogy ezek miatt sokszor nem értünk egyet, összeveszünk, szívjuk egymás vérét.

Sok személyiségvonás öröklődik, amelyeket a következő generációk teljesen autonóm mód használnak majd fel: előnyből (pozitív tulajdonság pl. gondoskodásra, empátiára való fokozott hajlam) lehet hátrány (pl. naivitás, dependens kapcsolatfüggőség), ahogyan hátrányból (pl.cinikusság, alacsony kompromisszumkészség) is lehet előny (pl.kritikus szemlélet, menedzser szemlélet). A probléma elsősorban abból szokott fakadni, ha az anya nemcsak tovább örökíti egyes személyiségvonásait, de a környezetével kapcsolatos érzelmi benyomásait is, ezzel formálva a gyermeke biztonságérzetét, kapcsolatfelvételi igényét, érzelmi attitűdjeit (kontroll vs.expresszió) és a társadalmi neméhez kapcsolódó szerep perszónáit (milyen a jó nő/mi a nő feladat egy kapcsolatban/mire kell figyelnie egy nőnek stb)>> ezekből lesznek a transzgenerációs minták, amely az öröklött faktorokkal együtt már jelentős nyomással vannak az újabb generáció életére, elsősorban döntéseikre és választásaikra. Természetesen minél bizonytalanabb egy anya a lánya életében, annál szélsőségesebb mintát és tapasztalatot fog tudni átadni a lányának a női szerepről, az anyai szerepről. a kapcsolati dinamikákról és a megismerhető világról. Bár az apa-fia és anya-lánya kapcsolatok a biológiai nemhez társított társadalmi feladatok és szerepek elsajátítását segítik, a gondozó (nemtől független) szerepe az ami elsődleges a gyermekek (nemtől független) pszichoszociális érésében- ha elég jó gondozó van a családban, teljesen mindegy, hogy az csonka, pót vagy szivárvány!-, továbbá az is fontos, hogy azt, hogy egy fiú vagy egy lány mennyire felel meg a társadalmi szerepében azt már mindig az ellentétes nemű szülő/rokon/szomszéd/osztálytárs/random ember fogja ,,igazolni" >>pl.: kész nő/férfi vagy!; Csinos vagy, mint egy hercegnő!; Igazi macsó! stb. (Itt sem számít pl. hogy szivárvány vagy csonka-e a család, mert sokszor nem családon belül jön az első megerősítés, hanem külső, szociális közegből. Amire nem árt odafigyelni otthon, az inkább az, hogy a serdülő tinédzsert hogyan érinti a környezet visszajelzése és erről elbeszélgetni vele- főleg egy ilyen túlszexualizált világban, ahol csak a propaganda reklámerejéig lehet beszélni család- és gyermekvédelemről..) A kérdéshez szigorúan visszatérve: nagyon rossz dolog oda-vissza hasonlítgatni az azonos nemű szülő-gyermek kapcsolat tagjait, ugyanis garantálható, hogy ha valamiben a gyermek hasonlít is, az teljesen máshogy fogja meghatározni az életét és az önismeretét, tehát semmit sem számít hogy anyuka 45 évesen hogyan emlékszik vissza, milyen is volt Ő 21 évesen a 90-es években (olyan -e mint most a lánya), mert már eleve a visszaemlékezés sem tartalmaz objektívitást és egyébként is az, hogy mi milyennek véljük magunkat + milyennek mutatjuk magunkat köszönő viszonyban sincs azzal, hogy mások valójában milyennek látnak..Az meg teljesen nonszensz, hogy a 21 éves lány arra reflektáljon, hogy mennyire is hasonlít(hat) arra a személyre, aki az anyja volt szintén 21 éves kora körül. A belső tulajdonságok esetében ez sokkal heterogénebb, mint a külső öröklött tulajdonságokban. Belső tulajdonságok esetén én pl. jobban szeretek személyiségvonások mögött megbújó temperamentumfaktorokról beszélni, arra ugyanis ráhúzható, hogy öröklött, ugyanakkor benne van a potenciál, hogy teljesen más minőségben jelenjen meg az utód életében- miközben mindezek miatt a hasonló szituációkban, azonos triggerekre közel hasonlóan reagálnak (anya-lánya kombo pl), amely révén azt is megjegyezheti a környezet, hogy ,,tiszta anyád vagy" és amelyben az anya-lánya is egymásra és magára is ismerhet, de ettől még közel sem kell, hogy az alaptulajdonságaikban lényegi azonosság legyen, sőt, többnyire nincs is.

Semmiben nem hasonlítunk külsőre sem.

Nagyanyjára hasonlít jobban.

Mi teljesen mások vagyunk, kb. az egyetlen közös pont hogy szeretjük az állatokat. Egyébként anyám szöges ellentétem, ami sajnos sok konfliktust okozott régebben.

Sokáig azt hittem, hogy semmi közös nincs bennünk, ezért nem tudtunk egy fedél alatt élni normálisan soha, de idővel rájöttem, hogy éppen ellenkezőleg. Túl sok mindenben hasonlítunk, ezért kell közénk a távolság.