Mit tegyek, ha édesanyám képtelen elfogadni, hogy külföldre szeretnék költözni, és kicsit úgy érzem hogy direkt hátráltat is ebben?

Már gyerekkorom óta ez a legnagyobb vágyam, és életcélom, sosem merült fel bennem egy percre sem hogy Magyarországon maradjak, tehát nem új/váratlan dolog. Akárhányszor előjön a téma, megkapom hogy egyedül lesznek hagyva, amit természetesen nem szeretnék, akkor lennék a legboldogabb ha elérnék egy olyan anyagi szintet, hogy jöjjenek utánam. Nem csak a pénzről van szó, egyszerűen nem szeretek Magyarországon lenni, nem tudok boldog lenni itt, mondhatnám “csak vagyok”, de pénzben is szeretném támogatni a szüleim, ezt viszont itt nem látom reálisnak.

Mindig azt hallgatom, hogy öregkorukra mi lesz, de nem szeretnék 22 évesen azzal foglalkozni, hogy mi lesz annyi év múlva amennyit eddig megéltem, nem szeretném a szüleim életét élni, először a sajátomat. A legnagyobb vágyaimról le is mondtam már, sokkal messzebb mennék, de csak Ausztria az új célpont, ami 2,5 óra utazás, de azt is úgy kezeli, mintha a világ másik fele lenne, pedig Magyarországon belül is lehet ennyit utazni, sőt! Ez egy kompromisszum, de ez sem megfelelő valamiért. Nem jutunk dűlőre, kicsit érzelmi zsarolásnak is érzem az egészet. Ilyeneket nem hallok másoktól, akik elköltöztek, sőt, támogatják a szülők a gyerekeket ebben, és büszkék, hogy külföldön is megállják a helyüket. Hogy kezeljem ezt, mit csináljunk? Nincs tervem 20 évre előre, de ha ott leszünk, biztosan lesz valahogy. Először szeretném a saját életemet élni, előttem az élet. Mivel nyugtathatnám édesanyám? Hogy értessem meg, hogy én itt sosem leszek boldog és ez a legnagyobb életcélom, amiben nem szeretném hogy gátoljon? Sosem bocsátanám meg magamnak, ha maradnék.