Aki eleinte nem érezte anyának valónak magát és köteleket a gyermekevel, mikor alakult ez ki? Nem okítast kerek, nem tudtam mi var ram egy gyerekkel. Szeretnék jobb anyja lenni.

Hany hónapos a baba? Nem lehet baby blues? Keress fel egy pazichológust, sokat fog segíteni.

Én is kűzdöttem az első hónapokban és még a nagy is itt volt.

Már könnyebb velük pedig csak 9 jónapos a kicsi.

Öleld meg azt a pici embert! Hiányzik neki a meleg biztonság, ami eddig megvolt neki a hasadban. Erre vágyik most is. Melegre, biztonságra és szeretetre. Csak te adhatod meg neki ezeket most.

Ha vannak barátaid, kedves ismerőseid, hívd fel őket, beszélgess velük, majd ha lehet, találkozzatok is, hívd el őket, videochat, kell neked a felnőtt emberek társasága.

Szóval néhány hónapos? (Többen kérdezték, hogy mekkora gyerekről van szó, de még nem válaszoltál rá, pedig ez lényeges a kérdéshez.)

Nekem is iszonyúan sírós volt az első gyerekem (akik azt pedzegetik, hogy ez biztos nem normális, azok tévednek, és egyszerűen szerencsések voltak a sajátjaikkal, a gyerekek nem egyformák).

Rettentő nehéz volt, és alapból sem vagyok egy ősanya típus, a hasamban sem beszéltem hozzá, a babákért sem voltam oda sosem. (Azért mertem ennek ellenére gyereket vállalni, mert köztudottan nem maradnak örökké csecsemők. Tudom, hogy ez nem ideális, de szerintem még mindig jobb, mint azok, akik viszont CSAK kisbabát akarnak. Meg aztán az is működött, hogy a sajátom azért jobban tetszik mint másoké.)

Amikor már reagált a környezetére és rám, és kezdett látszani, hogy fontos vagyok neki, akkor ébredt fel bennem igazán a kötődés. Persze még mindig irtó nehéz volt, de már a gondolatától is könnybe lábadt a szemem, hogy bármikor is baja eshet. Aggódtam érte, boldoggá akartam tenni, szerettem. Aztán egyre több öröm is jött, ahogy ügyesedett, próbálkozott, huncutkodni kezdett, szeretetet kezdett kimutatni, irtó aranyos dolgokat csinált.

Attól még voltak olyan mélypontjaim, hogy pillanatnyilag azt éreztem, bárcsak "lemehetnék cigiért" és vissza se jönnék, de a kötődés attól már megvolt.

Szóval ne is aggódj, de a kötődéstől se várj olyan csodát, hogy onnantól majd nem leszel ki, mert a szeretet varázslatosan eloszlatja a fáradtságot, könnyűvé teszi a terheket, érzéketlenné tesz az alapvető szükségleteid hiányára. Sajnos nem, de nem katasztrófa, és nyugi, mindig könnyebb és könnyebb lesz, kinövi, elmúlik. Sokkal jobb lesz, hidd el. Addig csak kitartás!

Ha aggasztóan pocsékul vagy, akkor viszont vesd fel a védőnőnél, hogy talán szülés utáni depresszióban szenvedsz, és lépj a tettek mezejére, hogy sikerüljön belőle kilábalni.