Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Anyám miért nem vette figyelem...

Anyám miért nem vette figyelembe a viselkedésem értelmezésénél a szorongásomat?

Figyelt kérdés

Tud róla, hogy létezik ez a problémám, már 12 éves koromban is szóba került, és onnantól kezdve rendszeresen szóba hoztam, csak valaki felelős szülőként baxott szakemberhez vinni, és mellé ott lehetetlenített el ahol csak tudott, hogy magamnak megoldjam, amíg otthon éltem/függtem tőle, mondván ezzel lejáratná magát.

Például a második évben, egyetemi kollégiumi beköltözédkor jött a segíteni a cuccokkal, nem fogta fel, hogy későbbre foglaltam időpontot, szóval két órával hamarabb ott voltunk mert valaki erőszakoskodott, hogy hamarabb ott legyünk, mert én akkorra kértem időpontot. Na mindegy odaértünk. Rólam tudni kell, hogy akkoriban még az volt, hogy ha új helyzetbe kerültem/ismeretlen emberek közé kerültem, akkor kell nekem pár perc rákészülés, hogy elkezdjek ott úgy működni. Mindegy, hogy ez egy telefonálás, vagy az, hogy először mentem a helyre, vagy épp nem ismerem azt, aki a kolis beköltöztetéskor ott van, hogy leellenőrizze a kitöltött dokumentumokat. Szóval mondtam, hogy várjunk pár percet, alapból is ideges voltam, hogy mi a fax lesz, hogy két órával az időpontom előtt érkeztem. Ott elkezdett velem veszekedni az épület előtt, így suttogva, hogy siessek már, nem akar időzni. Jó, ideges voltam, oké, ki nem xarja le, de bementem. Kérdeztem anyámat, hogy jön-e, mert a papírok után úgyis rögtön a szobához megyek, akkor már egyúttal bevisszük a cuccaimat. Mondta, hogy nem. Hát oké. Jó megvolt, kimentem az épület elé anyámhoz, mert ott hagytam a bőröndöket meg az ilyeneket, bevittük. Majd bent lecseszett a szobában négyszemközt, hogy hát ő látta, hogy én szégyenlem őt, és biztos azért időztem, ezért nem jött be velem rögtön.

Egyébként ezért ezt az esetet írtam le, mert ez volt az utolsó, nem sokkal később meghalt a nagyim, nem volt okom többé hazamenni, függetlenedtem pár hónap alatt, kapcsolatot a szüleimmel lezártam. (Más oka is volt am.) Pszichológushoz nem igazán jártam, max egy-egy konzultáción voltam az egyetemi mentálhigiénés központban, de jobban érzem magam, amióta nem része az életemnek a két szülőm, kevésbé produkálom a szorongást.

Csak visszagondolva azt vettem észre, hogy valahányszor anyámnal voltam valahol, és furcsa volt a viselkedésem a szorongás miatt, akkor anyám mindig mélységesen megsértődott, hogy én szégyenlem őt. Holott nem ez volt a háttérben, (bár így visszagondolva mondjuk igazán éghetett volna a pofám miatta, de nem erről volt szó), nélküle is ugyanez volt. És nem értem, hogy ő miért hozta ki mindig azt, hogy azért viselkedés úgy, ahogyan mert én szégyenlem őt? Miért nem fordult meg a fejében egyezersem az, hogy szorongok, amikor nyolc kbszott éven keresztül azt pofáztam neki?


nov. 19. 12:07
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
84%
Sajnos valószínűleg ő jobban szorongott, mint te, és ezért nem tudott ebben segíteni neked.
nov. 19. 12:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 anonim ***** válasza:
82%
Csak egy kérdés: A Te fejedben megfordult valaha is az, hogy az anyukád amikor Te furcsán viselkedsz, azért érzi úgy, hogy szégyelled Őt egyes helyzetekben, mert legbelül Ő is szorong, neki is vannak lelki problémái, önértékelési zavarai, megfelelési kényszere akár még úgy is, hogy em is tud róla, vagy tud, de nem akarja önmagának se bevallani?
nov. 19. 12:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/14 anonim ***** válasza:
60%
Vagy az is lehet, hogy rettentően nagy teher volt neki, hogy bárhol kint várni, mint egy fsz, mert neked felnőtt emberként is idő kell ahhoz, hogy összeszedd magad mielőtt belépsz valahova. Gondolom, ez nem az egyetlen furcsa dolog veled. Ebbe bele lehet bolondni.
nov. 19. 13:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/14 anonim ***** válasza:
31%

Kifejezetten az első háromnak, kollektíven:

Ja, hárítsuk már rá a kérdezőre ennyi infó alapján az anyja faxságát. Nyilvánvaló, hogy ha csak ennyi lett volna a gond nincs kapcsolatmegszakítas. Az meg külön árulkodó, hogy azóta enyhültek drasztikusan a kérdező tünetei, hogy nem áll szóba az anyjával.


#1 "Nem tudott segíteni." Vicces ezt mondani azután, hogy a kérdező azt írta, hogy az anyja akadályozta, hogy a kérdező szakemberhez kerüljön. Nemhogy "nem tudott" segíteni, hanem megakadályozta, hogy a kérdező segítsen magán. Biztos az anyuka szorongása az oka, aha...


#2 Miért a kérdező gondolkodjon az anyja szorongásáról? Baxus, anyuka kb harmincas-negyvenes vagy idősebb korosztály is lehet, felnőtt ember. Bizonyos kor felett a saját felelősséged, hogy teszel-e a mentális állapododért. Erre én azt mondanám, hogy amikor különálló független életét kezdesz élni, akkor már csak a te felelősséged a saját mentális állapotod, mert már nem az van, hogy a szülő rá tudja nyomni a bélyeget.

Aki szaporodott az már az a kategória, hogy a saját mentális állapotáért felelős. Nem a 12 éves szorongó kamasznak kell azon gondolkodnia, a saját fejében mentegetni az anyaképet, hogy jajj, anyám nem toxikus, csak ő is szorong. A kérdező azt írta, hogy 12 éves korában kezdődött a baj, vagy legalábbis akkor akart szakemberhez fordulni, amit az anyja akadályozott.

A kérdésben hozott példa meg netto mártírkodás az anyuka részéről. A kérdező mondta neki, hogy menjen be vele. Anyuka nem ment, majd mártírkodott, hogy ő mit vizionált az elhangzottak ellenére, miközben tudja, hogy a gyereke már jó sok éve szorong. Anyuka nem szorongott, mártírkodott, lehet ezt szépíteni, csak nem érdemes.


#3 Ez meg már nem is naiv megjegyzés, mint a másik kettő volt, hanem undorító. Ha tudom, hogy baja van a gyerekeknek, akkor nem azon vergődöm, mártírkodom, hogy az nekem mekkora kva nagy teher, hanem segítek rajta, szakember viszem. Nem pedig megakadályozom, hogy ő maga keressen fel szakembert.

Annak a pár percnek meg nem kellene olyan nagy tehernek lennie egyébként sem. Ez szerintem max öt perc lenne, abba nem kell beledögleni. Vagy nem kell szaporodni, csak ahhoz meg önkritika kéne, ami láthatóan sokaknak nincs.

Ha meg már elrángatok valakit két órával hamarabb, mint ahogy az a nyomorult időpont van, akkor azért erősen benne van a pakliban, hogy nem engednek be a foglalt időpontnál hamarabb, és akkor lehet várni két órát. Ilyenkor azért nem akkora tragédia az a pár perc, mert még ha kivárod is, akkor is, vagy vársz még utána majdnem két órát, ha nem intézheted az időpontos dolgot hamarabb, ha meg nem kell várni, akkor is előrébb vagy még a pár perc várakozással is, mint ami várható a két órával hamarabbi érkezés esetén.

nov. 19. 15:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/14 anonim ***** válasza:
65%
Pedig szemmel láthatóan ez a gyerek egy teher, az anyjának meg a fxxa ki is volt már vele, mert gondolom egész életében problémás volt. Ez már egyetemista korra pont elég ahhoz, hogy nulla türelme legyen hozzá.
nov. 19. 16:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/14 anonim ***** válasza:
38%

"Miért nem fordult meg a fejében egyezersem az, hogy szorongok, amikor nyolc kbszott éven keresztül azt pofáztam neki?"


Honnan tudod, hogy nem fordult meg a fejében? Amikor elkezdődtek a gondjaid, 12 voltál, oké, nem vitt orvoshoz, de 14-15 évesen Te is választhattál volna, hogy dokihoz mész. Most is azt írod, hogy nem voltál pszichológusnál, nagyon max konzultáción, miért? Egyetemista vagy, gyakorlatilag felnőtt ember, akinek segítségre van szüksége.


Nem azt mondom, hogy nálatok kolbászból van a kerítés családilag, mert a leírásod alapján nyilván nagyon nem. Nyilván anyudnak igenis látnia kellett volna mi van, segítenie, de kértél tőle úgy tényleg direkten segítséget? Leültél vele és elmondtad, hogy anyu figyi, nekem ez egy nehéz időszak, valamit találjunk ki.


A kollégiumi beköltözést nem értem. Oda minek ment veled? Nyilván azért feszengett mert úgy volt vele, hogy a nagy gyerekét ő kísérgeti, mikor simán be tudna ennyi idősen költözni.

nov. 19. 16:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/14 anonim ***** válasza:
67%

Nekem zavaros. Nyilván a válaszolók is találgatnak mert ezeket a történeteket lehet ígyis úgyis értelmezni. Tulajdonképpen mindenki válaszában vannak logikus okfejtések, de a teljes képet nem látjuk.

Tény: te felnőttként is haragszol a szüleidre. Nem tartod velük a kapcsolatot, így jobban vagy, nem szorongsz. Ergo arra következtetsz, hogy a szorongásaidnak a szülők főleg az anyukád az oka. Ez csak probléma elkerülés.

A szorongásodnak a szüleiddel való kapcsolat félresiklása az oka. Ahhoz, hogy teljes életet élj felnőttként, ezt a kapcsolatot rendbe kell tenni, mert ha nem ezek a problémák előjönnek majd a párkapcsolataid során. Hibáztatod anyukádat,mert nem vitt szakemberhez. De valójában te sem mész most felnőttként, mikor megtehetnéd. Már most úgy viselkedsz mint anyukád. Ha nem akarod ugyanazokat a hibákat elkövetni, mint a szüleid és olyanná válni, akkor ideje ezt a transzgenerációs örökséget rendbe tenni. Neked kell az első lépést megtenned önmagadért.

nov. 19. 17:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/14 anonim ***** válasza:
67%

4-es vagyok, látom jól lepontozott a sok nyomorult áldozathibáztató. Gratulálok, igazán szánalmasak vagytok.


#5 Lehet az anyukának teher, de köszönje magának. Ha a 12 évesnek durva szorongása van, hogy felkészülési idő kell bizonyos helyzetekhez, már maga a gyerek mondja, hogy szakember kéne, és az anyuka nem viszi el, akkor bizony a mutter a sáros a gyerek problémásságában.

Itt meg pontosan erről van szó. Anyuka megérdemelte, hogy a faxa ki legyen a gyerekkel, ha ő ilyenre csinálta. Csak épp a gyerek nem érdemelte meg a szorongást.

Bár szerintem akinek pár perc ácsorgástól ki van a faxa, az inkább ne szaporodjon. Sőt emberek közé se menjen, ennyit egy boltban a sorban is áll az ember.


#6 Szép illúzió, hogy 15-16 évesen eldönthette volna, hogy pszichológushoz megy.

Kezdjük ott, hogy 3-4 év masszív szorongás után nem olyan egyszerű az ilyen lépés.

Aztán folytassuk azzal, hogy bár hivatalosan van mindenütt iskolapszichológus, ez a gyakorlatban nem így van. Vagy ha van, akkor ha csak a tanórák idejében rendel, akkor sok helyen a szülőnek kell írásos engedélyt adni arra, hogy a gyerek az óra helyett odamenjen, már ha nem arról van szó, hogy valami hivatalos szerv kötelezővé tette a gyereknek a pszichológushoz járást.

Az meg, hogy sulin kívül menjen, meg nevetséges. Ahhoz sok esetben pénz kell, ami lehetséges, hogy nincs egy ennyi idős gyereknek. Lehet nem kap zsebpénzt, sőt, egy gimnazistát/középiskolást meg tud akadályozni a szülő abba, hogy dolgozzon, még akkor is, ha nagykorú. A nagykorút megfenyegeti, hogy adios lakhatás, ha melózik nyáron/hétvégén, és akkor máris nem tud pénzt szerezni, már ha nem akarja abbahagyni a KÖZÉPISKOLÁT. A 15/6-18 közöttinél még csak annyi, hogy nem járul hozzá a junior számlához a szülő, és máris nem tud diákszövetkezetbe belépni és azon keresztül dolgozni úgy, hogy ne lásson rá a szülő a pénzére.

És itt arról, hogy a pszichológushoz pénz kell, nem feltétlenül a magánrendelésről beszélek – bár beszélhetnék arról is, amilyen várólisták vannak a tb-s pszichológusnál –, elég ha olyan településen laksz, ahol van középsuli, odajársz, de helyben már nincs pszichológus. Semmilyen. Neked meg egy xaros buszjegyre nincs pénzed zsebpénz meg diákmeló híján, szóval államilag támogatottan se tudsz szakemberhez menni.

Azt meg már nem is sorolom, hogy az idővel való beszámolás középsulisként....


A kollégiumi beköltözésen meg mi a faxt nem értesz? Hülye vagy, vagy még nem láttál beköltözést? 10 évig voltam kollégista (5 év gimi, 5 év osztatlan képzés), minden évben szülővel, vagy valami segítséggel jött szinte az összes magyar ismerősöm még nagykorúként is. Igen, egyetemen is. Aki nem, annak volt saját kocsija és azzal be tudta hozni magának a cuccait, ahelyett. Képzeld el, van olyan aki határontúli, és nem fér bele, hogy csak úgy hazaugorjon hetente, mire behozza azt a 3-4 ágy bőröndnyi cuccot. Sőt, képzeld el, van olyan, aki magát tartja el, melózik hétvégente, hétköznap nem ér rá az órák mellett, egyébként meg csak karácsonykor meg nyáron megy haza, és anyagilag nem fér bele, hogy egy hónapig ne melózzon mert ő nem "hozatja be" magát összes cuccostól már az első héten, hogy aztán ne kelljen hazajárni a szükséges cuccokért meló helyett, mondván, hogy ne az anyjával jöjjön beköltözni.

nov. 19. 17:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/14 anonim ***** válasza:
33%
Nem a pár perc ácsorgácstól, hanem attól, hogy minimum 18 éve gondoskodik egy selejtről.
nov. 19. 18:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/14 anonim ***** válasza:
24%
#9 Hát bmeg, ha a szülő egy selejt, akkor mégis milyen alapon akár normális gyereket?
nov. 19. 18:11
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!