Anyám tehet mindenről és még csak nem sejti. Megmondani nem merem, mit tegyek?

Hát nem tudom..én sosem értettem az ilyesmit. Tinikorban az embernek ösztönösen lázadnia kellene, olyankor vannak nagy veszekedések, ajtócsapkodások, pofonok, stb, ez lenne a természetes..Szerintem ezek mind-mind kellenek ahhoz, hogy az ember felnőtté váljon, a szülő pedig elfogadja a gondolatot, hogy a gyereke már nem kisbaba többé.

Én mondjuk elég vad voltam, sosem lehetett kordában tartani. Ha valamit nem engedtek, akkor csak azért is megcsináltam, és tessék, még itt vagyok. : ) Persze nem azt mondom, hogy ez a követendő példa, meg hogy égess fel mindent magad körül, de szerintem bizonyos dolgokról egyszerűen nem kell tudniuk. Pl. mi történt volna, ha leborotválod a hónaljad? Anyukád minden nap ellenőrzi? És ha meglátja, hogy le van borotválva? Akkor már nem mindegy? Nem fog parókát ragasztani neked oda erőszakkal, max. kiabál egy sort, és majd túlteszi magát rajta.

Tudom, hogy rosszul hangzanak a konfliktusok, de sajnos az életben elengedhetetlenek és még nagyon sok lesz belőle, ha nem anyukáddal, akkor mással. Viszont egy konfliktus után könnyebb higgadtan átgondolni a dolgokat és tiszta lappal kezdeni, egyszerűen szükség van rá a megújuláshoz.

Az a helyzet, hogy tőle ennyire telik. Nem lehet tudni mi váltja ki belőle. Lehet, hogy műveletlenség, lehet, hogy imád parancsolni, lehet, hogy irigy rád, lehet, hogy vele is ezt csinálták. De bármi más oka lehet.

Szerintem két lehetőség van. Ott élsz vagy nem élsz ott, de akkor viszont messzire elmenni. Nyilván a nem ott éléshez pénz kell. Nem tudom mennyire támogatna, ha egyetemista lennél. Elképzelhető, hogy ott sem adna pénzt neked öltözködésre és a vége az lehet, hogy megunod a szégyenérzetet és otthagyod a sulit állás, munka, pénz érdekében. De vigyázat, mert még akkor sem lesz elég arra, hogy önállóan élj, rezsit fizess, kaját és ruhát vegyél. Hangsúlyozom, hogy nem állandó ruhavásárlásra, hanem minimális normális ruhákra gondolok. Egy megoldás még nem lehet rossz, minél távolabb tőle kiválasztani egy egyetemet, lehetőleg olyan szakon, ahol biztosan el tudsz helyezkedni és mellette kollégium, diákmunka.

Ezzel egyébként anyukád sajnos elért már benned (az írásodból leszűrve) olyan önértékelési gondokat és önbizalomhiányt, amit minél gyorsabban felejts el, mert ez nem a valóság.

Előző: menj a fenébe!

Kedves kérdező: abból, amiket írsz, nekem nagyon úgy tűnik, hogy neked az a "majd én megmondom, hogy a gyerekemnek mi a jó" fajta, hatalmaskodó anyukád van. Te pedig, javíts ki ha tévedek, szerintem a "szelídebb" jellemfajta vagy, és ez a kettő nem túl jó párosítás. Na de sebaj! Az mindenképp az előnyödre válik, hogy huzamosabb ideje van már barátod, támaszkodj rá, beszéld ki a fájdalmadat, a sérelmeidet, mert az könnyít a lelkeden és ráadásul a srác tudni fogja, hogy anyuddal vigyázni kell és bizony nem szabad elhinni mindent, amit összehord.

Legyél magabiztosabb! Ha te pántos trikót akarsz hordani, mert nem akarsz megpudvásodni a 35 fokba, akkor ne törődj azzal, hogy engedi-e vagy sem. Azt neki is be kell látnia, hogy nyár közepén nem flangálhatsz hosszabb cuccokba, mert gutaütést kapsz. Az meg, hogy a trikó túl kihívó, csak egy kifogás, egy indok, hogy miért ne vedd fel. Ha pedig a frizurádból, szőrtelenítésből stb. van cirkusz, akkor sincs gond. Ha anyud nem akarja, hogy - csak egy példát mondok - leepiláld a lábad, de te megteszed, akkor mit tud vele kezdeni? Egy hétig harag lesz, vagy mi? Nem feltétlenül rossz, hogy egy kicsit be akar határolni, de azt nem várhatja el tőled, hogy ezzel leégessen téged.

Táborozni/kirándulgatni szerintem csak azért nem enged el, mert akkor huzamosabb ideig nem leszel szem előtt és akkor nem mondhatja meg h mit csinálj és mit hordjál. Ezzel sajnos addig nem tudsz mit kezdeni, amíg együtt élsz vele, max. megteheted azt hogy egy kicsit "lázadozol", de ne vidd túlzásba, mert az csak több feszültséget generál.

Ha pedig a házimunkáról van szó, akkor mondd meg az ősöknek, hogy te szívesen segítesz, amikor kell, de azt ne várják el tőled, hogy majd magadtól kitalálod, hogy nekik mikor jó ha csinálod és mikor nem. Ha azt akarják, hogy önálló legyél, akkor hagyjanak érvényesülni és hagyják, hogy önálló döntéseket hozz.

Tanulmány: ne keseredj el, az a 78% elég izmos ahhoz képest, hogy milyen ro_adék érettségit adtak most. Hogy mit mondanak, azzal szerintem ne foglalkozz, ha rontasz, akkor bocsi ez van, megtetted a tőled telhetőt, olyat meg ne mondjanak h nem lesz belőled senki, vagy h nem vesznek fel, mert nem tudhatod.

Figyelj, ahogy körülírtad anyukád viselkedését, szerintem mindenképp veszekedés lenne belőle, ha a szemére vetnéd, hogy miatta nem voltak normális kapcsolataid. Viszont azt tanácsolom, hogy mindenképpen próbálj meg vele beszélni erről, hogy te megérted h ő csak jót akar neked meg félt stb., de ez neked inkább teher, mint segítség. Hogyha szem előtt tartja az érzéseidet, akkor el fog gondolkodni, és talán egy kicsit megenyhül. Állj a sarkadra! Ha látja rajtad, hogy határozottabb és képes vagy eldönteni h mi a jó neked, akkor lehet h egy picit visszavesz.

Nem értem. Oké, vannak szabályok, kellenek is, főleg ennyi idősen.

De én a 12 éves lányomnak vettem csőgatyát és pántos topokat hord, bele sem gondolta, hogy ez valakinek kifogásolható lenne. Sőt, most kezd nőiesedni, leborotválta múltkor a hónaljáról azt a pár szál szőr...És csak nevettem rajta.

Ne foglalkozz a ruhás kritikáival. Vegyél, és hordd. Nem is értem, mi vele a gond.

ilyenkor vissza szólhatsz anyudnak hogy: mikor fiatal tini voltál te is szerettél csinosan öltözködnél, te is gondoskodtál a testedről, te is eljártál szórakozni

még régebben itt is így volt, bár szerencse nekem öltözködésembe meg a többibe sose szóltak bele..

azt nem szerették hogyha később jövök haza (hajnalba)

mondom ilyen korba biztos ti is eljártatok bulizni és másnap reggel értetek haza

a válaszuk annyi volt hát igen de.. :D

szóval ilyenekkel vissza vághatsz..

vagy a másik alternatíva hogy kiskorába az ő anyukája is ezt csinálta vele, és eltanulta ezt a szokást tőle

Nekem két lányom van és férfiként azt akarom ,hogy divatosabbak leygenek, legyenek barátaik (és bizony ehhez fontos a külső, de ez felnőttkorban is, hisz senki nem haverkodi kszívesen hajléktalannal - teszem hozzá, sok közöttük a normális ember).

Kérdező, barátok nélkül felnőni a legrosszabb dolog a világon. Nekem ifi koromban mindig sok barátom volt. Vagány voltam sőt, metálos korzakomban valami hihetetlen bunkó (kb 17-25 éves korom között). De akkor is osk barátom volt, az osztálytársaim szerettek, kedveltek, sokan kérték a segítségemet... és a mai napig is. Nagyon jó lesik. És azt akarom, hogy a gyerekeim is azt éljék át, mint én.

Kérdezd meg anyukádat, hogy neki voltak-e barátai iskolás korában. Vagy egyáltalán milyen ember volt akkor. (Én ism egkérdeztem mindkét szülőmet és a gyerekeim is megkérdeznek engem.)