Valami ötlet arra, hogy hogyan értessem meg anyuval, hogy kicsit félreérti a helyzetet?

Ez ilyen "first world problems"-féle helyzet lesz, de engem egyre jobban bosszant, szóval ideje lenne már valami megoldást találni rá. Legalábbis jó lenne.

Valahogy úgy indult, hogy elkezdődött a gimnázium, és nekem lett egy viszonylag jó fiú barátom (én lány vagyok, bár a tényből, hogy kiemeltem, hogy fiú, ez sejthető volt), még csak nem is az a sülve-főve együtt vagyunk típusú barátság, tehát abszolút barátság a dolog. Körülbelül egy hete egy iskolai szervezésű útra mentünk mindketten, szóval amikor indultunk ott voltak a szülők, meg mindenki is, és ugye szóba elegyedtünk, megismerkedett a szüleimmel,és viszont, mivel elég sokat beszél a családjáról, örültem ennek, meg annak is, hogy úgy tűnt elég jól szót értenek egymással a felnőttek is. Anyukám már úgyis régebb óta kíváncsi volt rá.

Nem mondhatnám, hogy anyu régebben másképp gondolkodott volna róla, neki megvan a fix elképzelése, hogy egy fiú-lány barátság nem működik, és már régebben is hangoztatta, hogy ez a fiú szinte egészen biztosan odáig van értem. De amióta megismerkedett vele, szinte le se bír szállni a témáról.

Ilyeneket mond, hogy meghatotta, hogy a lányát így látja egy fiúval, meg, hogy milyen rendes srác, és hogy törődik velem, és szerinte helyes is, és abszolút illik hozzám, és különben is annyira "cukik" vagyunk/voltunk. Ráadásul a rokonoknak is úgy mesélgeti, hogy nekem "pasim" van, ami kicsit kellemetlen, mert csak barátok vagyunk, ő meg jó, hogy nem tervezte el az esküvőnket!

Ezt anyu is tudja, többször el is mondtam neki, erre két dolgot szokott reagálni, az egyik, hogy "Mi még nem tudhatjuk, mi lesz belőle." (nem mondom, van egy halvány sejtelmem...), a másik pedig, hogy "Ezt kívülről jobban lehet látni.", és ilyenkor arra hivatkozik, amit korábban meséltem neki (és már bánom, hogy elmondtam), hogy eléggé összeboronáltak minket a suliban (körülbelül mint a nyolcéveseknél), de ő ezt nem úgy veszi, hogy esetleg semmi kedvem ezt hallgatni, amikor nyári szünet van, amit egész évben hallgatok, és amúgy se szívesen teszem, hanem úgy, hogy a társaink is azt látják, amit ő, és azért mondják.

Tudom, hogy elég dedós probléma, de a sok kicsi sokra megy-módjára én már igencsak besokalltam ettől.

Bezzeg amikor a legjobb barátnőm átjött, anyám még a nevét is elfelejtette. :(

És kicsit tartok attól is, hogy ha (a reméljük nem is olyan távoli) jövőben tényleg lesz valakim, akkor őt nem fogja kedvelni, mert nem azzal a sráccal jöttem össze, akit ő "kinézett nekem".

Tudom, hogy elég dedós probléma, de ha valaki végigolvasta, annak ezer hála. Jól jönne egy-két ötlet, hogy mivel próbálkozzak még, hogy esetleg leálljon, de továbbra is meg lehessen vele beszélni, mi történt velem a suliban (sok mindent elmondok neki, fontos, hogy jó legyen a kapcsolatunk, ezért ha valakiről egyszer csak nem beszélnék többet, főleg, mivel csak az az egy valaki érdekli, az feltűnő lenne).

Esetleg ha valakivel történt bármi hasonló (nem hinném, hogy én vagyok az egyetlen, akinek a szülei kiszemelnek valakit), az leírhatná, vele mi volt.

16/L