Édesanyák! Ti mit éreztek, meddig tartoztok felelősséggel a gyereketek sorsáért? És mi az a pont, vagy kor, ami után már nem akartok felelősséget vállalni érte?

Nekem a lányom még csak 3 éves.

De én egész életemben segíteni fogom,akkor is ha már a saját talpán megfog állni.

"És ha az illető 30 éves, az anyja nyugdíjából él, dolgozni nem megy és elvárja, hogy az anyja főzzön, mosson rá, akkor is?"

Így nem.

Én életem végéig tervezem segíteni a gyerekeket, akkor is ha hibás vagy rossz döntést hoztak (pl. becsúszott gyerek egyedülálló anyaként), de SEGÍTENI tervezek, nem helyettük megoldani az életüket, miközben unottan vakarják a s...ggüket és várják a sült galambot.

Valóban így én sem segíteném anyagilag. Erkölcsileg, emberileg lehet hogy érdemes lenne vele elbeszélgetni, hogy mégis mitől ember az ember = hogy hasznos tagja a társadalomnak és dolgozik. Mindenkivel előfordulhat, hogy átmenetileg állás nélkül van, de hogy ez legyen az életcélja azt már nem!

Azt gondolom, hogy aki felneveli, kitaníttatja a gyermekeit, annak egy idő után anyagilag nem kell segíteni őket, hiszen akkor végzünk jó munkát, ha a saját lábukra állnak és nem a mienken még a nyugdíjas években is. Nyilván emberileg, ha rossz passzban van, vagy ha egyszerű szükségük van ránk, vagy az unokákra vigyázni, ilyenekkel kapcsolatban bármikor, életük végéig. De az, hogy még én tartsam el 70 évesen is a 45 éves ereje teljében lévő gyerekemet, hát azt már nem.