Hogyan béküljek ki az apámmal?

Szóval(előre is elnézést kérek, lehet, hogy kicsit hosszú lesz)... A mióta az eszemet tudom a szüleim már külön éltek, így sosem zavart különösebben. Gyerekkoromban jól megvoltam apámmal anyámmal is. Anyukámnál éltem, de gyakran mentem apámhoz, és nagyon szerettem vele lenni. Nem értettem, hogy a bátyám és nővérem miért távolodnak el tőle. A bátyám akkora már csak évi 1-2 alkalommal járt hozzá. Mikor kicsit idősebb lettem megértettem a dolgot. Azelőtt menőnek találtam az apámat. Úgy gondoltam, hogy fiatalos és vicces, és tetszett, hogy mindenkinek megmondja a magáét. De rájöttem, hogy fontos alkalmakkor egyáltalán nem lehet rá számítani. Úgy éreztem, hogy a családunk csak azért van neki, hogy dicsekedhessen, hogy: "hahh.. nekem még ilyen is van"... meg persze ott voltak a nők, akiket szinte havonta váltogatott. Ilyen helyzetben azért rugalmasabbak voltunk, sosem kérdeztük, hogy hová lett az előző és kedvesen üdvözöltük az újat (ez kicsit nevetségese hangzott :)). Szépen lassan romlottak a dolgok... Örültem, mert végre megállapodott, de rettenetesen bánt a mostohahúgaimmal, amit nem tudok neki megbocsátani mivel nagyon szeretem őket. Mire észbe kaptam már én is csak havonta jártam hozzá, utáltam az ott töltött időt, és mikor ott voltam akkor is csak percekre találkoztam vele. Ahogy őt ismerem még fel sem fogta, hogy mennyire megromlott a kapcsolatunk.

Hogy kéne egy olyan emberrel kibékülnöm, aki tisztában sincs vele, hogy rosszban vagyunk? Közöljem vele, hogy mi is a baj? Vagy lassan közeledjek hozzá?

Annyit azért felfogtam, hogy változtatnom kéne de hogyan...

Előre is köszönöm a segítséget. 16/L