Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Miért ilyen? Miért hiszi a...

Miért ilyen? Miért hiszi a szülő, hogy a munkáról többet, jobban tud (informatika)? Aztán mindig én vagyok a hülye. Másnak is ilyen?

Figyelt kérdés

mint sokunknak, eljött a munka világa nekem is.

Az első helyen nem jelentettek be, és egyik napról a másikra kitettek, hogy felvettek egy idősebb kollégát, őt rögtön be lehet vetni éles helyzetekbe.

A másodiknál valamit elrontottam: szintén azonnal, figyelmeztetés nélkül kiraktak.

A harmadikról kiderült, hogy kb. 2 éve 3 havonta kiégetik az embereket, mert nem felelnek meg.

Időközben anyucika segiteni akart, és be akart tenni egy helpdeskes melóra - pedig a kezdetek óta mondom, hogy nem kell helyettem megoldani. De ő itt ismer embert, ez egy biztos hely stb. Persze nem is sikerült az interjú, nyilván levágták, hogy én fejlesztő vagyok, namost amikor megkérdezték, hogy miért nem fejleszteni megyek, akkor mit mondjak, mert anyám küldött? Nyilván nem is vettek fel, és azért is ment itthon a zsörtölődés, csak hát az nem érdekli, hogy nem azt csinálom, amit szeretnék (pontosabban, amit tudok).

Most megpróbáltam más milyenre jelentkezni, más jellegű ilyen munkára, ahol kifejezetten kezdőket keresnek. Jövök haza, és mit mondjak, "majd jelentkeznek". És megint zsörtölődés: megy a világ, én nem megyek, elrontottam az életemet, hogy nem mentem mesterképzésre, pedig fizetnénk neked.


Igen, van BSC papirom. Nem, soha sehol nem kérték idáig. Anyuról tudni kell, hogy genetikailag (a testvére, illetve nagyanyám is ilyen volt) elégedetlen mindennel, ő a "megmondóember", ha valami nem úgy van, akkor vérig sértődik, és ha meg ő a hülye, akkor röhög, mert "ő sérthetetlen, ő tökéletes". Már nyugdijas, de majdnem kirugták, mert beszólt a főnökének (mert neki rossz főnöke volt!), hogy "akkor tessék, rúgjatok csak ki". Akkor, az ilyennek joga van bármibe beleszólni? Ő miért nem keresett más munkát, ha ilyen rossz volt? Fater csak egy bológató kiskutya, persze anyu háta mögött másnak ő is kiakad anyun, de amúgy mindenre csak "igen drágám", semmibe nem mond ellent, mindenben csak egyetért.


Azt miért nem lehet valahogy figyelembe venni, hogy nekünk más? Nekik fixen 8-tól 4-ig tartott a munka, pénteken 2-ig. A mi generációnknak 9-től 6-ig, a rugalmasság azt jelenit, hogy bennmaradhatsz éjfélig. Őket mentorálták, tanitották, ma piacgazdaság van: első naptól termelj nyereséget a cégnek, és ha elkésel valamiben, vagy elrontod, már rúgnak is ki figyelmeztetés nélkül, mert "anyagilag nem éri meg". A fősulis/egyetemi oktatás nem ér semmit, és közben bejelentenek bruttó 40000-re.

Hány olyat hallok, hogy 23-24 éves takony kölyköket tesznek meg "főnöknek", az meg azt hiszi mindent tud (mert van egy 5-ös progmatos eltés diplomája), türelmetlenkedik vagy kiabál a másikkal (velem is ez volt, és nem hagytam ott a munkahelyet). És hány olyat, hogy szintén 23 évesek "az egyik volt helyemen..." tehát nem A volt helyemen... illetve ők simán otthagytak egy céget a legelső nehézségekre, amig én csak tartottam a seggemet, most mégis úgy állitanak be, mint egy csődtömeget :(


na köszi, ha ezt végigolvastad, és meg is próbálod értelmezni. Tudom, el kéne cuccolni, ez meg is fog történni amint lesz "jobb" munkám, bár sajnálok 70000-et 50 nm-re elcseszni... :S


2014. máj. 6. 13:15
 1/10 anonim ***** válasza:
73%

Nagyanyám/apám ilyen, hogy jaj mi lesz velem, nincs rendes munkám (csak részmunkaidő), hogy fogok így megélni, hogy lesz lakásom

erre szoktam mondani: albérlet, aztán ha mindenki meghal enyém a ház...

Nem értik meg, hogy nem az van, hogy fél napot vagy munkanélküli, bemész és felvesznek. Túltengés van mindenből

Megértelek

2014. máj. 6. 13:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
69%

Rosszul látod. Nem elcseszel 70 ezret 50 nm-re, hanem fizetsz a nyugalmadért, és az önálló életedért. Előbb utóbb ez lesz az út. Akkor már miért ne előbb? Hát nem lenne jobb a saját utadat járni? Azt pedig anyuka mellett mint a példa mutatja nem lehet.

Onnan, ahol csak kritikát kapsz, ahol folyamat építik le az önbecsülésedet, menekülni kell.

2014. máj. 6. 13:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:
73%
Ők nem ilyen világban nőttek még fel, nem értik, hogy tényleg mindenhol ez megy, amit leírtál és nem te vagy a hülye/szerencsétlen.
2014. máj. 6. 13:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 A kérdező kommentje:

"albérlet, aztán ha mindenki meghal enyém a ház..."

szomorú, de igy gondolkodok énis. Hitel, lóf.asz, persze...


mondjuk felvetettem az albérlet témát, jól leugattak "miért, olyan rossz velünk élni??!"

2014. máj. 6. 13:47
 5/10 anonim ***** válasza:
79%

"mondjuk felvetettem az albérlet témát, jól leugattak miért, olyan rossz velünk élni??!"


Ez a tipikus egy szem fia vagy eset, hogy nem akarnak elengedni. Mivel ilyen az anyukád (mellesleg az enyém is, apám meg hallgat dettó) nagy az esélye, hogy a menye szemet fog szúrni neki, mert elveszi tőle az egy szem fiát..Én anyám is meg akarja mondani mit dolgozzak szerinte.. Idegesítő. Lépni meg nehezen lehet akárki akármit is mond! Közös lónak túrós a háta ugye..


Amúgy meg az ő generációjuk totál olyan, mint a te szüleid! Még abban a korban élnek, ahol bárkit fölvettek bármire, nem kellett több körös interjúra járniuk, gőzük sincs mi zajlik le egy interjún. Ahol elkezdtek dolgozni, ugyanott vannak majdnem, több évtizede, így fingjuk sincs arról, mi zajlik a fiatalokkal a nagyvilágban etéren! Hiába idősebbek, ebben egyáltalán nem tapasztaltak, így nem tudnak jó tanácsokat adni. Pedig a média, az internet mind erről szól, hogy milyen nehéz a mai fiataloknak, ha csak nem pénzes rokonai vannak. Esélyük sincs olyan korán szülni (20 évesen, ahogy régen volt), mert nagy a kilátástalanság e hazánkban. Megjegyzem, a fenti sorok csak azoknak szólnak, amiket leírtak a második bekezdés első-két sorában!

Rémes, hogy ugyanannyi a fizetés, mint 8 évvel ezelőtt. Akkor is keveselltem, de most..

2014. máj. 6. 16:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:
60%

Teljesen megértem a kérdezőt! Én is álláskereső vagyok, és itthon sem fogják fel, hogy már régen nem úgy mennek a dolgok a munka világában, mint 20-30 évvel ezelőtt.


Nálunk ott tart a dolog, hogy már úgy van beállítva a helyzet, hogy én nem akarok dolgozni, meg segíteni anyunak. A nővérem sem pozitívabb, tőle is kapom az "áldást" rendesen. Már nem is beszélgetek vele szívesen :(

2014. máj. 7. 13:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:
79%

utolsó:


Szerintem meg kéne mutatni nekik ezt az oldalt és olvassanak bele, hogy mi is zajlik a világban e-téren, nem? Csak azt látják, hogy otthon vagy, szerintük nem csinálsz semmit mondják ezt úgy, hogy ők nincsenek otthon). De a valóságot nem látják vagy nem akarják elhinni. Pl. mikor naphosszat a netet bújod munka után sokszor fölöslegesen, hiszen minden oldalon ugyanaz van. Sok a csaló, az álmunka.

2014. máj. 7. 14:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:
60%

Tegnap is ugyanebből volt veszekedés.

Utálok itthon lenni, mert úgy néz rám mindenki, mint egy utolsó élősködőre, és elvárják, hogy amiért nekik rossz a kedvük, érezzem magamat én is rosszul.

Már a család ismerősei előtt is ég a bőr a pofámról, mert a saját anyám beszél ki a hátam mögött.


Anyu úgy gondolja, hogy külföldön dolgozni is csak úgy lehet. Mikor mondom neki, hogy üres zsebbel nem lehet még országon belül sem mozdulni, akkor jön a dráma, hogy én nem keresem a lehetőségeket, stb.

2014. máj. 8. 18:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:
60%
Ami bánt - sok egyéb mellett-, az az, hogy ÉRZEM, hogy csak akkor szeretnek itthon, ha van pénzem.
2014. máj. 8. 18:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:
69%
Húú, dettó! Azt hittem, hogy csak az én őseim ilyenek.. És sajnos ezt csak az érti meg, aki ugyanebben a cipőben jár, mint mi. Aki nem, az nem is akarja megérteni, ezzel egy csöppet sem segít. Nem szekálni kell, hanem ha olyan okosak és azt hiszik ők jobban csinálnák, hát mutassák meg! Az ő koruk már nem kelendő..
2014. máj. 9. 15:55
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!