Ha visszagondoltok a gyermekkorotokra, mi volt a legnevetségesebb ok, ami miatt büntetést kaptatok?
Előfordult már veletek olyan, hogy elszörnyülködtetek azon, amit sok évvel ezelőtt tettetek, és szobafogság, pofon, játékmegvonás stb. lett érte a jutalmatok? Gondoltatok már arra, hogy olyan dolgokért ti meg se büntetnétek a saját gyerekeiteket?
Néhány saját példa: tizenegy-két éves lehettem, nagyon meg szerettem volna nézni a tévében a Knight Rider következő részét, már az iskolában is készültünk rá, és anyukáméknak is mondtam, hogy már nagyon várom. Aznap ebédkor véletlenül leettem magam, amiért hatalmas pofon járt, és bezártak estig a szobámba.
Délelőtt anyukám elment otthonról és rám bízta a konyhában feltörlést, a három szobában a parkettát is. Azt mondta, hogy ha egy apró porszemet is talál, szobafogság lesz és délután nem mehetek el a haverokkal kerékpározni. Természetesen amikor hazajött, talált néhány apró porszemet, ami miatt megkaptam a büntetést.
26 éves srác vagyok és elég sok ilyen esetet tudnék mesélni az életemből, amikor a szüleim mindenáron arra pedáloztak, hogy valamilyen formában, valamilyen gyerekes indokkal mindig korlátozva, büntetve legyek, s mostanában, az elmúlt hónapokban kezdtem azt érezni, hogy mindenhez gyáva vagyok, semmibe nem merek belekezdeni, belefogni, mert óriási félelmem van a csalódástól, a kudarctól, mert gyerekkoromban általában mindig valamilyen szankció áldozata lettem.
Amúgy is mindig arra neveltek a szüleim, hogy sose merjek belefogni olyan dologba, amiből nem tudom 100%-ra, hogy profitálhatnék.
Például gimnáziumban elég jó eredményeket értem el testnevelés órán, s egyszer valamilyen egész komoly csapatnak az edzője jött be hozzánk, hogy keres néhány tehetséges fiatalt (a testnevelő tanárunk közeli ismerőse volt). Leteszteltek engem is, és be akartak venni azonnal az utánpótlás csapatba (szándékosan nem írok sportágat és csapatnevet sem). Otthon örömmel mondtam a hírt, hogy látnak bennem lehetőséget, hogy komoly karriert fussak be, erre a szüleim azonnal leállítottak, másnap bementek az iskolába, és számon kérték a tanáron, hogy miért akarnak belőlem sportolót faragni. Soha többé nem mehettem utána edzeni.
Mindig arra neveltek a szüleim, hogy elvégzem az iskolát, máris mehetek egy létbiztonságot nyújtó gyárba dolgozni, s ledolgozhatom a hátralévő életemet.
Már érzem, hogy belőlem sokkal többet ki lehetett volna hozni, ha nem a szüleimre hallgattam volna. Ezen már nem tudok változtatni, ez van!
Az viszont érdekelne, hogy titeket milyen nevetséges okokkal büntettek meg gyerekkorotokban?
válasza:Én sokszor kaptam a nagy szám miatt, de kettő esetre nagyon emlékszem. 14-15 éves lehettem és arra mentem haza, hogy a már megint totál részeg agresszív anyám teljes erejéből üti-vágja az 1 évvel idősebb nővéremet. A nővérem bűne az volt, hogy ki merte mondani, hogy anyu megint részeg. Amikor megláttam, hogy a nővérem a földön összekuporogva sír, és könyörög ne verje tovább, az én agyam elszállt. Nekiszaladtam anyámnak, és ellöktem, kiabálva, hogy ne üsse a nővéremet. Anyám rám nézett, és előbb csendesen kérdezte:
-Te meglöktél? Te mondod meg mit tegyek? Én szar**lak a világra, akár meg is ölhetlek. Erre felkapott egy ollót az íróasztalról és a védekezésre felemelt alsókaromba döfte.
A nővérem sikoltozott az akkor 6 éves kishúgomnak aki a kiabálásra a szobába akar jönni, hogy szaladjon a szomszédba, kérjen segítséget. Húgom átszaladt, nővérem is védeni akart, én meg olyan dühös voltam, hogy nem is érzékeltem, hogy egy olló áll ki a karomból, megütöttem anyámat. A szomszéd szalad át, ő rángatott le anyámról. Mindhármunkat átvitt a saját lakásába.
Azért kaptam, mert védtem a nővéremet.
A másik eset az volt amikor anyám (bár elváltak, de egy házban éltünk vele továbbra is) egy reggel elkérte nővéremtől a pénzt amit apu adott oda, hogy tudjunk enni, (nővérem lett az anyapótló húgomnak és nekem) ígérve, hogy elmegy a boltba, hogy kiflit, tejet. Nővérem hitt neki, végül is akkor józan volt. 3 évig nem tudtuk hol van. Egyik nap csengettek, én nyitottam ajtót. Anyám állt ott. Nézett, és megkérdezte, hogy
-mi van, nem engedsz be?
Én erre ezt kérdeztem
- Na és hol a kifli meg a tej?
Erre kaptam akkora pofont hogy a fejem a falhoz csapódott, letört az első fogam.
A sok apró verés mellett ez a kettő egy életre megmaradt. Pedig ennek már lassan 25 éve..
Köszönöm a hozzászólásaitokat. Ahogy olvaslak titeket, egyre több dolog ugrik be a gyerekkoromról, amik miatt szintén megkaptam én is a magam lelki terrorját. Ilyen volt például amikor 17 évesen először diákmunkát végeztem és a fizetésemből mertem venni egy tábla csokit, vagy chipset, vagy üveg üdítőt stb. a délutáni elfoglaltságokhoz, tanuláshoz, haverozáshoz, bármihez. Anyukám rögtön tette a megjegyzést, hogy mire pazarlom a pénzt? Tékozló vagyok, elherdálom, felnőtt koromban nem lesz egy kanyim se. Sosem pazaroltam egy fillért se, mert amit megvettem abból a kis pénzből, mindig fel tudtam használni valamilyen formában és nem volt felesleges, amit később ki kellett dobjak. Anyukáméknak az első monitor is teljesen felesleges volt, amit megvettem az ezer éves gépünkhöz - a régi már rendesen rossz volt, de szerintük használható. Én pedig akkor a kevéske fizetésemből vettem egyet, igaz használtan, de sokkal élvezhetőbb lett például szöveget írni, játszani, netezni gépen.
De pl. az első fizetésem alkalmával megígértem anyukáméknak, hogy felét megkapják. Így is lett, kerestem 20 ezer forintot és abból felét megkapták. A következő hónapokban sem kerestem sokkal többet, a saját igényeimre költöttem többet, de a tízezrest mindig megadtam, és kb. 3 évig mindig felhozták nekem, hogy a fizetésem felét ígértem nekik, és nem lett belőle semmi, nem tartottam a szavamat stb. Megmondom őszintén, ha a fiam tizenévesen dolgozna, nem követelnék tőle egy fillért sem, főleg azért, mert a diákmunkáért nem keresnek nagy pénzeket és inkább ebből szerezzen zsebpénzt a gyerekem, minthogy lopjon, csaljon. Anyukámék sem szorultak rá soha, mindig jól ment a sorunk.
válasza: válasza: válasza: válasza: válasza: válasza:legtöbbször szóban történő szidalmazást kaptam, ezt inkább a nevelőapám részéről legtöbbször azért, mert mertem levegőt venni a lakásban...neki az is baj volt ha előbb mentem el fürödni, mint ő, az is baj volt, hogy mit mikor eszem stb. anyámnak olyan bajai voltak velem, hogy: mikor nem volt otthon mert dolgozott, akkor rendszerint én takarított a lakásban. leporszívóztam, kivittem a szemetet, felmostam, elraktam a tiszta ruhákat, de ezt nem köszönte meg szinte soha, hanem azt kifogásolta, hogy miért nem mosogattam még el...kisebb koromban legtöbbször azért kaptam ki, mert tanulási nehézségeim voltak, amiben anyám nem igazán úgy segített ahogy kellett volna neki: kétszer elmagyarázta, ha harmadszorra nem értettem akkor ütött. rettegtem az ilyenfajta közös "tanulásoktól".
kamaszkoromban meg azért kaptam a fejemre, mert sokszor szembesítette anyámat az igazságtalanságával, vagy éppen ki mertem mondani a véleményemet (hozzáteszem nem bunkón, normálisan). 16éves koromban emelt rám utoljára kezet akkor azért, mert nem volt kedvem a "drága" nevelőapámmal, meg vele elmenni nyaralni. mivel elég kelletlenül lett megkérdezve tőlem a dolog, valamint tisztában voltam azzal, hogy nélkülem jobban érzik magukat, így nemet mondtam. inkább mentem a mamámhoz egy hétre, de ott akkor nyugodt volt minden.
legtöbbször azért járt el anyám keze (vagy a légycsapója, vagy a fakanala) mert szembesítettem az igazsággal. neki házicseléd kellett volna aki szó nélkül tűr mindent én meg ebbe nem voltam hajlandó ebbe a "sorsba" beletörődni.
válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!