Mit csináljak? 16éves lány vagyok és a szüleim sehová nem engednek el :/

Csak annyit tehetsz, hogy érzékelteted velük, attól hogy fiúzol, még ugyanúgy az ő lányuk vagy. Segíts a házimunkában, vagy legalábbis ne legyél a terhükre olyasmiben hogy otthagyod a saját mosatlanodat. Mosógépet ha tudod használni, azt 5 perc bepakolni, annyit megtehetsz anyukádnak.

Válogasd meg, kikkel lógsz, és ne hanyagold a tanulást! Én sajnos nagyon elszúrtam, az én szüleim sem voltak valami nyitottak, én meg kiharcoltam magamnak, hogy ne szóljanak bele a dolgaimba. Istenem, mennyi fájdalmat megúsztam volna, ha akkor hallgatok rájuk!

Amúgy már nem lakok náluk, és a távolság jót tett, mostmár jóban vagyunk. Ne lázadj direktbe. Mindenről meg nem kötelező nekik beszámolni.

Figyelj, a leg Egyszerűbb meg oldás!

Az hogy össze szedel kis, pénzt! vagy el veszel tőlük,

és el mész egy hétre!!!!

és hidd el utána több mindent meg engednek neked! még magukat fogják hibáztatni hogy nem engedtek téged el!

ennyi :* én 17-vagyok most!:D de kb úgyan így volt nekem 13- évessen :D én meg mondtam nekik , ha nem tetszik ha tetszik én megyek csajozni , megyek bulizni :D!!!!!

de te lány vag, máss! szval legjobb meg oldás el mész egy hétre barátokhoz vagy albérlet , lehet találni 10-15 ezrejkért szobákat!

sok sikert!

Nem szép dolog, de én hazudtam aztán kész. Ha rajtuk múlik, akkor ott rohadok meg a szobámban.

Az ilyen szülők nem azért nem engednek el, mert nem tanulsz eleget, főleg, hogy akkor sem engednek el, ha 2 hónapig nincs is iskola pl. nyáron. Meg az sem indok, hogy nem segítesz a házimunkában. Akármennyit segítesz, ha nem akar elengedni, akkor nem fog.

Azért nem engednek el, mert hülyék. Azt hiszik, hogy ezzel megóvnak mindentől, a szextől, a szörnyű emberektől, a drogoktól, a piától, az elkallódástól stb. Hiába mondod nekik, hogy te nem. Úgy sem hiszik el. Ők már jól előre beskatulyáztak téged, hogy benned nem lehet megbízni és ha elmennél, akkor biztos AZT csinálnád. Közben ezzel előre programozzák, hogy hazudj nekik.

Mindig azt mondják, hogy azért ilyenek a szülők, mert a gyerek hülye és nem lehet benne megbízni, mert hazudik stb. Holott, ez hülyeség többnyire. A hazugság nem születik veled, hanem megtanulod. Sokszor azért, mert belekényszerítenek, mert túl kemények a büntetéseik, mert túl abszurdak, értelmetlenek, indokolatlanok (ismerős valakinek a "csak" "mert nem" "azért mert azt mondtam" magyarázatok?) És úgy döntesz, hogy márpedig köszönöd szépen, de téged nem fognak úgy felnevelni, mint egy kennelbe zárt kutyát.

Nekem lehetőségem sem volt hazudozni eleinte, mert nem mehettem SEHOVA. Nem is mentem. Így nyilván nem is volt miről hazudni. 14 évesen ha elkérezkedtem az 50 méterre lévő játszótérre, fényes délben az osztálytársaimmal (még egy rohadt bokor sem volt, csak hinta és mászókák, két öt emeletes ház között a téren. Még forgalom se volt, oda lehetett látni az erkélyről) akkor teljesen ki voltak akadva, hogy minek akarok menni. Érted, 14 évesen, fényes délben azokkal a 14 évesekkel, akikkel egész nap egy órákon ülök, 50 méterre otthontól egy rohadt játszótérre. Azért nagy kegyesen elengedtek, mikor a többiek már akkor ide-oda jártak esténként is meg minden. Na mindegy, a részletekkel nem fárasztok senkit, a lényeg az, hogy viszonylag rövid idő alatt nekem leesett a tantusz, hogy csak én vagyok a nyomorék, aki soha nem mehet sehova, akinek nem engednek semmit, és fellázadtam. Nyíltan persze nem, mert fostam tőlük, meg értelme sem volt. Részben azért, mert csakazértse engedtek, részben meg azért, mert ha bármilyen formában tájékoztattam őket a terveimről, akkor persze hogy 1. nem engedték, 2. még keresztbe is tettek. Így jött a hazudozás. Jött az, hogy semmit nem mondok el nekik. Jött az, hogy ha bajban voltam akkor sem fordultam hozzájuk. Jött az, hogy gyakorlatilag azt sem tudták ki vagyok.

Ne higgyétek, hogy tizenéves vagyok. Felnőtt, férjes asszony vagyok, gyerekkel. És a mai napig iszonyatosan ostobának tartom a szüleimet, amiatt, amilyenek voltak. SOKKAL rosszabb voltam, mintha mehettem volna. Tönkre ment a kapcsolatunk, ami persze nekik fel sem tűnt nagyon, de én a MAI napig nem tudok anyámmal úgy beszélgetni. Mindig megválogatom, hogy mit és hogyan mondok el neki, rengeteg dolgot a mai napig nem tud rólam. Megszoktam egyszerűen.

Emelett, iszonyatos düh is van bennem feléjük, mert nyilván korlátozottak voltak a lehetőségeim azt illetően, hogy hol lehettem ott, miket csinálhattam, mert pl. egy hetes sátrazásokat stb. nem tudtam hazugsággal lefedni így én persze kimaradtam belőle és mindenki más meg ment.

Mire eljutottam odáig, hogy nem parancsolnak nekem, felnőttem, azt csinálok, amit akarok, addigra meg már ennek vége lett. A társaság szétszéledt, már nem járnak, már nem csinálják, már nem az a korosztály.

Amellett, hogy titokban, hazug aljas módon, annyi mindent megcsináltam, annyi mindenben benne voltam, amiről ők szart se tudtak, amellett egyszerűen ellopták a fiatalságomat, és ezen nem lehet túllépni, mert ez egy olyan dolog, amit soha, de soha nem fogok visszakapni és pótolni sem tudom. Hiába fogok odaállítani ma egy sátorra az xy fesztiválra. Nincs már a társaság, nem az én korosztályom van ott, már nincs semmi, ami miatt értelme lett volna. Bennem még mindig bennem van, hogy mennyire sírtam, mikor mindenki ment evezőstúrára stb. és egyedül én nem mehettem stb.

Kívánom a kérdezőnek, hogy ő ne járjon így, mert rohadt egy érzés nem csak akkor, hanem később is.