Akik szerettek a szülői házban lakni, azoknak nem volt nehéz a költözés?

2-3 hónap múlva ha minden jól meg meg tudom majd válaszolni a kérdést :)

Sok sikert a költözéshez.

Házastársaddal ketten már nemcsak egy pár vagytok, hanem EGYEK vagytok, (nemcsak a testiségre értem!). Így Ti élni fogjátok az új, közös életetek. Persze, hogy az ember továbbra is kötődik a szüleihez és a házhoz, ahol felnőtt, látogatja szeretteit - de Te és a házastársad egymás számára vagytok a legfontosabbak.

És gondolj arra, hogy a ti lakásotok lesz a ti közös fészketek! (Legalábbis nekem ez járt az eszemben, amikor a feleségemmel az utolsó simításokat végeztük a lakásunkon)

Sok boldogságot kívánok Nektek!

19 évesen egyetemre mentem egy 100 km-re lévő városba. Onnan sem a szüleimhez költöztem haza, hanem egyedül egy másik városba, mert ott kaptam munkát. Úgy éltem 8 évet teljesen egyedül több albérletben is, hogy közben mindig is jó kapcsolatom volt a szüleimmel, mindig is szerettem otthon lakni velük. De közben meg tudtam, hogy a saját életemet is úgy építhetem fel, ha a munkát és a várost választom a falu és a munkanélküliség helyett.

Ehhez képest te a férjeddel költözöl a saját lakásba. Ez adjon erőt!

Én 2 éve költöztem el, de még megvan "a szobám". Rengeteg cuccom ott van még, csak a mindennap használtakat vittem el és azóta szép lassan hordozom el a többit, így nem volt olyan fájdalmas és hirtelen az egész.

29 évesen mentem férjhez...

Én is nagyon szerettem otthon lakni, anyukám volt a legjobb barátnőm (illetve még mindig az), szerettem a szobámat, a házat, a kertet, a környéket... Ott nőttem fel, el sem tudtam képzelni, hogy valaha máshol éljek. A kollégiumokban is csak vegetáltam, meg sem próbáltam beilleszkedni.

Aztán mikor szóba került a költözés, először lefagytam, de aztán megszoktam a gondolatot. Amikor behurcolkodtunk az új lakásba, már annyira vágytam rá, hogy ne csak pár órát töltsek együtt a kedvesemmel, hanem mellette ébredhessek, hazavárhassam délután, hogy szinte el is felejtettem, hogy nekem még nem ez az otthonom.

Kicsit el is rontottam, illetve így utólag máshogy csinálnám: átvittem a cuccaimat az új lakásba, bevittünk pár bútort, és a tervekkel ellentétben estére lakható lett a lakás. Úgy döntöttem, már nem megyek haza, hanem itt alszunk, úgyhogy írtam egy SMS-t anyukámnak, hogy ne várjanak. A mostani eszemmel mindenképpen hazamentem volna még egyszer, mert neki volt a legnehezebb a költözésem... de boldogságomban önzővé váltam. :(

Már 2 éve élek itt, megszerettem és megszoktam, élvezem minden, a férjemmel töltött napot, de gyakran járok "haza" és sokszor hiányzik a környék, a kert... Eleinte kicsit fájt látni, hogy a régi szobámat "raktárnak" használják, pedig milyen szeretettel csinosítgattam anno!