Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Anya miért lett ilyen "nemtörő...

Anya miért lett ilyen "nemtörődöm" velem? Elfogadja, hogy felnövök? Vagy kihasználja ezt a helyzetet?

Figyelt kérdés

3 éves voltam, mikor apával elváltak, 10 éves koromig ketten éltünk, folyton együtt voltunk. Utána összeházasodott a mostohaapámmal, de a kapcsolatunk utána sem változott. Mindig én voltam a család szeme fénye (én vagyok az egyetlen gyerek, Anya nagyon vigyázott rám.

Kicsit túlféltett, de pl. elengedett már 15 évesen is addig bulizni, ameddig akartam, csak értem jött, amikor szóltam. Vagy a fesztiválokra is mehettem már a 9. utáni nyáron, de úgy, hogy mamáékkal utaztam el és minden buli után jöttek értem. A sulis lógásokba is belement kisebb, nagyobb győzködések után, szóval nem éppen szigorban nevelkedtem.


De tavaly nyáron nagyon jóban lettem egy egyetemista lánnyal (nyaraláson ismerkedtünk meg) és Ő a legjobb barátnőm jelenleg. Anya mostanában megengedi, hogy péntektől vasárnapig Pesten legyek a barátnőmnél (kb. 200 km), elengedett Vele és a szüleivel decemberben nyaralni, most pedig síelni, pedig előtte a sulival sem engedett annyira.

A másik pedig az, hogy a barátnőm által megismertem egy férfit (28 éves) és nem vagyunk együtt, csak nagyon sok időt töltünk egymással. Először azt hittem, hogy anya majd tombolni fog, de nem. Még meg is jegyezte, hogy milyen helyes, meg hogy jó hatással van rám. Azt is megengedte 2 hete, hogy Nála aludjak, Pesten. Pedig azt hittem, hogy előbb jönne értem Ő maga kocsival, minthogy ebbe belemenjen.

Az utóbbi napokban is több olyan dolog volt, amit alig akartam Neki elmondani, megbeszélni Vele, mert azt hittem, hogy kiakad, de mindet úgy kezelte, mintha semmiségek lennének.


Nem értem ezt...

Kicsit úgy érzem, hogy azért szereti ennyire a barátaimat (a legjobb barátnőmet, az Ő barátját és ezt a srácot, akivel jóban vagyok), mert jogot végeztek mindannyian, vagyis a legjobb barátnőm még csak másodéves, de folyamatban van az egyetem elvégzése. És anya nagyon szeretné, hogy én is odamenjek, de ezt évek óta elutasítottam, mert Anya is ügyvéd, rengeteg ismerőse van az egyetemen és nem protekcióval szeretnék előrébb jutni. Viszont most, hogy a barátaim is odajártak/járnak, engem is elkezdett picikét érdekelni.


Nem tudom, hogy anya most kihasználja ezt, vagy tényleg kezdi elfogadni, hogy felnövök (nemrég lettem 17 éves)...


2015. márc. 6. 14:21
1 2
 11/11 anonim ***** válasza:

8-as, köszönöm hogy időt szakítottál az én problémámra is :)

Sajnos én is úgy látom hogy ez csak akkor oldódik meg, ha elköltözöm, ami egyelőre nem fog még működni.

2015. márc. 7. 12:18
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!