Apám miért örül, ha szenvedni lát?

Ha észreveszi, hogy nagyon szeretnék valamit, akkor direkt annak a szöges ellentétét csinálja. Ezért nem igazán merem előtte kimutatni az érzelmeim. Ez gaz kicsi és nagy dolgokra.

Például ha régebben szóltam, hogy halkítsa le a zenét, mert másnap témazáróm lesz és nem tudok tanulni, akkor nemhogy nem halkította le, hanem fel is hangosította. Ugyanez volt a tévével. 10-ből 10-szer így reagált, kérhettem akármilyen szépen.

Az ajándékozásnál is ugyanezt csinálja. Megkérdezte, mit szeretnék karácsonyra, én mondtam, hogy egy fülest, de ne füldugósat, hanem rendeset. Sokszor megkérdezte, így sokszor elismételtem. Erre mi történik? Csak azért is füldugósat vesz.

Ez csak két példa, de ez van mindennel. Most például a konyhában eszik, ilyenkor én sose merek lemenni, mert mindig ok nélkül belémköt. És tudja, hogy már alig várom, hogy lemehessek, és még direkt nekiáll kajálni, meg húzni az időt, hogy ne tudjak. Vannak még ennél is szemetebb dolgai. De az alapelv az, hogy örül, ha szenvedni lát.

Miért van ez? Mondhatok neki akármit, egyáltalán nem érdekli. Annyira rosszul esik...tanácsot nem kérek, már minden kört lefutottam, semmi nem segít, szakembernél is jártam, ő is, mert anyám elcipelte, de az se segített. Csak szeretném megtudni az okát, hogy végre túltegyem magam ezen a fájdalmon és elfelejthessem örökre ezt az egészet.