Mostanában miért panaszkodik ennyi gyerek a szüleire?

Mert nagy az önzés. Mindenki nagyon tudja, hogy mi jár neki, egyik fél sem hajlandó lemondani. Persze nem arról van szó hogy a nő vagy a férfi mindig lemondjon valamiről a békesség érdekében, hanem ezt kölcsönösen kellene tegyék.

ugyanakkor az életmód is sok feszültséget szül. Minél kevesebb a fizikai megerőltetés, annál kevésbé vezetődik le a feszültség, mindenki ideges.

Magamon érzem, hogy ha a kertben jól elfáradok, sokkal nyugodtabb és türelmesebb vagyok.

Aztán az is érdekes, hogy amíg nem volt agyonpszichologizált társadalom, addig kevesebb gond is volt. De mióta a lélektan lett az ember bibliája, azóta mintha megszaporodtak volna a türelmetlen megnyilvánulások.

Mert megtudták hogy lehet és jogos.

Ez az eredménye az oktatásnak és az információhozzáférésnek.

Bezzeg a jó keresztény időkben egyszerűen agyonköveztük volna őket!

------

No persze a szülők is hibásak, mert abban a hitben élnek, hogy A Rendszer majd jól felneveli a gyereket, ők elég ha kutyaként tartják: fedél, étel és vizen kívül nem kell a gyereknek ugyebár...

Buta emberek, lusták gondolkozni. Nincs tisztelet, mármint szülők között, szülő-gyerek között se.

Tele van még a média és a környezet álmokkal, fals célokkal példaképekkel. Ha azok nem teljesülnek egymást okoljuk, bántjuk. Többre vágyunk, mint ami elég a boldogsághoz, boldoguláshoz.

Mert manapság divat a semmire potyogtatni, aztán a pénznélküliség feszültségeket szül, amit a gyereken vernek le.

Esetleg a szülők alkalmatlanok a szülői posztra, de a gyerek kell és rajta élik ki magukat.

Egyszerű, nem kell semmilyen alkalmassági vizsga ahhoz, hogy valaki szülő lehessen.Így az emberek nagy része képes gyereket nemzeni egy bizonyos korban.

Vannak olyan emberek, akikre egy halat nem lehet rábízni, és ő is vállalhat gyereket. Szintén vannak olyanok akik életükben nem dolgoztak egy napot se és a gyerekben látják a kulcsát a megélhetésnek-segélyek stb.

Van aki a párját akarja magához láncolni a terhességgel.

Stb rengeteg ilyen eset van, amikor már a gyerekvállaláskor teljesen alakalmatlan a szülő és ez később sem javul.

Ez van, ha valaki ilyen közegben nő fel, ahol nem szeretik, verik, lenézik, próbál kitörni 18 évesen, elköltözni. Aztán van esélye jobb sorsra. Én sem szerető családban nőttem fel, mégis örülök, hogy megszülettem, esélyt kaptam az életre.

Én igyekszem majd jó szülővé válni, remélem sokan törekednek majd erre.

"Én igyekszem majd jó szülővé válni,"

Ez az, kedves utolsó! Akinek még nincs gyereke, annak csak ködös ábrándképei vannak, hogy ő bezzeg majd másképp csinálja. Lópikulát csinálja másképp! A szülőt senki sem készíti fel az életre! Sehol sem tanulhatja meg, mikor, milyen helyzetben mi a teendő. A saját (és a gyerek) kárán kénytelen megtapasztalni mindent.

A sok panasz pedig pontosan ezért van, mert a gyerek ezzel nincs tisztában. Ő elvárja azt, hogy az istenített szülő mindig jól (és persze neki kedvezően) döntsön. Tudjon mindent, legyen ott, ha szükség van rá, de tudja, mikor kell elvonulni. Nevelje fel biztonságban a gyereket, de természetesen engedje el 12 évesen késő éjszaka is bulizni, mert különben szemét állat, zsarnok, stb.