Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Normális a lányom reakciója...

Normális a lányom reakciója az egyetemmel, valamint a csoporttársaival kapcsolatban?

Figyelt kérdés

A lányomat (21 éves) felvették egyetemre. A csoporttárskeresőn megnézte, hogy kik lesznek a csoporttársai, de nem jelölt be senkit Facebook-on. Amikor kéreztem, hogy beszélt e már valakivel, annyit mondott, hogy bejelölte A Sárga hajú, banya orrú lány, visszaigazolta, de nem beszélt vele.


Elmentem vele a beiratkozásra, de nem nagyon beszélt senkivel. Kitöltötte, amit ki kellett, pár oktatóval beszélt. De a csoporttársai nem érdekelték. Több lány is mondta neki, hogy utazzanak majd együtt, milyen jó, hogy közel laknak egymáshoz, de a lányom a arccal annyit mondott, hogy jó.


Amikor végeztünk, mondta, hogy egyáltalán nem akar senkivel utazni, nem akar senkivel lakni a kollégiumban (hozzátette, hogy keresi a módot, hogyan tud jóban lenni azzal, aki a kollégiumot intézi), nem azért tanult annyit készült érettségire és jelentkezett egyetemre, hogy barátnőzzön és nem kíváncsi senkire.


Már a helyet keresi, ahol a szakmai gyakorlatát tudja csinálni.


Normális, ha így reagál?



2015. aug. 29. 16:13
1 2 3
 1/28 anonim ***** válasza:
95%
Ha amúgy is ilyen személyiség, és nem ez a barátkozós típus, akkor semmi baj nincs ezzel. Nem mindenkinek az a legfontosabb, hogy hú, most akkor haverkodjunk, főleg olyan emberekkel, akik alapból nem szimpatikusak neki. Ha esetleg majd megérzi tanulás közben, hogy nem árt, ha van pár ismerőse, akkor úgyis fog. Max. annyit lehet neki mondani, hogy nem szórakozásból, hanem a jövőjére gondolva érdemes pár okosnak, tehetségesnek tűnő emberrel ismerkedni, mert munkakeresésnél is jól jöhet, ha kiépít egy hálózatot magának.
2015. aug. 29. 16:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/28 anonim ***** válasza:
93%
Majd barátkozik, ha akar. Nem mindenki szereti a társaságot. :P
2015. aug. 29. 16:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/28 anonim ***** válasza:
82%
Szerintem normális, nem mindenki barátkozós és ismeretlenül én sem jelölnék be senkit facebook-on, ki tudja jóban leszünk-e vagy sem. Ráadásul sokféle szak van, ahova én jártam ott semmi sem kedvezett a kapcsolatok kialakulásának, állandóan csoportokba voltunk osztva, de mindig másokkal, ahogy fel tudtuk venni éppen a tárgyakat, ha valakivel össze is haverkodtam, utána 2 évig nem is láttam, az ELTE az ilyen gyár jellegű nem kedvez a személyes kapcsolatoknak, így csak néhány barátom lett. Ennek egy nagy hátránya van, nehéz munkát találni, minél több emberrel és oktatóval érdemes kapcsolatot tartani, mert tapasztalataim szerint ez ilyen nyomulós emberkék sokkal jobb karriert futottak be, mint én. Azt viszont teljesen abnormálisnak tartom, hogy egy szülő elkíséri a 21 éves gyerekét a beiratkozásra, ez azért kívülről nézve is röhejes lehet, én ennyi idősen nem laktam együtt a szüleimmel, nemhogy anyuci vigyen kézen fogva beiratkozni. A lányodnak ez nem volt ciki? Mert emiatt simán röhöghet rajta a fél egyetem. Legalábbis nálunk egy ilyen biztos téma lett volna, de nálunk mondjuk a 100 évfolyamtársam egyikét sem kísérte szülő a beiratkozásra.
2015. aug. 29. 16:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/28 anonim ***** válasza:
22%
Nem normális, de mostanában rengeteg az ilyen antiszociális ember.
2015. aug. 29. 16:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/28 anonim ***** válasza:
89%
"Elmentem vele a beiratkozásra.." - nem tudom a hátteret, de én 21 évesen nem szeretném ha a szülőm eljönne egyetemi beiratkozásra. Sokan ki fogják cikizni ha ezt megtudják. Valószínűleg ezért sem barátkozott.
2015. aug. 29. 16:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/28 anonim ***** válasza:
64%

Szerintem nem gaz,hogy elmentel vele.

Egyebkent majd baratkozik ha szeretne.Gimiben milyen tipusu volt? Aki ott is tarsasagi,bulizos volt az egyetemen sem nagyon valtozik.

Egyebkent en sem vagyok az a nagy tarsasagi ember,van par baratom es kesz.szerintem el tudja dontetni 21 evesen,hogy mit akar.

2015. aug. 29. 17:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/28 anonim ***** válasza:
93%
Majd baratkozik ha akar. Nem hiszem, hogy emiatt barmi hatranya szarmazna a kesobbiekben. Egyetemen mar nem olyan osszetarto a tarsasag. De majd kialakul, lehet, hogy picit meg van ijedve.
2015. aug. 29. 17:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/28 anonim ***** válasza:
50%
21 évesen ennyire életképtelen, hogy nem tud egyedül beiratkozni? Na, EZ a gáz... az antiszockodást meg kiszedik belőle a többiek... vagy nem, de akkor szr élete lesz úgy en block.
2015. aug. 29. 17:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/28 anonim ***** válasza:
79%
Nem lehet, hogy fél? Mennek egyetemre még idősebbek is, van, aki elvégez előtte ezt-azt, vagy dolgozik, csak lehet, hogy ő nincs képben ezzel. 21 évesen érettségizett le, az pláne fura, hogy elkísérted, van valami betegsége, problémája, amiről nem akarja, hogy tudjanak? Mert így teljesen érthető, ha elzárkózik, bár tényleg nem szerencsés.
2015. aug. 29. 17:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/28 anonim ***** válasza:
51%

Az normális lenne, hogy nem megy neki annyira a barátkozás, esetleg zavarban volt.

De ahogy leírtad, nekem kifejezetten ellenségesnek és bunkónak bűnt. Már bocsi. Ez nem normális.

Van valami gondja a lányodnak? Nekem fura, hogy egy 21 éves felnőtt nővel anyukája elmegy beiratkozni :)

2015. aug. 29. 17:46
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!