Hol ronthattam el?

Szüleim becsúszott, első lánya vagyok, édesanyám 19 évesen szült. Öcsém 12 évvel kisebb, természetesen ő anyukám szeme fénye. Nincs is ezzel nyilván semmi problémám, már felnőttem tanulok, többet vagyok másik városban, mint otthon.

Édesapám viszont zavaróan már csak büszke akar lenni rám. Mindenkinek dicsekszik, hogy az ő lánya ilyen-olyan. Mindezzel azért nem vagyok megbékülve, mert ő szereti irányítani az életem, milyen legyen a jövendőbeli férjem, hány gyerekem legyen, mikor alapítsak családot, milyen legyen az alakom, mert fuuuu de vékony voltam 160 cm, 53 kgosan, meg hogy néztem ki, most meg mikor 60 vagyok, akkor már ez jó neki, kezdek "alakulni" .

Mostanában kezdek "erősebb" lenni és szembeszállni vele, megmondani neki, hogy ne szóljon bele a diploma utáni életembe, ne az legyen neki a fontos, hogy dicsekedni tudjon hanem, hogy én megtaláljam a sajá utam. Ő ezzel nem ért egyet, hülyeségnek tartja :" Már hogyne lenne az a fontos neki, hogy ő tudjon dicsekedni, hülyeséget beszélek, nem értek az élethez."

Mondtam, hogy nem biztos, hogy hazajövök egyetem után, sőt már szeretnék a saját lábamon megélni. Biztos egzisztenciát teremteni, ha kell esetleg pár évig külföldön is dolgozni, míg lesz fedél a leendő családom feje felett( persze, ezt csak távlatokban) Ezt ők úgy élik meg, hogy itt hagyom őket, nem fognak érdekelni, csak az öcsém marad nekük, pedig mindig segítettem őket amiben csak kellett, suliba se mentem sokszor, mert a szezonális árut el kelett adni, ott segítettem.

Errefel ma édesanyám a családi asztalnál kijelentette ölelve az öcsémet, hogy ő lesz az ő kicsi megmentőjük, majd ő fogja segíteni (testvérem nagyon anyás), benne van minden bizodalma. Semmi irigység nincs bennem, szeretem az öcsémet, sokszor sajnálom is, mert ő is át fog esni a szüleim életcél-elvárásain, erőltetésein, bár remélem talpraesettebben fogja kezelni mindezt. Hol hibázhattam, hogy a szüleimben ilyen képet alakítottam ki?