Miért szeret sok szülő a gyerekével dicsekedni mások előtt?

Természetes dolog, hogy egy szülő büszke a gyerekére. Nem kell paranoiásnak lenni, és mindent titkolni.

Ugyanakkor sok szülő a saját sikertelenségük miatt úgy érzik, a gyerek sikere kompenzálja őket, és ezzel akarják mutatni a nagyvilágnak, hogy igen, mégiscsak letettek valamit az asztalra, hát milyen remek gyereket neveltek.

Mar bocs, de egy tanulmanyi osztondij es kituno eredmenyek plusz egy nyelvvizsga nem akkora hu de nagy dolog, hogy barki keresztbe akarjon emiatt tenni,m nem tudom hogy juthat valami ilyesmi eszedbe. Persze nagyon szep teljesitmeny, gratula hozza, de paranioara nem kene okot adnia.

Anyukad buszke rad, ennyi az egesz.

Mert jó érzés, hogy az ember "valami" jót alkotott :-)

És nem, nem azért vagyok büszke a gyerekre, mert sikertelen volt az életem - hiszen a gyerekkori álmaim jó részét megvalósítottam, úgyhogy egyáltalán nem vagyok megkeseredett szülő :-)

Furcsák az emberek. Ha valaki a gondjait meséli el, akkor "panaszkodik", ha a sikereit akkor "dicsekedik", ha semleges dolgokról beszél, akkor "unalmas". Lassan már megszólalni sem lehet.

Én nem látok ebben problémát, csak örülnek a sikereidnek.

Szerintem egészséges határok között nagyon is jó, ha "dicsekszik" a szülő. Hiszen mire legyen leginkább büszke, ha nem a saját csemetéjére? Apukámnak kiemelkedő szakmai sikerei vannak, mégis mindig azt mondja, hogy az ötödikes fogalmazásomra is büszkébb ezeknél, pedig az már jóóóó régi. :)

Édesanyád büszke rád, örülj ennek.

De természetesen vannak irritáló ellenpéldák is.

A nagynénim folyamatosan KAMU sztorikat mesél a saját gyerekeiről az unokatesóimról), ha nekem valami sikerem lesz. Pl kitűnőre érettségiztem, erre ő kijelentette, hogy a ő gyerekei is kitűnőre érettségiztek és sokkal jobb százalékot értek el (megjegyzem, ez nem igaz, az unokatesóim is kijavították, kicsit kínos volt).

Meg a születésnapomra csinált a tesóm egy videót, amiben az is benne volt, hogy másfél éves korom óta beszélek (kedvencem a cipőfűző szó volt:)), erre a nagynénim fennhangn megjegyezte, hogy az ő gyerekei már 13 és 14 hónapos korukban összetett mondatokban beszéltek - de persze ez sem igaz, egyikük még az oviban sem besélt, csak makogott.

Szóval ha valaki büszke, az nem egynelő azzal, hogy dicsekszik.

Ha egy szülő büszke a gyerekére, az normális.

Ha túlságosan dicsekedik a gyerekével az abból fakadhat, hogy ő maga semmit sem tud az életben felmutatni. Így legalább tud valamivel dicsekedni, mintha ő ért volna el valamit.

Értelmes választ kapsz, mert én mást sem szoktam írni.

A büszkeség normális, a folytonos dicsekvés nem. Amögött az van, hogy a szülő a gyerekét a maga teljes folytatásának tartja, és a gyerek minden sikerét úgy tekinti, mintha ő maga érte volna el.

"Nem szeretném magamat fényezni, de a felsőoktatásban folytatott tanulmányaim alatt minden lehetséges teljesítményalapú ösztöndíjat elnyertem és kitűnő tanuló vagyok, középfokú nyelvvizsgám van."

Tudod, ez maga a fényezés. Szép sikereid vannak, de ez még csak a kezdet. És nagyon sokszor a valódi okosságtól és bölcsességtől fényévekre van. Ez csak annyit jelent, hogy jó képességeid vannak és jó tanáraid, lehetősged a tanulásra és hatalams szorgalmad. Azaz meg tudod ugrani az adott iskola által megkövetelt lécet.

Ám ha nem vennéd észre, te pontosan úgy viselkedsz velünk, mint amit az anyukád viselkedésében annyira krizálsz. Ugye? :)