Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Szüleim szerint ilyen anyagi...

Szüleim szerint ilyen anyagi helyzetben nem lehet gyereket vállalnunk. Szerintetek?

Figyelt kérdés

Szeretnénk lassan babát a párommal. Ez lenne a jövő évi tervünk.

Beszéltem szüleimnek a tervünkről és ők azóta folyamatosan jönnek azzal, hogy nem állunk elég jól hozzá anyagilag. Én ezt kezdetben teljesen hülyeségnek gondoltam, de már annyit mondogatják, hogy kezdek elbizonytalanodni.

Párom keres 230-250 között plusz 12 ezernyi cafeteria. Én pedig 130-150 körül.

Van saját közös lakásunk meg kocsink. Egyiken sincs hitel. Megtakarításunk az jelenleg semmi mert minden elment a lakásfelújításra meg a kocsira.

Szüleim azt mondják, hogy ha lesz baba akkor az én fizum eleve kiesik a GYES meg az ilyesmik meg nagyon kevesek. Párom fizetése meg kevés ahhoz, hogy biztonságban ellegyünk belőle. Meg azon is aggódnak, hogy nincs megtakarításunk. Szerintük várnunk kellene addig míg legalább 1 milliót össze spórolunk. Azzal indokolják, hogy mivan ha esetleg közben kirúgják a páromat vagy valami hasonló dolog történne. Meg, hogy még túl fiatalok vagyunk ne kapkodjunk. Spóroljunk még.

Valahol igazuk van azért, de szerintem túl van dramatizálva a részükről. De bizonytalan vagyok.


Ti hogy látjátok?


2015. dec. 20. 16:51
1 2 3
 1/28 anonim ***** válasza:
88%
Utána néztél, hogy mennyit is kapnál? Mert szerintem nem. Van saját lakás és autó, amiken nincs hitel és ráadásul jól kerestek. Minek várnátok tovább? A szülőkkel pedig nem kell foglalkozni. Ez a ti életek.
2015. dec. 20. 16:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/28 anonim ***** válasza:
95%
Szülőknek megmondanám, hogy nem az ő dolguk. A másik pedig, hogy bárkinek a munkája bármikor megszűnhet.
2015. dec. 20. 16:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/28 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem ne a szüleid akarják megmondani, mikor vállaljatok gyereket.

Másrészt a körülményeitek teljesen ideálisak. Hitelmentes lakás és autó mellett mégis hogy a bánatba ne élnétek meg ennyiből? Ha te egy fillért sem kapnál, párod fizetéséből akkor is gond nélkül meg lehetne élni, de te is fogsz kapni, és ha megvan a szükséges munkaviszonyod, CSED-et kapsz a baba fél éves koráig, GYED-et pedig 2 éves koráig, ami nem lesz drasztikusan kevesebb a fizetésednél. GYES 2-3 éves kor között jár.

2015. dec. 20. 16:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/28 anonim ***** válasza:
91%
Ha nem a szüleidtől várod a pelenkát, kisruhákat és babysitterkedést, miért ne? Lehet valójában más a gondjuk, pl. a párod.
2015. dec. 20. 17:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/28 A kérdező kommentje:

Nem tudom mennyi pénzt kapnék. Majd utána nézek.

De ha a fizetéstől meg a munkaviszonytól függ akkor biztos nem sokat.

Vendéglátásban dolgozok. A rendes nettó fizum az csak olyan 80-90 ami hozzájön az még a jatt, úgy lesz 130-150 között.

Meg munkaviszonyom se sok van. 22 éves vagyok. Rendesen 8 órában bejelentve kb fél éve vagyok. Előtte voltam bejelentve 4 órába meg dolgoztam ilyen alkalmi bejelentéssel is meg ilyesmi. A vendéglátásban mindig trükköznek az ilyesmivel:(

2015. dec. 20. 17:09
 6/28 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem meg lehet élni ennyiből.

Amíg összejön a baba, addig tudtok félretenni bőven. Hiszen, most már semmire sem kell költeni, csak a megélhetésre. Ha nem költekeztek, akkor félre tudtok tenni egy nagyobb összeget, akár 1 év alatt is.

Tényleg jó lenne egy kis megtakarítás, mivel a gyereknek is majd sok mindent kell megvenni.

Te meg mindenképpen dolgozz még annyit 8 órában, hogy jogosult legyél a gyedre.

2015. dec. 20. 17:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/28 anonim ***** válasza:
100%

Ne azzal indíts, hogy biztos nem sokat, hanem ha tényleg akartok gyereket, akkor nézz utána, fent van az interneten, hogy mikor mi jár, és mik a feltételek. A másik, hogy ha a szüleid azt mondják, hogy keveset fogsz kapni, akkor azt is simán elhiszed? Legyél már kicsit tökösebb, nézd meg, hogy mi jár, és számold ki, hogy úgy mennyi lesz a bevételetek.

Le tudnám én is írni, de nem fogom, bárki meg tudja a neten keresni, ennyi önállóság mondjuk tényleg kell a gyerekvállaláshoz. Ha a pároddal együtt kitaláltátok, hogy mennyi marad a zsebetekben, akkor majd el tudjátok dönteni, hogy anyagilag belefér-e a baba, vagy sem. Megjegyzem, ekkora bevételre általában simán szoktak az emberek gyereket vállalni, de nyilván nem mindegy, hogy mióta dolgozol, mert ha nem elég régóta, akkor nem leszel jogosult. De mondom, nézd meg, és akkor képben leszel, és nem tudnak a szüleid ilyen hülyeségekkel etetni.

2015. dec. 20. 17:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/28 anonim ***** válasza:
74%

Mi van ezekkel? nekünk 260 összjövedelemre most jön a baba és simán megélnénk ha csak a férjed fizetése meg csak a nyamvadt 25 ezres gyes lenne.

De te is csedet meg gyedet simán kapsz...a szüleid nem akarják ezt a kapcsolatot...mert a gyerek bizony elköteleződést jelent...

2015. dec. 20. 17:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/28 anonim ***** válasza:
83%

Van aki minimálbér mellett vagy albérletbe, vagy hiteles ház-autó mellett vállal gyereket.

Vagy ugye amikor elválnak a szülők és az egyikük neveli egyedül a gyerkőcöt.

Ti az ilyenekhez képest sokkal jobb helyzetben vagytok.


Igen, az mindig ott van, hogy mi történik, ha....


De nem lehet egyfolytában arra gondolni, mert akkor nem élsz, és biztos kurdarcra van ítélve a dolog.


Ez olyan, mint az élet minden más területe is.

Ha kockáztatsz, megvan a lehetősége, hogy veszítesz, vagy nyersz.

De ha nem próbálod meg, akkor eleve veszítettél.

2015. dec. 20. 17:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/28 anonim ***** válasza:
100%

szerintem nem èltek rosszul. sokan albèrletbe vagy hitellel vállalnak kevesebb bevètellel gyereket. nektek legalább a lakás biztos. 230-250 ezer a párod fizuja..az nem rossz szerintem.

szval engem nem èrdekelne más vèlemènye ebben a kèrdèsben

2015. dec. 20. 17:28
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!