Hogy fogadtassam el a családommal, hogy külföldre megyek, méghozzá messzire? (lent)

Bármire adtam a fejem, édesanyám mindenben támogatott, még ha voltak is olyan dolgok, amiket nehezen szokott meg ,vagy nyelt le az ő életszemléletével.

Végzek a tanulmányaimmal, a huszas éveim elején járok és utazni szeretnék. Terveim szerint fogok is. Fiatal vagyok, független, modern, talpra esett, nyílt a világra, a családom viszont helyhez ragadott, vidéki, akik számára külföld egyet jelent azzal hogy "elvisznek prostinak". (Pedig éltem már külföldön néhány hónapig.)

Egyelőre nem hoztam fel a családomnak, hogy mit tervezek. Nem tudom hogy álljak elő vele.

Igen, önállósodom, kirepülök, és az ÉN életemről van szó, de a család az mégis csak család, és nem akarok majd úgy elmenni ki tudja mennyi időre, hogy aggódnak értem, és/vagy nem fogadják el azt, hogy többre vágyom (és többre vagyok képes), mint azonnal letelepedni és elmerülni a szürke hétköznapokban.