Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Ha a gyerek nem akar láthatásr...

Ha a gyerek nem akar láthatásra jönni?

Figyelt kérdés

Üdv mindenkinek

A kérdésem a következő lenne;

Válófélben levő 2 gyermekes apuka vagyok. A feleségemmel még nagyon az elején vagyunk, de már talakoztunk az ügyvédeinkkel együtt.

Az alapokat úgymond lefektettük, minden második hétvége az enyém.

Két hete már megpróbáltuk de a pici lányom, nyáron lesz 4 éves, annyira sírt, hogy nem tudttam elhozni! Így elmaradt a láthatas.

Az édesanyja szerint többet kellene "haza" járnom, akkor a gyerek is könnyebben menne vele. Az új párom viszont nem díjazza az ötletet.

Valami tanács amivel könnyebbé tehetné a láthatasokat?

Másik kérdés, asszony tartás ügyben lenne, hátha valaki leírná a tapasztalatait nekem.

Váltakozó vagyok, a cég kevesebb mint 100 embert foglalkoztat, úgyhogy nem túl nagy.

Az ügyvéd szerint ha bizonyítani tudja a feleségem, hogy az én kérésemre maradt otthon és nem vállalt munkát (nekem segitett a cégnél néha néha) akkor megilleti az asszonytartás.

Tízen akárhány év után, természetesen nem áll szándékomban egy forint nélkül ott hagyni, de az egyösszegű kifizetésen túl, nem szeretnék neki "járadékot" fizetni. Szerencsére a cégbe már nincs benne.

A következő kérdésem, hogy tudná bizonyítani? Ha mégis sikerül, akkor abban az esetben mennyit ítélnek asszonytartás címen, ha a gyerektartást 2*75000ft ban állapodtunk meg.

Köszönöm a segítséget


2016. ápr. 25. 18:20
1 2 3 4
 1/31 anonim ***** válasza:
86%

Szia!


Az új barátnő csak ne pattogjon. Ha akarod látni a gyereket, meglátogatod és bizalmat építesz, hogy elhozhasd. Ha pedig a feleséged tényleg miattad nem dolgozott, fizess. Az új csajt meg még most szabályozd le, mielőtt lehúz és kiutálja a gyerekeid/ véletlen becsúszik az övé is tőled.

2016. ápr. 25. 18:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/31 anonim ***** válasza:
3%

sokat segíteni nem tudok, s lehet az infóim elavultak, de úgy tudom kérheted a tartásdíj 60 000-re csökkentését függetlenül minden megállapodástól mert az az elméleti maximum aminél max. önszántadból adhatsz többet de követelni többet ő nem követelhet.

erre persze rájöhet az asszonytartás de akkor az egész ennyivel kevesebb lehet.

2016. ápr. 25. 18:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/31 anonim ***** válasza:
93%

Nem vagyok a mozaikcsaládok ellen, de az új barátnőd viselkedése teljesen ellenszenves. Néhány év és meg fogod látni hogy öncélú, és ravaszul irányít téged.

Ebben a helyzetben a legfontosabb a gyerekek testi, lelki harmóniája. Ti egy család voltatok. Házasságba vártátok és vállaltátok őket, gondolom nem ilyen jövőképpel. A kérdésedből látszik hogy nagyon rövid pórázon fog téged a jelenlegi barátnőd. Ennek ellenére legyen első a családod. Amennyi fürdetésnél, meseolvasásnál,stb. programnál jelen lehet lenni legyél a gyerekeiddel! Ne idegenüljenek el tőled. Persze ahogy oldódik bennük sok feszültség könnyebb lesz számukra láthatásra menni. A fönt leírtakból egyértelmű hogy csak addig lesz velük kedves a jelenlegi párod amíg közös gyereketek nem lesz. Add meg nekik ezt az időt addig is.

Jól mondja az ügyvéd. Ha a te kérésedre maradt otthon a feleséged akkor jár neki az asszonytartás. Legegyszerűbb békésen leülni és megbeszélni az elvárásaitokat egymás iránt, mert ha a jogászok fognak segíteni nem biztos hogy kedvezőn jössz ki belőle. GYerekkkérdésben első sorban a gyerekedet nézd, ne a barátnődet! Később nagyon bánni fogod a döntésed ha most érte hanyagolod a kicsiket.

2016. ápr. 25. 18:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/31 anonim ***** válasza:
95%
Ugyanazt akartam írni, mint a #3-as. Nem ismétlem meg.
2016. ápr. 25. 18:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/31 A kérdező kommentje:

A párom talán féltékeny és félti a kapcsolatunkat ezért nem szeretné ha "haza járnék". Sokat dolgozom és ez is zavarja, megértem de hát muszály dolgozni.

A gyerektartást semmi esetre sem szeretném csökkenteni, tisztába vagyok mennyi kiadással jár a két gyerekem!

De talán most már a feleségem is dolgozhatna, jó végzettsége van, szerintem találna munkát, de mint mondtam egy nagyobb összeget hajlandó lennék kifizetni neki, mert tudom hogy megilleti!

Csak az a havi tartás díj nem tetszik, mi van ha soha nem lesz üj párja, akkor élete végéig fizethetnék.

2016. ápr. 25. 19:05
 6/31 anonim ***** válasza:
7%
nálunk nem létezik asszonytartás melyik filmből szedted ezt a kamu sztorit
2016. ápr. 25. 19:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/31 anonim ***** válasza:
85%

"Az édesanyja szerint többet kellene "haza" járnom, akkor a gyerek is könnyebben menne vele. Az új párom viszont nem díjazza az ötletet."


Hogy a fenébe cserélheti le egy ember a gyerekei anyját és a gyerekeit egy ilyenre? Mi az, hogy nem díjazza az ötletet?

Annyi asszonytartást nyugodtan fizethetsz a gyerekeid anyjának legalább, amennyit az új (tippjeim szerint kb. 20 éves, műcsöcsű plázacica) hölgyre elversz havonta.

2016. ápr. 25. 19:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/31 anonim ***** válasza:
13%
nana, új autóba új drága alkatrész kell, de a régibe elég bontóból venni féláron valami szart
2016. ápr. 25. 20:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/31 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem később megfogod még látni milyen manipulatív az új párod. Ne hagyd magad. A gyereked csak legyen már fontosabb mint egy lyuk, már ne is haragudj meg. Nem tudom az új párod ott szokott-e lenni láthatáskor, de ha igen, az is lehet, hogy megvan az oka hogy sír a kicsi ha menni "kell".
2016. ápr. 25. 20:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/31 anonim ***** válasza:
10%

Ez a többet kellene haza járni ötlet érdekes. Eddig nem otthon laktal? Ha a gyerek 4 év alatt nem szokott meg, akkor most mitől változna? Nem kell "haza" járni. Mi van a másik gyerekkel?


Asszonytartast, vagyis rokontartast akkor fognak megitelni, ha az ex munkakeptelen. Az, hogy a te keresedre nem vállalt munkát csak akkor számítana, ha a végzettsége szerinti munkakörben karriert futhatott volna be a haziasszonykodas helyett.

2016. ápr. 25. 20:57
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!