Hogyan viseljem el az anyámat?

Hosszú lesz.

Az anyám elhagyott, mikor kicsi voltam. Apa egyedül nevelt fel minket. A testvéreimet és engem. Az anyám hónapokig felénk se nézett az eset után. Mikor akkoriban először ellátogatott hozzánk, én még kicsi voltam és naív. Alig volt nálunk fél órát, aztán ment is. A testvérével jött, mert nála lakott. Én meg velük akartam menni, mert akkor még nem is értettem mi volt, csak azt tudtam hogy hiányzott és vele akartam lenni. Apa előtt úgy tett mintha örülne, de amint kiléptünk az ajtón kiabálni kezdett velem, hogy minek megyek. A testvére szólt neki, hogy hagyja már abba, és engedje hogy menjek velük. Ez már több mint tíz éve történt. Apával nagyon jó a kapcsolatom. Sosem bántott minket, még akkor sem, ha megérdemeltük volna. Róla tényleg csak jót tudnék mondani, ahogy másoktól is csak azt hallok róla. Az emberek megbíznak benne, mert tudják hogy jó ember. Annyira jó, hogy pár hónapja a fogyatékos anyámnak megengedte hogy nálunk lakjon, mert nincs hova mennie most, hogy szakítottak az egyébként elég erősen alkoholista barátjával ( volt barátjával ). Én sosem utáltam senkit, persze vannak emberek akiket nem kedvelek, de az egyetlen ember akit tiszta szívemből gyűlölök, az az anyám. Őszintén szólva úgy vettem észre, hogy csak a fiú testvéreimet szereti, meg talán a lányt is egy picit, de nem nagyon. Engem sosem szeretett, úgy érzem. Pl mikor a tesómnak adott egy csomó pénzt, akkor én kértem 100ft-ot tőle, se többet se kevesebbet, és azt mondta nincs pénze. Nem is arról van szó, hogy ha valaki nem ad nekem pénzt, akkor azt hiszem nem is szeret, vagy hogy én pénzben mérem a szeretetet. De, azért elgondolkodtam azon, hogy ha én kérek valamit, akkor sosem teszi meg. A tesóimnak folyton vesz ruhákat meg mindent, nekem sosem vett. Akkor van bármim is, ha apa megveszi nekem. Ami pedig azért volt mindig húzós, mert 4 gyereket nevelt egyedül. Egy csomó befizetendő számla mellett örültünk, ha maradt pénz ételre. És ezt sosem szégyelltem, mert tudom hogy mindig mindent megtett azért, hogy fel tudjon nevelni minket. Sosem helyezte magát elénk, mindig mi voltunk a legfontosabbak neki. A 3 tesóm már elköltözött, az egyiknek már saját családja van, a másik kettő pedig együtt lakik, mert dolgoznak és a munkahelyhez közel szeretnének lakni. Én 17 éves vagyok és muszáj velük laknom. Ha csak apával kéne, akkor semmi baj nem lenne. Amúgy sem szeretném egyedül hagyni, így is sírt mikor a többiek elköltöztek. De ezt a nőt nem bírom elviselni. Apa tegnap itt énekelgetett, ez meg kiabált vele, hogy ne énekeljen. De ez nem olyan volt, mintha csak viccelt volna. Tényleg hamis egy kicsit apa hangja, de ha őt az teszi boldoggá hogy énekel, akkor énekeljen, engem nem zavar. Persze azt el kell viselnünk, amikor ez a nő ezer hanggal hallgatja az olyan dalokat, amiket mi apával nem szeretünk. Még nekünk kell rosszul éreznünk magunkat a saját lakásunkban.... Apát kb semmibe veszi anyám, pedig csak köszönhet neki. Sosem bántotta, sosem kellett szinte semmit csinálnia mellette. Főzni sem tud. Mindig apa főzött régen is, mikor még egy család voltunk. Most is, hogy itt lakhat, szerintem hálásnak kéne lennie, erre állandóan kiabál velünk. Sosem takarít, mindig nekem kell mindent csinálnom. Pedig általában ő csinálja a rendetlenséget. Én nemrég, mikor még nem volt itt, jó már pár hónapja, de az egész házat kitakarítottam. És nálam egy takarítás nem annyiból áll, hogy felporszívózok, aztán kész vége. Reggel 9-től este 10-11-ig takarítottam. Az ő szobájában is össze volt takarítva. Most meg mintha valami bomba robbant volna.... Pedig régen rendmániás volt, semmit nem csinálhattunk, mert megvert minket. Erre még azt is letagadja, hogy bántott volna minket bármikor is. Pedig emlékszem, hogy csak úgy repkedtek a pofonok. Amúgy pedig, bár sosem foglalkozott velünk, úgy érzi hogy a dolgainkba van beleszólása. Állandóan beleszól mindenbe. Már nem egyszer megmondtam neki, hogy nekem nem az anyám, és még ő volt felháborodva. A volt párja rendszeresen veri, de en neki jó. Végül is minek maradt volna apával, akinek soha egy rossz szava sem volt hozzá ? Mikor lehet egy olyannal is, aki egyszer úgy megverte hogy megrepedt a bordája.... Aminek én örültem is, mert megérdemli. Rengeteget tudnék még mesélni, de a lényeg, hogy nem bírom elviselni. Mit kéne tennem ? Apa mindig azzal jön, hogy : Szeret téged. Ha nem szeretne, nem letg volna melletted mikor a kórházban voltál.

Na persze, ez már 17 éve volt kb.... Mert mikor megszülettem, majdnem meg is haltam, mert valamiféle asztmás rohamaim voltak pár naposan. És hogy neki köszönhetem, hogy élek. Ami igaz, de nem ez lenne egy anya dolga ? Most még meg is kéne neki köszönnöm, hogy volt olyan kedves és nem hagyott meghalni ? ? ? Vagy mi......