Szülőként titeket hogyan érintene az, ha a gyereketek utálná Magyarországon, semmi hazaszeretete nem lenne és folyton azt hangoztatná, hogy amint lesz lehetősége, azonnal elmenne ebből az országból és soha nem jönne vissza?

Támogatnám, ahogy engem is támogattsk mikor ez volt a tervem.

Szerencsére sikerült itthon jól fizető állást tslálnom. De protekció ás szerencse kellett hozzá.

Ha ő menni akar, hát menjen. Próba szerencse. Legfeljebb nem jön össze és hazajön. De örülnék h egyáltalán vannak tervei, gondol a jövőre

beszélnék a fejével, hogy térjen már észhez

ez a haza nevelte őt is, ez a föld etette, ebből a nemzetből való

és ha nincs EÜ. oka, akkor minden magyar fiatalnak felelősége, hogy ez a nemzet és ez a Kárpát-haza fennmaradjon és ehhez ő munkájával ès utódaival hozzájáruljon...

(mielőtt még lepontoznátok, nem vagyok komcsi se fideszes)

Szomorúan venném tudomásul, hogy a gyerekem ostobán fröcsög ahelyett, hogy jobbá tenné a sorsát, akár itthon, akár más országban.

Az ilyenfajta "utálat" proli szokás, a sikertelen emberek fegyvere. Utálni egy országot már önmagában is hülyeség. Az embereket? A politikai helyzetet? Az Alföldet vagy Mátrát? Az állását?

Egyrészt valószínűleg megsértődött valamire és túlreagálja a helyzetet ("folyton azt hangoztatja").

Másrészt a hazaszeretet egy fogalom, elég, ha a családját szereti (valljuk be, nem sokminden van a mai Magyarországon, amit szeretni lehet a családon, barátokon, esetleg a régi emlékeket visszahozó utcákon, épületeken kívül..)

Én is így éreztem, de ez inkább csalódásból, kiábrándultságból eredt, és el is költöztem amint lehetett. Az évek során sem lett honvágyam, inkább csak a megszokott dolgok hiányoztak eleinte.

Elbeszélgetnék vele, hogy vajon miért menne el mindenáron.

Egy év külföldön, hazautazgatás nélkül és kipróbálhatja, hogy valóban erre vágyik-e.