Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Mit tegyek ilyen helyzetben?...

Mit tegyek ilyen helyzetben? (meleg téma)

Figyelt kérdés
Pár hónapja bejelentettem anyukámnak és mamámnak, hogy meleg vagyok. Mamám teljesen elfogadta, azt mondta, hogy attól még ugyanaz az ember vagyok, ugyanúgy szeret. Anyukám viszont nem örült neki. Azt mondta, hogy nem szeretné azt, ha ilyen lennék, és hogy ez még változni fog, ne foglalkozzak ezzel, csak a tanulmányaimmal. Pedig nem valószínű, hogy ez bármikor megváltozik. 18 éves vagyok és már kb. 5-6 éve biztosan tudom, hogy melyik nemhez vonzódom. Apukámnak nem mondtam még el, de szerintem sejti. Sokszor kérdezi, hogy van-e már barátnőm, nekem viszont nehéz erre mindig válaszolni. Azt is mondta már, hogy elfogadná, ha meleg lennék. Ő viszont szélsőjobboldali, nemzeti érzelmű. Sokszor tett olyan kijelentést a melegekre, amitől elbizonytalanodtam, hogy elmondjam-e végül. Tudnátok valami tanácsot adni? Emellett ráadásul minden órában vitatkoznak a szüleim, nagyon rossz itthon a légkör. Próbálom megérteni, hogy melyik félnek van igaza. Sokszor beszélnek velem a másik háta mögött, mintha azt akarnák, hogy én hozzájuk pártoljak, mert a másik fél "rossz". Mindig ordibálva beszélnek egymással. Van, hogy néha kibékülnek, és jól megvannak, de ez a ritkább eset. Anyukám sokszor mondja, hogy ne legyek olyan mint az apám, ugyanezt viszont apa is szokta mondani. Én meg döntsem el mindig, hogy kinek van igaza. Van egy kistestvérem is, neki sem egészséges, ha ilyen feszült környezetben nő fel. Sajnos egyelőre nincs lehetőségem elköltözni, csak 4 év múlva.

2018. jún. 3. 18:55
1 2
 1/12 anonim válasza:
70%

Hello! En sosem ertettem meg hogy valaki elutasitja a melegeket szoval hogyha a szuleid nem ertik meg ezt akkor hagy rajuk! A kovetkezokben probalj meg olyan baratokat szerezni akik elfogadnak teged olyannak amilyen vagy hiszen ez a te szemelyiseged. Az hogy a szuleid veszekednek meg elviselheto. Sokan vannak vele igy sot meg rosszabb helyzetben is. Ha mar nagyon nem birod jarj el otthonrol sportolni hogy egy kicsit lazits. Mindenkeppen mondd el nekik (kedvesen hogy ne vegyek ellensegesnek) hogy ugy erzed a tesodnak nem tesz jot ez a legkor es hogy kicsit fogjak vissza magukat. Ha ez nem sikerul nekik akkor probald egyengetni a tesod lelkivilagat. Biztositsd rola hogy te mindig segitesz neki es nyugtasd meg.

Remelem jol alakulnak a dolgok!:)

2018. jún. 3. 19:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 anonim ***** válasza:
68%

Szia.

Szerintem igaza van az elsőnek, próbálj valami hobbit keresni amiben teljesen fel tudsz oldodni, plusz ha apud azt mondta elfogadná akkor próbálj ezzel megelégedni és akkor talán nem macerál annyira a vagy hogy bevalld neki. Ha mégis rosszul reagál valamikor akkor értsd meg vele hogy ugyan az az ember vagy aki eddig, csak éppen más a preferenciád, ezen nem kellene fintorogni.

Valamint tényleg tesód érdekében finoman szolhatnal nekik hogy nagyon nem segíti az ő lelki fejlődését a feszült légkör.


Sok sikert, remélem minden jól alakul. :)

2018. jún. 3. 19:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 anonim ***** válasza:
92%
#3: "A kérdés az, hogy te akarod- e ezt az állapotot." Azert ketlem, hogy ez pusztan akarat kérdése lenne.
2018. jún. 3. 19:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 anonim ***** válasza:
95%
#3: Es bar minden tiszteletem a pszichiátriáé, nem hinném, hogy egy homoszexuálisból heterot tudnak csinalni. Ebből inkabb a bonyodalmak lesznek csak Mint például amikor régóta házassagban élő emberről derül ki, hogy meleg.
2018. jún. 3. 19:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 anonim ***** válasza:
100%
3-as! Te nem vagy normális, komolyan!😅
2018. jún. 3. 21:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 anonim ***** válasza:
91%
3 Igen sokakat lkezeltek,inkább kinoztak elektrosokkal pl,bele is haltak sokan a gyogyitásba,volt utána elnézés kérés ebből. Inkább legyen meleg a fiam mint lelkinyomorék vagy halott a hozzád hasonlok miatt. :(
2018. jún. 3. 21:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 anonim ***** válasza:
4%

7-es, ugye te speciális vagy?


Igen sokan belehaltak már élelmiszer-mérgezésbe, ezért ne adj enni a gyerekednek, inkább éhes legyen, mint halott.


Igen sokan belefulladtak már a vízbe, tehát ne is engedd fürdeni, inkább koszos legyen, mint halott.


Igen sokan belehaltak orvosi kísérletekbe, tehát ne vidd orvoshoz soha, mert inkább legyen kicsit beteg, mint halott.


Bármire rá lehet fogni, hogy veszélyes. Azon viszont kár vitatkozni, hogy a homoszexualitásnak van gyógymódja, mert van. Hogy te elvakultan hiszel a buz1propagandában és tagadod, az nem változtat ezen.

2018. jún. 3. 21:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 anonim ***** válasza:
100%
Hetes vagyok és full hetero,de van a családban meleg és boldog 10 éve a párjával, nem kell kezelni,mert elfogadtuk,az számit h boldog,itt te vagy speciális.
2018. jún. 3. 21:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 anonim ***** válasza:
88%
Nem olvastam el a kommenteket. Szerintem mondd el édesapádnak, hogy meleg vagy! És mondd el mindkét szülőnek, hogy hagyjanak ki a nézeteltéréseikből, oldják meg maguk, és te nem kívánsz benne részt venni, oldják meg! Nem kell eldöntened, hogy kinek van igaza, mert nekik nem kéne ilyen helyzetbe hozniuk!
2018. jún. 3. 21:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 anonim ***** válasza:
93%

szerintem itt hármaska az egyetlen "sajnálatos rendellenesség"


kérdező: azt írtad, apám mondta már neked, hogy elfogadná ha meleg lennél. szerintem őszintén mondta. az én apám is elfogadja a melegeket, mégis előfordul hogy búzizik (káromkodás gyanánt). mégse támadt rá az egyik meleg párra a baráti társaságomból mikor meghívtam őket egy kerti partira hozzánk. anyád meg szégyellje magát. mi az hogy ő nem szeretné ha ilyen lennél. te meg nem szeretnéd ha ő lenne ilyen, hogy amint nem olyan a gyereke, amilyennek ő elképzelte, már nem is kell.

2018. jún. 3. 21:53
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!