Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Mi a véleményetek az ilyesfajt...

Mi a véleményetek az ilyesfajta szülőkről és nevelési módszereikről?

Figyelt kérdés
Sziasztok! A helyzet a következő lenne. Egész életemben hallgathattam azt, hogy a 2 nővérem milyen jó egészen addig, amíg nagyjából 5 éve el nem költöztek itthonról szinte egy időben. 3-an vagyunk testvérek, a 2 nővérem 5 és 7 évvel idősebbek nálam. Én még itthon lakok az egyetem miatt. Velem sosem törődtek, úgy neveltek fel kicsi koromban, hogy majd egyedül biztosan jól elleszek. A rokonok is folyamatosan kipécéztek maguknak, hogy legyen kit alázni és a szüleim is látták ezt, mégsem tettek semmit, amitől egy mihaszna senkinek éreztem magamat és őszintén szólva próbáltam öngyilkos is lenni, de aztán önerőből és egyedül kijöttem ebből még a középiskola megkezdése előtt. Nagy nehezen szocializálódtam, de semmi érzelmi törődést nem kaptam tőlük. Nem vagyok valami nagyon nyitott még mindig, kell hozzám idő, de elmondhatom, hogy van barátnőm és nem sok, de annál megbízhatóbb haverjaim vannak! Ez zavarja a szüleimet, mert ÉN nem áldozok fel mindent a SZÁMUKRA fontos személyekért, továbbá nekem saját programjaim is vannak, nem vagyok teljesen elzárkózva a társasági élettől, mint ők. Nagyon konzervatívak minden téren, semmiről sem lehet velük normálisan beszélni. Nem csak a szüleim, de a rokonok is és még mindig úgy vélik, hogy egy kis taknyos vagyok, akit cseszegethetnek, pedig sok mindent próbáltam meg tenni ez ellen, de semmi sem használt. Még akkor is a szüleimnek (és a "felnőtt" rokonoknak) kellene igazat adnom a gyereküként, hogy nekem lenne igazam. Komoly dolgokat nem hozhatok fel, csak sablondolgokról beszélgetek velük és el vagyok hidegülve tőlük már nagyon sok ideje! Azon is gondolkodok, hogy ha már én sem laknék itt (jövőre fogom befejezni az egyetemet, ha minden jól megy és a barátnőmmel költöznék össze vidéken (mivel ott jár egyetemre), amiről már volt szó és nagyon örülne neki, ha minél hamarabb megtehetnénk ezt), akkor már sosem tudnának elérni! Mindent megadtak nekem, amit tárgyilag tudtak és volt rá keretük (jogosítvány, a hobbijaimhoz dolgok, még egy pár lakást is vettek anno, de mindig mást mondtak, hogy először a nagyszüleimé lesz, aztán a tesóimé, aztán albérletnek kiadnák, majd most, hogy mindegyik meghiúsult, már azt mondják, hogy nekem szánják, de nem tudok egyszerre kettőben lakni és nem is akarnék itt a fővárosban lakni). Ezeken kívül még egy olyan problémám is van velük, hogy ami számukra motiváló, az nálam megalázás, kedvem elvétele, önbizalmam lerontása, mert szerintük az a helyes, hogy mindig azt mondogassák nekem mindenféle kisebb vagy nagyobb dolognál, hogy úgysem fog sikerülni, belekezdenem is felesleges. Előre is bocsánatot kérek, ha nagyon rossz lett a fogalmazásom, csak nagyon ideges vagyok, mert megint elkezdtek mindenféle dolgon veszekedni velem, hogy például alkoholista leszek, mivel az orvosi szakon lévő férfiak beleőrülnek a szakmájukba éa nem tudják feldolgozni a rossz dolgokat. Nem fogok még most elköltözni, mert ezt a kis időt már fejen állva is kibírom, cserébe fizetem is a rezsim részét, külön vásárolok magamnak és segítek nekik mindenben, persze úgy, hogy ha füttyentenek, akkor egyből módosítanom kell a programjaimat, amik nem lennének annyira nagyon fontosak, csak mondjuk valami haveri összeülés lenne. És már nem is bírtam magamban tartani a dolgokat, ko kellett írnom magamból. Nagyon köszönöm, ha elolvassátok mindezt és normálisan segítetek a válaszaitokkal nekem! További szép estét kívánok nektek! 22/F

2018. júl. 15. 23:14
1 2
 11/14 anonim ***** válasza:
72%
Persze, szakorvos 25-26, de az alap orvos képzést el lehet végezni 6 év alatt. Ha magyar iskolából kerül ki is 24 éves korára el tudja végezni. Mivel sokan más országokból jönnek át, ahol 16 vagy 17 éves korban már egyetemre mennek (ukrajna pl és talán románia is) simán meglehetne ennyi idősen is a 6 év, ott pedig már a dr. a neved előtt van! Ha fél évet máshogy kerekít, mint ti, vagy úgy fejezte be a sulit akkor pedig máris 23 évesen lett orvos. Igazából semmi közöm a kérdezőhöz, de nagyon tud bosszantani az ilyen tudatlanság,hogy kötik egyesek az ebet a karóhoz.. Nem mindenki csúszik 50 évet az egyetemen! :D
2018. júl. 16. 09:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/14 A kérdező kommentje:
Köszönöm mindenkinek a válaszát! Valaki annyit lát csak, hogy alám adnák a dolgokat, de én sok mindent önerőből szeretnék megszerezni. És ott van még az, hogy a tesóimmal törődtek, ők nem részesültek ilyen bánásmódból, csak most, hogy már nincsenek itt. A kedvem pedig mindentől elmegy, ha belekezdenek a szokásos lehúzásukba, amit még mindig nem értek, hogy ezek miért lehetnek. A fotózásomat támogatták, hogy elvégezhettem egy kisebb létszámú tanfolyamot, de akkor is naponta hallgathattam, hogy felesleges vagyok bármire is. Ezután még fotóztam és annyira szerették szidni a képeimet, hogy a fényképező gépemet is eladtam inkább. Az, hogy nekem adnák a lakást, csupán itt akarnának tartani, amit egyáltalán nem akarok! És sajnos a rokonok is ezt próbálják meg erőltetni, hátha továbbra is itt lennék még nekik és ha kellene nekik valami, akkor majd egyből fogok nekik is ugrani. Az orvosi szakról a véleményeteket szeretném megbeszélni, hogy írtátok, hogy nem végezhetem el, illetve nem most kell erre gondolnom. Tudom, hogy mikkel jár bármiféle szak, főleg a rohammentősöknél, akik naponta látnak halottakat vagy testrészeket heverni egy hatalmas balesetben, viszont én nem is ilyen orvosi szakon vagyok (és akiknek a korom is furcsa volt azoknak is mondom), hogy ápolónak készülök (ez 8 félév). És pont azért nem mentem rohammentősnek, mert képtelensség lenne csak ott a helyszínen szólni, hogy itt van még egy láb vagy egy kar. Ez tényleg nagyon sokkoló tud lenni és ha az elejét ennek nem is bírnám, akkor nehezen tudnék hozzászokni. Még egyszer köszönöm a válaszaitokat és azt, hogy szántatok rám ennyi idő! :)
2018. júl. 16. 10:58
 13/14 Andizsuzsi ***** válasza:
37%
Na ennyit az orvosi szakról.
2018. júl. 16. 17:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/14 anonim ***** válasza:
80%

Orvosi szak=amelyet az Orvostudományi Egyetem keretében oktatnak (nem azt írta, hogy orvos lesz). Ez olyan, hogy jogász szakon is képeznek politológusokat (és azért elég nagy a differencia).


Nekem nagyon szimpi vagy a leírás alapján, és drukkolok, hogy valahogy le tudj válni. Tudom, milyen rossz érzés ez. Az albérlet is kemény, nekem 35 évesen lett saját lakásom (igaz olyan, amiről álmodtam), szóval a helyedben elfogadnám, azzal, hogy hagyjanak kicsit megállni a saját lábadon, mint a nővéreidet. Durva, hogy ennyire semmibe vesznek, pedig az írásod alapján okos, és szeretetre méltó arc vagy.

2018. szept. 17. 19:34
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!