Miért ilyen velem a saját anyám?

Nem tudom, hogy pontosan hol is kezdhetném a történetemet.. Talán ott, hogy egyszerűen már lelkileg teljesen kiborultam attól, ami az otthonunkban történik. Anyám folyamatosan ordibál velem és a húgommal. A legapróbb és legjelentéktelenebb dolgokon is méregbe gurul. Teljes mértékben megértem, hogy stresszes a munkája, (vezető beosztású) de azt már kevésbé hogy ezt miért rajtunk tölti le! Tudom, hogy két kamaszkorú gyermekkel (én 17, a húgom 15 éves) nem egyszerű a munka mellett foglalkozni, de mi még csak nem is a megszokott tinik módjára viselkedünk! Nem járunk el bulizni, az alkoholt kerüljük, rendesen tanulunk az iskolában, nem lógunk. A nyári szünet beköszöntével megkezdődött a lazítás, tesóm és én is alig bírtuk kivárni, hogy végre "szabadok" legyünk, iskolai dolgok nélkül, nyugodtan tölthessük az időnket. Elképzelve talán jól ment ez a dolog, de gyakorlatban már kevésbé. Anyukám ahogy hazaér a munkából megkezdődik a perpatvar. Kérem szépen az a problémája a legtöbb esetben, hogy miért csak itthon ülök, gépezek és olvasok. Lehet, hogy leírva nem vészes, viszont itt esténként hatalmas ordítozás van. Én már mindennek mondva lettem, antiszociális, léhűtő, pszichopata stb. Nem bírom felfogni ennek az okát. Bevallom mostanában nem találkoztam a barátaimmal, mert mindenki dolgozik a nyáron vagy nyaral. Én az előző két nyaramat a diákoknak szánt legaljább melók végzésével töltöttem, amire szerettem volna (jogsi) összejött a pénz, gondoltam most már pihenek egy picit. Az a baj, hogy nem lehet. Teljesen kivagyok készülve, és nem bírom ezt az állandó veszekedést és a vele járó stresszt. Mit tehetnék? Normális emberek módjára sem tudom megbeszélni vele a dolgokat mert akkor jön a szokásos "Mindent kimagyarázol" és a "Ha így folytatod, akkor orvoshoz viszlek" monológok.. Kérlek titeket kedves olvasók/válaszolók nyugtassatok meg vagy adjatok egy jó tanácsot, mert már nem sokáig bírom ezt ép ésszel!