Miért nem számíthatok Anyukámra? Elmúltam 35 éves és még mindig fáj.

Már gyerekkoromban is éreztem, hogy nem tud velem mit kezdeni, játsszak szépen egyedül, pakoljak el magam után mindent, tanuljak rendesen, egy rosszalkodást nem mertem megengedni magamnak, mert féltem, hogy megint kiborul, sír, hibáztat, hogy neki mennyi baja van és én csak tetézem.

Annyira akartam, hogy velem legyen, beszélgessünk, nyíljunk meg egymás előtt, de a mai napig nem tudom azt mondani, hogy ezt megtenné nekem. Nem érti, amikor az érzéseimről beszélek, furának tartja, hogy mit miért csinálok, egyszerűen nem egy nyelvet beszélünk.

17 évesen váltak el a szüleim, egy munkája kapcsán megismerkedett Anyám egy amerikai férfival és 2 év levelezés után ki is költözött hozzá. Ennek jelét nem adta, hogy erre készül, hétfőn szólt, hogy szombaton indul a gépe Amerikába, költözik, elváltak Apummal. Engem nem hívott, csak 3 év után, látogatóba, de nem ölelhettem meg őt mások előtt, nem aludhattam vele egyszer sem, mert a férjének nem tetszett, pedig annyira vágytam rá.

Amikor hazamentem, a fejemhez vágták, hogy csak azért mentem ki, hogy szétszedjem őket (nem).

A férje néhány év múlva meghalt, Anyum hívott, segítsek elrendezni az ügyeket kint. Mentem, segítettem, jól éreztük magunkat, bár a szakadék egyre csak tátongott akkor is. Hazaköltözött, egy városban lakunk, egymástól 10 percnyire; kezdett ismét felépülni a bizalom közöttünk, mondhatni egész jól egymásra találtunk. Közben férjhez mentem, az esküvő után pedig elhívott Anyum magához beszélgetni és kérte, nyissak be a hálóba. Ott ült egy férfi. Könnyek között közölte, hogy ő a lelki társa és most már örökre együtt maradnak. Huhh, hirtelen azt sem tudtam, mi van, de örültem, legyen boldogok, áldásom rájuk. Később kiderült, hogy miután hazaköltözött Anyum, akkor jött össze ezzel a férfival és már 4 éve !! együtt voltak, csak titkolták, mert a férfi nős volt.

Végig hazudott, titkolózott, mint az előző párjánál.

Ami a legjobban bánt, mégsem ez a hazugság. Hanem hogy ő folyton kér, segítsek, számítógépes telepítés, bevásárlás, temetésre vinni őket kocsival, stb, ha én kérek valamit, sosincs ideje.

Holnap lenne egy nagyon fontos elintéznivalóm, de lemondta, hogy addig vigyázzon a gyerekemre, mert a párjának kell az ágymatracát visszavinni. És ez már a sokadik, nem részletezem. Folyton lemondja, ha elhívom valahová; egy telefonbeszélgetést nem tudunk kettesben megtenni, mert ki kell hangosítania a telefont, nehogy a párja azt higgye, kirekesztjük.

Amikor beteg voltam, se jött el meglátogatni, mert szilvát kellett vennie a befőzéshez. Anyósom eljött és annyira jól esett.

Olyan jól esett kiírni magamból, igazából fogalmam sincs, miért ilyen velem, egyszerűen csak ilyen, de nem tudom, mit tegyek. Hiába mondom neki, nem érdekli, hogy ez nekem fáj. Szeretném, szerettem volna, ha tudunk egymásra számítani, ha elmondja, mi jár a fejében, nem csak hidegzuhanyként közöl információkat, szeretném őt többet látni, de nem engedi.