Hogyan beszéljem meg apámmal, hogy ne korlátozzon ennyire?

Nem vagyunk rossz viszonyban de nincs is olyan jó kapcsolatunk, hogy kielégítő választ tudjon adni amikor beszélni szeretnék vele. Az a helyzet, hogy egy hónap mulva 17 éves leszek. Látja rajtam, hogy teljesen önálló vagyok...tudnék lenni...Eljárhatok bulizni, de mikor behintem neki, hogy ekkor meg akkor elmennék bulizni a barátaimmal akkkr egyből jön az, hogy 1-kor értem jön és haza visz. Nem érdekli ha iszom (bár előtte nem tenném), neki csak az a fontos, hogy engem ő haza hoz. Néha hosszas szócsata után sikerül elérnem, hogy ott aludjak egy házibuliban. Arra jutottam, hogy őt az éjszakai hazajutás zavarja. Nem hozhat haza haver a kocsijával (max haver anyja de ez csak régebbi sztori mert már nem visznek senkit se a szülei). Éjjeli vonattal, buszjárattal se jöhetek sem egyedül se másokkal. Ha megkérdezem, hogy miért azt mondja, hogy azért mert 18 év alatti amúgy sem lehet kint az utcán 10 óra után. Természetesen utánanéztem, ilyen nem létezik de ezt még nem mondtam neki. Azt szeretném, hogy működjön az mint másoknál. Tehát szólok neki, hogy tudjon róla, hogy mondjuk holnapután elmegyek a barátaimmal például egy koncertre, hajnalban hazajövök, fogok inni de vigyázok magamra, ha bármi baj van felhívom. Ilyen már volt régebben egyszer, nem volt semmi próbléma, úgy mentem be a szobámba mint egy ninja, észre se vették, hogy megjöttem. De mostanában egyáltalán nincs ilyen.

Hozzá kell tenni, hogy meglehetősen idősebb szülői korosztályból való de ismerek mást hasonló körülményekkel akiknél nincs ilyen gond. Apával az a baj szerintem, hogy még mindig múltszázadi felfogású, maradi, és nagyon makacs. Viszonylag gőgös személyiség, ha megengedné nekem amit szeretnék az neki egy vereséggel érne fel. Multkor próbáltam vele megbeszélni egy bulit és azt a kérdést kaptam tőle, hogy miért szeretnék én a barátaimmal lenni és, hogy miért nem tudok egyedűl szórakozni. Ott fiú léttemre majdnem elsírtam magam mert azt hittem, tudja, hogy nekem az a közösség mennyire fontos, és nekem ők a 2. családom. Ja igen, nem vagyok nagy sírós meg ilyesmi, de amikor apával beszélek valami számomra fontosról az történik mint még alsóban amikor lehívtak az igazgatóiba. Gombóz a torokban könnyekkel küszködve. Hogyan tudnék beszélni vele, hogy engedje jobban el a kezem?

17/f