Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Testvéri kapcsolat » Hogyan adjak úgy pénzt a...

Hogyan adjak úgy pénzt a húgomnak, hogy az az övé legyen, de ne költse el csak úgy?

Figyelt kérdés
Kicsit értelmetlenül hangzik, meg talán túlzottan irányítani is szeretnék. A szüleim költöttek rám nagyobb mértékben. Most vissza tudnám nekik részletekben fizetni, de nem akarják, nem kölcsönnek szánták, ezzel segítettek a saját életem indításában. A húgomnak már nem fognak tudni ennyit segíteni, illetve ő nem költözik egyetem miatt albérletbe se, így őt nem kell azzal sem támogatniuk (nekem 3 évig fizették). Ezért arra gondoltam, hogy amit én vissza akartam adni a szüleimnek, azt a húgomnak adom. Most végez a középiskolában, okos és érett lány, nem bulizik, nem iszik, szóval nem nagy költekező. Mégis félek, hogy amit adok neki, azt indokolatlan dolgokra költené. Arra gondoltam, hogy kötnék neki lakáskasszát, hiába nincs állami támogatás, így legalább biztos lesz majd neki valami önrész mire oda jut, hogy lakást akar. De havi húsznál többet szeretnék adni, szerintetek hogyan érdemes? Gondoltam önsegélyező és egészségpénztárra is, de ki tudja még, hogy mikor fog hitelt fizetni, fog-e egyáltalán, orvosra meg biztos nem költ havi 20-30 ezret. Ti odaadnátok neki a 40-50 ezret kpban vagy hogyan oldanátok meg? Tényleg megbízható lány, de 18 évesen most épp ilyen, ki tudja 19 évesen nem lesz-e egy pasija aki miatt gyökeresen megváltozik
2019. nov. 1. 20:21
 1/9 anonim ***** válasza:
33%

Én valami könnyen hozzáférhető banki konstrukcióba tenném a magam nevére. Elmondanám neki, hogy ezt neki szánom, de nem akarom, hogy hülyeségre költse, tehát ha van valami értelmes célja a pénzzel, beszéljük meg, és akkor kiveszem (vagy egy részét kiveszem) és neki adom.

Bár azt nem értem, ha érettnek tartod, miért gondolod, hogy hülyeségre költené? Ha pedig nem kell ettől tartani, akkor lehetne az ő nevére is kötni az egészet, és onnantól rábízni, mikor mennyit vesz ki belőle.

2019. nov. 1. 20:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
91%

Nem fizetnek neki ilyet, o majd ugy is tudja mi lesz az amiben a szuleid tamogatjak. Lehet korabban jon a baba, esetleg szerelmes lesz, jon az eskuvo.

Tartalekolj es ha ugy latod kell valami akkor segitesz.

2019. nov. 1. 21:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:
75%
Úgy semmiképp se adj pénzt, hogy te akarod megszabni, mire költse. Jó hogy számlát ne adjon róla. vagy add jó szívvel és azt vesz belőle, amit akar vagy hagyd ezt az egészet a fenébe.
2019. nov. 1. 21:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:
100%
Nyiss egy számlát, takarékkönyvet, akármit. Ne mondd el, hogy van, hogyha aktuális lesz - lakást, autót, házasságot, egyebet akar -, akkor add oda neki egy összegben, elmesélve a sztorit, hogy neki szántad és miért szántad.
2019. nov. 1. 22:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:
68%
Az rengeteg pénz! Én semmiképp nem adnám ki havi rendszerességgel. Fektesd be okosan, és meglásd, az élet hozni fogja, mire kell belőle alkalmanként, pl. nyelvvizsgára, utazásra, fogorvosra, stb.
2019. nov. 1. 22:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:
92%
Csatlakozom a 4-hez. Tedd neki félre, kösd le, vagy gyűjtögesd külön számlán, és később add neki oda, mondjuk legkésőbb 25 éves korában. De szerintem semmiképp sem az esküvőjére add, ne érezze hogy ez közös kell legyen majd a férjével. Ezt csak neki add, az övé legyen.
2019. nov. 2. 05:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:
87%
fundamentát tudsz havi 40e is kötni ... vagy 50re is ...
2019. nov. 2. 06:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 A kérdező kommentje:
Basszus, köszi utolsó válaszoló, tiszta hülye vagyok! Annyira bennem volt a 20ezer az állami támogatás miatt, hogy nem jutott eszembe az, hogy lehet és eddig is lehetett többet fizetni. Köszi!
2019. nov. 2. 13:45
 9/9 anonim ***** válasza:
100%
Szivesen 🙂
2019. nov. 2. 14:52
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!