Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Testvéri kapcsolat » Mi lenne a helyes reakció a...

Mi lenne a helyes reakció a nővérem viselkedésére?

Figyelt kérdés
Ő külföldön él, ezért ritkán látjuk egymást, és fejébe vette (onnan a távolból!), hogy nekem biztos nagyon rossz, meg én elveszett vagyok, meg aggódásra méltó vagyok. Hát ez így önmagában is fura, de még nem lenne olyan nagy baj, hátha tényleg csak aggódik valami miatt, és ezt meg lehetne beszélni. A baj ott van, hogy ezt nem őtőle tudtam meg, hanem egy gyerekkori barátnőmtől! (Akit a nővérem is ismer, de csak annyira, hogy régesrég párszor futólag találkozott vele.) Egyszer csak jött a barátnőmtől egy e-mail, hogy a nővérem felkutatta őt facebook-on (ők nem voltak ismerősök, én meg egyáltalán nem voltam regisztrálva akkoriban), hogy rólam akar beszélni, és neki adta elő (nem is felvetésként, hanem már kész tényként), hogy én márpedig segítségre szorulok stb. Én ezen teljesen kiakadtam, hogy miért kell a hátam mögött kavarni a szrt, hogy tehetett ilyet, ráadásul azt sem hajlandó elárulni, miben akar engem segíteni, mi az a szörnyű nagy probléma velem. Kérdezem, és kitér a válasz és az egyenes beszéd elől, csak azt hangoztatja, hogy ő milyen jó ember, mert felajánlja a segítségét. (Amúgy nekem nem ajánlott fel semmit, annyi történt, hogy a barátnőmtől személyes találkozást kért, hogy engem megbeszéljenek, ami meg is történt.) Én ezt nagyon zokon vettem, és most még én vagyok a "sértődött" meg a "haragtartó", de hát nem erről van szó, hanem arról, hogy mindenkinél máshol van a határ, és nálam ez már nem fér bele. Nem tudom, miért vette a fejébe azokat a dolgokat, de legalább velem osztaná meg, és megbeszélnénk, ha tényleg aggódik valami miatt. Na, de így?! Rosszul vagyok, ha arra gondolok, hogy talán más ismerőseimet is felkereste facebook-on, akiknek mindenfélét összehordott rólam. És most persze én vagyok a gonosz (ugye a családban előadja, hogy én milyen vagyok már, persze ezt is a hátam mögött, úgy hallom vissza másoktól), mert merészeltem kiállni magamért, meghúzni azokat a bizonyos határokat, és megmondani neki, hogy ez nem túl etikus dolog volt a részéről. De nem érzi, hogy mi ezzel a baj. Nem is érez velem együtt, hogy nekem ez miért fájt, és miért ingott meg a bizalmam. (Azt viszont írta, hogy örül, hogy ezt megcsinálta, mert szerzett magának egy új barátnőt!) Mit lehet ilyenkor csinálni? Nem szakíthatom meg vele a kapcsolatot, de megbocsátani is csak akkor tudnék, ha megbánná és megértené a csalódottságomat.

2020. dec. 18. 02:25
1 2
 1/15 Thispain ***** válasza:
66%

A helyedben indítanék egy hasonló hadjáratot, mint a nővéred ellened.


A feltételezésem az lenne, hogy a nővérem valamiért paranoiás velem kapcsolatban, vagy tervez ellenem valamit csinálni. A megerősítéshez mindenkitől megkérdezném, hogy mit beszélt a nővéremmel, aztán vagy haladnék ez alapján tovább a kérdezősködésben, vagy szembesíteném a nővéremet, és valamilyen módon sarokba szorítanám, hogy csak az egyenes beszéd maradjon neki, mint lehetőség(tipikus példa erre a fegyver rátartás, de létezhetnek ennél jobb módszerek).

2020. dec. 18. 02:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/15 anonim ***** válasza:
8%
Szerintem vegyél kicsit vissza a hisztiből. Semmi rettenetes nem történt.
2020. dec. 18. 02:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/15 anonim ***** válasza:
49%
A nővéred elmebeteg. Távoltartási végzést minimum kérnék ellene.
2020. dec. 18. 04:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/15 anonim ***** válasza:
90%
Akiket felkeresett, azoknak vázold röviden: mi a helyzet, családban is mondd el, hogy szerinted semmi probléma veled, csak valamiért nővéred ezt "úgy gondolja" hogy van és rólad beszél hátad mögött. Próbálj meg nem foglalkozni a dologgal. Bárkiről bármit bármikor mondhatnak az illető háta mögött, nem lehet úgy élni egy életet, hogy ilyenekkel foglalkozol.
2020. dec. 18. 04:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/15 anonim ***** válasza:
76%
Kitalálom: nincs gyereke! Igazam van vagy igazam van? Valakiről gondoskodni akar és te lettél az "áldozat".
2020. dec. 18. 05:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/15 anonim ***** válasza:
87%
A 4-es válaszolóval értek egyet. Akiröt tudsz, hogy a növéred dumált neki, azoknak röviden vázold fel, aztán ne foglalkozz túl sokat a dologgal. Ne éreztesd vele, hogy mennyire ki vagy akadva rá, mert esetlg még élvezni fogja, ha elszakad a cérna és kiborulsz.
2020. dec. 18. 07:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/15 anonim ***** válasza:
70%
Személyes találka -> Egy nagy maflás -> Többet nem beszélni, és foglalkozni azzal, hogy ki mit beszél rólad
2020. dec. 18. 07:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/15 A kérdező kommentje:
Köszönöm a válaszokat. Látom, megy a pontozgatás (én nem nyomtam senkinek mínuszt). Vannak gyerekei, és nyílt titok a családban már régóta, hogy nem annyira idilli és rózsaszín az életük, mint azt igyekszik mindenáron láttatni. Ez a furcsa, hogy lenne bőven "segíteni való" a saját háza tájékán is, mégis ezt csinálja. Apukám szerint az utóbbi hónapok karanténos / korlátozásos, home office-os időszaka tett be neki, és az unalomtól, ingerszegényebb környezettől beindult a fantáziája, és teljesen belelovalta magát. Mondjuk ez nem mentség, mert értelmes ember lefoglalja magát, akár fizikailag, akár szellemileg, home office ide vagy oda.
2020. dec. 18. 10:52
 9/15 Savlekotő ***** válasza:
90%
Akkor tuti az a baja h neked nincs teher családod még..
2020. dec. 18. 14:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/15 anonim ***** válasza:
84%

Ah az ilyen "segítők" annyira átlátszóak. Nekem nőismerős és barátnő csinált ilyet (már nem barátnő). Elnézést kérdező, ez hosszú lesz.

A barátnő: előadta/előadja közösségi oldalon, hogy mekkora társasági arc, mindenki bírja, kommentelget minden kép alá hátbaveregetős, titokzatos üzeneteket. Közben én tudtam, hogy nagyon magányosnak érzi magát, barátja sosem volt (mármint férfi), általában aki közel engedte magához barátnő, az pár hónap múlva lekoptatta, csak én tartottam ki mellette. Én ezeket magamban tartottam.

Aztán egy ponton vetíteni kezdett, közösségi oldalon is. Kb. minden közös ismerősünknek hülyeségeket kezdett irkálni rólam, hogy én milyen szerencsétlen vagyok, nincsen munkám (volt egy rosszabb korszakom ezen lovagolt évekig), csak a férjem tart el (kevesebbet keresek, mint a férjem, de a barátnőmnek meg a szülei vettek két lakást is, autót is, állása is a szülein keresztül lett..), és még hasonlóakat. Ja és a férjem az lúzer, szar a kapcsolatunk.

És akkor jött azzal, hogy ő segíteni akar, ajánlott munkákat, a megkérdezésem nélkül megadta a telefonszámomat, email címemet idegeneknek, akik aztán hívogattak, az egyikről kiderült, hogy egy perverz zaklató.



Megszakítottam vele a kapcsolatot, jó pár közös ismerős lehet neki hisz, igazából ez nagy kárt nem okozott, bár voltak tényleg gusztustalan pletykái. Nem tudom még miket mondhatott a hátam mögött, mert volt három ember is, aki megszakította velem a kapcsolatot a ténykedései után.

Valószínű még mindig abban a hitben él, hogy én nyomorgok és szerencsétlen vagyok és még ki tujda mi, miközben vidéken vettünk egy kertesházat férjemmel és a home office ellenére nem veszekszünk annyit, viszont sokat kirándulunk a kutyával.

Nyilván mindenhol vannak problémák, nálunk is, de hát ez az élet.


A saját nyomorát vetítette rám ez a "jóakaró" így akart jobbnak tűnni a saját maga szemében is, jobban érezni magát, hogy kitalálta van egy nála nyomorultabb.

Nővéred is ilyen lehet. Szerintem se a szüleid, se te semmilyen információt ne adjatok ki arról hogyan élsz...bár úgyis ki fog találni megint hülyeségeket.

Sajnálom.

2020. dec. 18. 17:38
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!