Rossz nővér lennék?

Kicsit hosszú történet lesz, előre is elnézést érte

Kissé nehéz belekezdeni. Sok minden kavarog bennem, és ezeknek a fő okát hosszadalmas lenne kifejtenem, de remélem rövidebben is átmegy majd a dolog.

Szóval 21 éves vagyok, egyetemista. Igyekszem kordában tartani az életem, kapcsolataim, illetve a mentális egészségemet.

Van egy öcsém, és egy hugom aki 16 éves, most róla lenne szó.

Mindig is megkaptam a családban, a csendes, szelíd, kedves titulust. Megszoktam, hogy mindig a háttérben vagyok, hogy előre kell tennem a testvéreimet, így nem bántam. Hugomat, élesnyelvűnek, kissé flegmának, makacsnak szokták gondolni, de ezt neki sose említik. Velem szemben változó a viszonya. Hol figyel arra amiket mondok, hol lenéz érte, hol arcokat vág. Kamasz, annyira nem is aggaszt ez a dolog, én is voltam már ebben a cipőben. Viszont mivel mindketten egy szobába vagyunk zárva mióta az eszemet tudom, sosem volt úgymond privát szférám. Mindig mindent tudott, mindent akart tudni, beleszólt a dolgaimba, és ha esetleg szóltam neki emiatt, akkor a flegma hozzáállásával díjjazott, és én jöttem ki rosszul. Mindig begubóztam az ágyon, és csináltam a kis dolgaimat. Nemrégiben elkezdte, hogy amit csinálok mint hobbi, vagy akár szakma, azt mindenféleképpen elszeretné kezdeni, és jobb és jobb akar lenni nálam, másoktól pedig azonnal dícséretet követel. Igen, elengedhetném a dolgot, de hosszú idő elteltével, azért engem is kezdenek zavarni a dolgok, emberből vagyok. Igyekszem mindig mindkét oldalról megközelíteni a dolgokat, de nemnszeretném felrelökni azt amit érzek. Szóval ahogy ezt elkezdte, ahelyett hogy elvette volna az "önbizalmát", vagy az motivációját, elzárkóztam hogy ne tudja mit csinálok épp. Anyámmal élünk együtt, vele néha néha beszélgetek, hiszen szinte akkor folyik köztünk kommunikáció, ha segítség vagy lelki szemetesként kellek neki, de ez kevésbé fontos részlet. Miután felvettek egyetemre, a városba ahova tanulni mentem (egysgerre ballagtunk hugommal, és ő is ebbe a városba jött, csak ő kollégista lett), egy rokonom él, aki befogadott magához, amíg le nem diplomázom (hétvégente hazaszoktam perste járni). Kaptam egy szobát, amit végre 21 év után, magaménak tudhattam, és soha nem éreztem magam jobban ebben a közegben.

Nemrég hugom összeveszett anyánkkal egy kis dolog miatt, és anélkül hogy engem is megkérdezett volna hogy rendben van e a dolog, a rokonunkkal beszélt, nem e jöhetne e fel lakni hétvégente, mert majd ellesz a "szobámban".

Mivel tudtam milyen az, mikor kamasz az ember, és senkire se számíthat, ezért nem szóltam. Jó nővér szerettem volna lenni, aki segít neki a dolgokban. Bár kicsit olyan érzés volt, mintha a magánszférámba lépne be, egy olyan helyre, amit magaménak tudhattam. Sajnos csak két szoba van a lakásban, így míg a rokonunk a másik szobában van, addig én a hugommal, a kapott szobámban voltunk, egy ágyon összetömörödve. Tanultam volna, végeztem volna a munkáimat, de ahogy hozta a sok cuccát, nem csak mocsok volt, de nem is tudtam elférni a csepp szobában. Művészetiként nekem ugye alkotnom kell, amihez hely kell, de megnehezítette ez a dolog. Miután kibékült anyánkkal, azt hittem végre nyugtom lesz a kis helyen, de hozzászokott ahhoz, hogy ide, anélkül hogy megkérdezne, egyszerűen csak feljön. Fáradt vagyok én is a sok egyetemi feladat miatt, és a pénteki hazautazástól, egészen a vasárnap visszautazásig, otthon nem nagyon tudok pihenni, mert ha hazautazok akkor jön ő is (kivéve akkor ha úgy gondolja hogy épp gyűlöli az anyánkat).

Anyámmal is beszéltem erről, de ő csak a száját és a vállát húzogatta, a barátaim akik mint kistesók a családjukban, azt mondták hogy nézzem el a dolgokat, de már unom hogy nekem kell állandóan "menekülni" minden elől.

Szeretnék egy kis nyugtot, egy helyet ahol megpihenhetek, ahol nem turnak ki.

Egyszer próbáltam vele beszélni erről,a feléig se jutottam, sértődés lett belőle, és mint lelkiismeretes ember, bűntudatom volt.

Nemtudom hogy van e valaki hasonló cipőben, vagy hogy esetleg érthető e amit ezzel szerettem volna mondani.

Reménykedem, hogy ezzel nem egy irigy, vagy gyerekes nővér jön le a dolgokból, bár minden őszinte gondolat/vélemény érdekelne. Ti mit tennétek?