Ezek lehetnek lelki problémák, esetleg másnak is van hasonlója a felsoroltak közül?

Úgy érzem van pár dolog, ami nem normális bennem...

1. Nagyon érzékeny vagyok hangokra, de főleg olyanra, amit anyám vagy apám ad ki, pl. szuszogás, éneklés, orrsípolás, evés... amikor ezeket tőlük hallom, egyszerűen olyan ideges leszek, hogy ordítok, ha meg vissza kell fognom magam, akkor sírok az idegtől... másoknak ezek a hangok egyáltalán nem zavarnak, de vannak alaphangok is, amikre ugrom, pl. alattunk amikor próbálnak a kölykök zongorázni, a bicikli csengője...

2. ellentétes vagyok... nagyon naív és érzékeny is tudok lenni, de ha mondjuk a legjobb bnőmről van szó és valami jó történik vele, teljesen le tudok hangolódni.. ha meg rossz történik vele, és mondjuk sír, sokszor nemtudom megvígasztalni, mert úgy érzem fel akarja hívni magára a figyelmet. :/ Pedig nem akarom ezt érezni, utólag mindig rájövök, hogy milyen idióta voltam.

3. hamar tudok szerelmes lenni - de csak olyanba, akinek nem kellek... évekig vagyok szerelmes egy fiúba, pl egy barátomba. Randi után volt, hogy megbeszéltük, hogy járunk és boldog voltam, de másnap úgy ébredtem már, hogy nem akarok vele lenni, nem akarom látni sem!! :/ Valamilyen szexuális félelmem is lehet, mert még nem volt élményem és nagyon akarom, mégis ha odakerült a sor, nagyon nem akartam, sírtam is hogy ne.

4. nagyon nehezen dolgozok fel dolgokat, papám halálakor nem sírtam és anyám lelketlennek hívott, de én csak nemtudok anyáék előtt sírni + nem fogom fel a dolgokat, csak 1-2 héten belül és akkor teljesen magambaroskadok, de anyám előtt erős maradok, mert ő depressziós. Nehezen dolgozom fel azt is, hogy ha egy kedvenc gyerekkori cuccomat ki kell dobni avagy eltört... úgy érzem a lelkem hasad szét. Néhány dolgot kényszeresen elrakok és csomó felesleges cuccom van, mégsem tudok megválni tőlük. Úgy érzem a tárgyaknak lelkük van.

5. Voltak már erőszakos megnyilvánulásaim is, megütöttem a kistestvéremet, pedig nem csinált semmit, és ilyenkor vagy ha erre gondolok zokogok. Néha pedig jól esik arra gondolni, hogy valakinek fájdalmat okozzak...

Nagyon rosszul érzem magam, szerintem nem vagyok normális... még van pár dolog, de ezek a lényegek. Anyám már mondta, hogy elküldene pszichológushoz, mivel az ő depressziós kitörései hatással lehettek ránk, de ilyenkor mindig felháborodok, hogy én már pedig nem megyek és teljesen jól vagyok! De csak azért mondom, hogy ne érezze úgy, még emiatt is aggódnia kell...

Valami tipp vagy vélemény, mi van velem, mit csináljak? :)

21/N