Érezted már úgy, hogy veled a legszemetebb az élet, és mindig te húzod a rövidebbet?

Szinte mindenkinek (ha nem mindenkinek) vannak ilyen pillanatai. Köztük nekem is. Elég nehéz ebből a "rosszabb" korszakból felállni, de menni fog. Nekem az írás és zenehallgatás volt a támaszom. Kicsit talán menekülőre fogtam a dolgot, elzárkóztam és az írassal olyan világokat teremtettem, amikbe beleképzeltem saját magamat, hogy elfelejtsem az igazat... De nekem ez segített.

Úristen hányszor, de hányszor éreztem ugyanezt!! Persze mindenkinek van rossz napja ez érthető! Lehet segítene az olvasás! Engem például az esetek többségében kikapcsol,más helyre repít ami akkor nagyon jó! Vagy például zene hallgatás ami még nagyon jó! Nekem ami nagyon bevált ( az olvasás után) az a sportolás! Mindegy hogy futásról vagy egy teljes kis otthoni edzésről van szó, de megéri! Ha viszont ezek közül egyik sem válik be akkor add ki magadból a gőzt! Nyílj meg, és beszéld meg valakivel a problémáidat, amik bántanak! :))

Úgy, hogy elengedtem azt (persze, nagy fájdalom és keserűség árán), amin nem tudtam változtatni, és ami már tönkretett. Néha az, amit szeretsz nem egyenlő azzal, ami jó neked. Nekem ezt kellett megtanulnom. És azt, hogy a jelenben kell élnem, mert az állandó szorongás a jövő miatt teljesen kikészít. Újra lett motivációm, célom (sokkal erősebb, mint volt és ebbe már nem fogok belebetegedni, mert tényleg tudom, hogy hasznos lesz az, amit majd csinálok), ez segített abban, hogy hátrahagyjam az elmúlt év fájdalmát. Már nem vagyok ugyanaz az ember, aki voltam. Legyőztem saját magam és ez hatalmas boldogsággal tölt el. Néha úgy érzem, az összes rossznak meg kellett történnie ahhoz, hogy az legyek ma, aki vagyok. Boldog, erős és bátor.

Folyamatosan ezt érzem. És nem tudok ez ellen semmit sem tenni.