Kezdőoldal » Egészség » Alternatív gyógyítás » Kineziológia tud segíteni a...

Kineziológia tud segíteni a fóbiákon?

Figyelt kérdés

Sziasztok! Immáron legalább 10 éve szenvedek speksofóbiában. Ez annyit jelent, hogy betegesen rettegek a darásztól, mint olyan, és amikor kilépek ilyenkor a lakásból érzem, hogy csak engem keresnek és bántani akarnak.

Néhány éve jártam már kineziológusnál, akkor TELJESEN meggyógyultam, el se mertem hinni, hogy végre nem kell a nyarakat rettegésben töltenem.


Azonban pár évre rá több nagyobb trauma hatására ismét előtört a fóbiám. Mára már ott tartok, hogy iskolába is alig tudok ilyenkor bejárni, rengeteget hiányzom, a tavasz-nyár-kora őszi időszak nekem maga a pokol, és ÉLNI akarok, nem pedig így vegetálni a hátralévő életemben. Családot, gyerekeket akarok majd, de a fóbiám abszolút lekorlátozta már az életemet, gyakorlatilag a négy fal között töltöm az év nagy részét és minden emberi kapcsolatom szépen lassan megszűnik megint.


A különös dolod az, hogy amikor ez megint előtört, ismét felkerestem a kineziológust, de nem tudott már rajta segíteni! Aztán jártam sokáig pszichológushoz (attól csak rosszabbul lettem, mert eluralkodtak rajtam a negatív gondolatok, így végül abbahagytam) majd pszichiáternél is, aki azonban antidepresszánst írt volna ki, amiből én nem kértem (nem akarom, hogy zombivá és függővá válljak tőle). Most találtam egy új kineziológus hölgyet, nagyon szimpatikus, okleveles, és 15 éve praktizál. Szeretnék meggyógyulni és megszabadulni a félelmemtől örkre.


Van itt köztetek olyan, akinek fóbiát szüntetett meg sikeresen a kineziológus? Milyen volt, beszámolnátok róla? Kéne egy kis bíztatás, hogy tudjam, nem veszett el minden remény!



2014. márc. 9. 12:25
 1/4 anonim ***** válasza:
A kineziológia áltudomány, semmit sem fog segíteni. Igazi orvoshoz menj.
2014. márc. 9. 13:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 A kérdező kommentje:
Az igazi orvos csak gyógyszert írt volna fel.
2014. márc. 9. 20:10
 3/4 anonim ***** válasza:

A kineziológia egy felületes terápia.


A félelmek ellen az a legjobb ha szembenézel vele. Pl. viszel egy darazsat a lakásba. Persze valami üvegben vagy amiből nem tud kirepülni és eteted babusgatod puszilgatod stb. :)


És egy idő után már nem fox tőle félni :))))

2014. márc. 10. 23:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:
Én tudnék rá egy terápiát. Hol laksz? Priviben kérlek ird bele darázsfóbia
2014. márc. 13. 11:23
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!